A tengerek és óceánok medre alatt levő tiszta forrásvizek hasznosítására már van konkrét terv?
Hosszú évekkel ezelőtt mutatták, hogy a tenger mélyéről, a meder menti talaj alól olyan forrásokra bukkantak, amelyeknek olyan tiszta és iható a vizük, mint a földfelszín hegyeinek forrásaiban. Akkoriban azt mondták ez sokat segíthet ivóvízhiányos országoknak.
Történt azóta valami konkrét lépés, hogy ezt hasznosítsák?
Csak a szaharai fosszilis ivóvíz volt idáig felfedezve mint kihasználható forrás.
(Tudjuk mi történt azóta a nagy tervek megálmodójával Líbiában.)
A szaharai forrásokról annyit, hogy megnézte valaki, mennyit lehet kivenni belőlük?
Merthogy ma is vannak ott kutak és oázisok. Nem emelkedik a vízszintjük.
Ha elkezdesz valahonnan vizet venni, a környező vizek leapadnak, az oázisok összemennek.
A tenger alatti forrásokat pedig nehéz elvezetni. Árban összemérhető azzal, mintha sótalanító üzemet szerelnél fel.
És azt legalább oda lehet tenni, ahol szükség van rá.
3# Az elnök urat brutálisan seggbe szurkálták, majd kivégezték az USA pribékjei:
4# A szaharai forrásokat természetesen felmérték és olyan kiadósnak találták, hogy elvetették a tengerparti sótlanító üzemek tervezetét.
Azt senki nem mondta, hogy egy szaharai forrásból ne lehetne vizet kivenni.
Csak akkor az máshol hiányozni fog. Nem azonnal, majd adott idő múlva. Nincsenek csodák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!