Hogyan tapasztalhatják sokan, hogy az oltott (akár 3-szor oltott) ismerőseiket viseli meg jobban a COVID?
Egyrészt matematikailag érdekel a dolog. Elő tud fordulni, hogy sokan kerülnek ebbe a szórásba?
Másrészt biológiailag mi lehet az oka a jelenségnek? Mármint, hogy sokakat 3 oltás után is megvisel a korona?
Úgy, hogy 3. oltás után is lehet valaki nagyon beteg. Csak lénegeeesen kisebb eséllyel, mint ha nem lenne oltva. De mivel egy ember azért korlátozott számú emberről tud, aki átesett covidon, simán előfordulhat, hogy ő véletlenül pont olyat ismer, akinek az oltás ellenére is súlyos tünetei voltak.
Erre még rátesz egy lapáttal, hogy az idősek körében magasabb az oltottság, mint a fiatalabbaknál. Azaz az oltottak átlagéletkora magasabb. Márpedig az idősebbek körében gyakrabban alakulnak ki súlyos tünetek, mint a fiatalabbaknál.
"hogyan tapasztalhatják sokan, hogy nagyon betegek az ismerőseik 3 oltás után"
Úgy, hogy oltás nélkül valószínűleg meghalást tapasztalna.
Most gyakorlatilag már csak a delta tombol itt, ami aljasabb az előzőeknél.
És még mindig sokkal kevesebben, sokkal enyhébben szenvedik meg az oltottak, mint az oltatlanok.
Az a baj, hogy bálunk a kormány nem mer kórházi oltott-oltatlan statisztikákat mutatni, mert ezer módon lenne félremagyarázható.
Könnyen lehet, hogy összességében több oltott beteg van bent, mint oltatlan, mert a kórházra szoruló betegek nagy része olyan korban van illetve olyan egyéb krónikus nyavalyákkal termelt, hogy oltással is nagyon súlyos lehet az állapota, ezért sokkal nagyobb arányban oltottak is, mint a kevésbé veszélyeztetett fiatalok, egészségesek.
És természetesen ha egy bizonyos kockázati csoportban nagyságrendekkel nagyobb az oltottak száma, mint az oltatlan, akkor abból a csoportból kórházban is többen végzik oltottan, mint oltatlanul (hiszen oltatlan alig van).
Az a baj, hogy senkiről nem lehet megmondani, hogy hogy viselné a betegséget oltottként, ha nincs oltva vagy fordítva.
És a lebetegedés személyenként eltér.
Csak a statisztikákra lehet támaszkodni és azok azt mutatják, egyértelműen, hogy oltva sokkal ritkább a súlyos lebetegedés.
Nem értem.
Oltatlan vagyok, kétszer is elkaptam a covidot egy hónapon belül. Első alkalom során két napig lázam volt. Utána a második alkalommal már semmi bajom nem volt, csak elszállt a hangom amit antibiotikummal visszahoztunk
#9 Ezt adták a korházban.
A második alkalommal semmi tünetem nem volt csak egyszer hangszálgyulladást kaptam.
Mondom arra kaptam antibiotikumot, egy hétif korházban voltam. Utána rendbe is jött
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!