A majmokból fejlödhet ki civilizáció?
Talán igen, talán nem
El tudnak tanulni dolgokat, de hogy fejlett civilizáció is legyen belőlük az már más téma
Ha most ők lennének a csúcs, akkor igen.
Nem kötelező, de igen jó esélye lenne.
Így, hogy értelmesebbek vagyunk, csak tőlünk függ, hogy mi lesz belőle.
A dárdahasználatot és készítést egy részük már megtanulta az embertől.
Nem.
Nem rendelkeznek olyan szintű kooperácios készseggel ami szükseges egy civilizaciohoz es nem is eleg intelligensek hozza hogy megszervezzek.
Jelen állapotukban nem.
Egy civilizációhoz kommunikáció szükséges és a majmok gégéje erre alkalmatlan, így tagolt beszéd nem alakulhat ki közöttük.
Természetesen több százezer év alatt kialakulhat és elterjedhet a majmok között is olyan mutáció, amely a homo sapiens esetében megtörtént, bár ehhez úgy emlékszem nem százezer, hanem milliós időintervallum volt szükséges és még az előember, majd az ősember korszakában zajlott le, finomodott ki, ez feltétlenül szükséges egy civilizáció kialakulásához és mivel a mutációk véletlenül alakulnak ki, a millió évek sem jelentenek garanciát, hiszen a közös őstől fogva nekik is megvolt erre a lehetőség, de pont ők voltak azok, akik között nem terjedt el az artikulált beszédre képes gége, ami az emberek között meg igen.
Ezért ez továbbra is kérdéses, vagyis vagy kialakul náluk is a tagolt beszéd képessége, vagy nem, de amíg erre nem képesek. addig nem is lehet nekik civilizációjuk, ez kizárt.
Lehetetlennek azonban nem nevezném.
Esély mindenre van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!