Ilyen fejlett technológia mellett mi értelme lesz az emberi életnek?
Nemrég olvastam pár cikket, hogy milyen fejlett lehet a technológia 2100 környékére. Olyanokat írtak benne, hogy a robotok és az AI átveszik az összes munkát, a ember is szinte mindent meg tud csinálni egy gombnyomásra, egy idegen nyelvet meg tud tanulni akár 1 perc alatt. A virtuális valóság is rendkívül fejlett lesz, az élethossz radikálisan kitolódik, az összes betegséget legyőzzük, az ember konkrétan halhatatlan lesz. Az AI egy egész filmet le tud majd generálni, zenét is, mindent, amit ma művészetnek tartunk. Kihal a vallás és megszűnik a nemzeti identitás, a nemek közötti határ is szinte teljesen elmosódik. Az egyéb genetikai innovációkat inkább ne is soroljuk.
Mi értelme lesz így az életnek? Megszületünk, becsatlakozunk valami virtuális valóságba, és azt hisszük, hogy boldogok vagyunk? Vagy majd csak ülünk, gombokat nyomkodunk, és mesterségesen manipuláljuk az agyunkat, hogy ne akarja megölni magát? Egyáltalán mi szükség lesz milliárdnyi emberre?
1. Mi az értelme most az életnek?
2. Mi szükség van most milliárdnyi emberre?
#1 Most legalább ráfoghatjuk, hogy a munka az élet értelme, és a nehezen kivívott előrehaladással lesz hosszú távon boldog az ember.
De mi lesz, ha nem kell dolgozni, nem kell párt találni, családot alapítani, sem tanulni, mert egy gombnyomással meg lehet bármit?
Hááát azért az, hogy a munka az élet értelme elég beteg gondolat, ha belegondolunk:D Oké, kis hazánkban ezt igyekeznek építgetni, ugye "munkaalapú társadalom" de... hát úgy is nézünk ki:D
a társas kapcsolatokat képtelen a gép pótolni. Még csak hasonlót ki sem találtak, nemhogy elkezdjék fejleszteni, szóval én pl emiatt nem aggódom.
És munka akkor is lesz, csakhát... a tanultabbaknak. Elvégre a robotokat valakinek karban kell tartani és ellenőrizni kell. És persze, ezt is cisnálhatja egy gép, de az a nag yhelyzet, hogy a gép képes beleragadni egyfajta logikába és emiatt elsiklani hibák fölött.
De meg annyira ne félj, sokkal nagyobb a vlaószínűsége, hogy 2100-ban épp a horvát, olasz, holland, britt és norvég, dán menekülteket próbáljuk valahogy elosztani, met őket kiszorította a tenger az országukból, közben aszály miatt amúgy étel sincs, meg nagoyn víz sem, úgyhogy háborúzhatunk is ezekért az erőforrásokért, és mindezt időnként szétveri valami szélsőséges elemi csapás:D
Az a helyzet, hgoy ez sokkal valószínűbb jövőkép, mint amit te írtál.
"a társas kapcsolatokat képtelen a gép pótolni. Még csak hasonlót ki sem találtak, nemhogy elkezdjék fejleszteni, szóval én pl emiatt nem aggódom."
Ezzel mondjuk nem értek egyet, szex robotok már léteznek is, meg ott van az AI is. Mi értelme van párt keresni, ha vehetsz magadnak egy robotot, aminek még intelligenciája is van?
Az emberi életnek nincs értelme vagy célja, ha eltűnnénk egyik napról a másikra, nem hiányoznánk semminek és senkinek. Alig várom, hogy elérkezzen az az idő, amikor képesek lesznek ócska kibúvók nélkül elfogadni ezt az emberek. Pusztán a véletlennek köszönhető, hogy elég sikeresen adaptálódtunk a környezetünkhöz az elmúlt pár százezer évben ahhoz, hogy fenn tudjunk maradni, és hogy ilyenek legyünk, mint amilyenek most vagyunk.
Már nincs szükség gyakorlatilag se milliárdnyi emberre, se akár egy emberre se. Csak próbálunk mindenféle eszmei értéket meg hamis küldetéstudatot préselni egy olyan primitív evolúciós késztetésbe, mint a szaporodás.
A nemzeti identitásért se kár. A nacionalizmus egy 19. századi eszme. Mi meg a 21. században élünk.
A munka nem az élet értelme csak a jelenlegi egyetlen viszonylag tömegesen elérhető opció arra, hogy ne dögölj meg az éhezés, a betegségek vagy a fedél nélküliség következtében. A munka akkor lehetne az élet értelme, ha a társadalom 80%-a olyan munkát végezne, ami szellemileg és érzelmileg kielégíti.
Párt találni és családot alapítani pedig most sem kötelező. Ez csak azért egy "kell", mert konkrét egyének azzá teszik.
A tanulás biztosan nem fog eltűnni, mert az intelligens fajoknak természetükből fakadóan vannak szellemi igényei, kíváncsiságuk. Maximum a tanulásnak a módja, illetve a megszerzendő tudás típusa fog megváltozni. A lexikális tudás elavulttá válik, a másféle készségek kiaknázása, illetve az új innovációk felfedezése, a megértés és a teremtés átveszi a magolás helyét. Ebben bizonyára csak a rugalmatlan gondolkozású, korlátolt emberek látnak fenyegetést.
"Ezzel mondjuk nem értek egyet, szex robotok már léteznek is, meg ott van az AI is. Mi értelme van párt keresni, ha vehetsz magadnak egy robotot, aminek még intelligenciája is van?"
Na, az ilyen embereknek egy kaktuszt se adnék. Egy konszenzuson alapuló, társkapcsolat értékét fel sem tudjátok fogni, csak az számít, hogy minél kevesebb energiabefektetéssel minél több igényetek teljesüljön.
Ha a robotok szert tesznek egy emberekéhez hasonló értelmi és érzelmi intelligenciára, akkor jogok fognak járni nekik, úgyhogy én nem dédelgetnék olyan álmokat, hogy vehetsz magadnak majd egy robotot, aki kipótolja a prostit, a házvezetőnőt meg a lelki szemetest jutányos áron.
"Hááát azért az, hogy a munka az élet értelme elég beteg gondolat"
Mi más lehetne az élet értelme, ha nem a munka? Nem csak a karrierre gondolok. Mindenért meg kell dolgozni az életben. Ha nem kell semmiért megdolgozni, hanem egyből az öledbe hullik, mint ami a jövőben lesz, akkor mi értelme az életnek?
Most mondhatnánk, hogy a szeretet az élet értelme. A mások szeretét ki kell vívni, ha csak úgy szeret mindenki mindenkit, akkor jelentését veszti az egész.
Azt is mondhatnánk, hogy a személyes kiteljesedés az élet értelme. A kiteljesedésért is meg kell dolgozni, ha instant teljesek vagyunk, akkor megint csak jelentését veszti a dolog, végül csak a munkánál lyukadunk ki.
A munka az élet értelme (véleményem szerint), a folyamat a lényeg, ami által kielégíted az alapvető szükségleteidet, elnyered mások elismerését és kiteljesedsz, mint egyén. Ha megszűnik a munka, elérhetetlen marad a cél, tehát az élet céltalan lesz, hacsak nem az a célod, hogy beteljesületlen célokat tűzöl ki, de ha úgy nézzük, akkor már az is munkának számít.
#6
Gondolj bele, most is rengeteg olyan ember van, aki egyszerűen nem tud párt találni és egy intelligens robottal is simán házasodna. Ha megadjuk nekik ezt a lehetőséget, akkor még azt a kis hajlandóságot is elvesszük tőlük, ami esetleg bennük van arra, hogy magukat munkával fejlesztve érdemessé váljanak egy valódi emberi párkapcsolatra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!