Hódítsuk meg a világűrt vagy "mentsük meg a Földet"? Egyáltalán kizárja e az egyik a másikat? Miért?
Még akkor is érdemes az űrkutatást nyomni, ha nem tud időben elvinni innen minket baj esetén.
Akik az űrkutatás ellen szövegelnek, nem mérik fel, hogy az űrkutatás eddig is mennyi értékes új tudást és találmányt adott a kezünkbe.
És azt, hogy ebből milyen sok pont a környezetvédelemben is segítségünkre van.
Ha azt elérni, hogy el tudjunk jutni más bolygókra, sőt ott élni tudjunk, mondjuk 500 év kifejleszteni, az űrkutatást támadók mondják már meg, hogy azt az 500 évet szerintük mikor kéne kezdeni.
Akkor, amikor itt már 200 évünk sem lesz túlélhető? Mert akkor 300 évvel maradunk le a túlélésről.
Van ezernyi más dolog, ami az űrkutatásnál sokkal több értékes anyagot energiát, pénzt vesz el, amit környezetvédelemre lehetne fordítani, mégsem azokat támadják.
Persze, hogy nem, mert azok pont az ő napi kényelmüket szolgálják.
"Las Vegast kéne először elköltöztetni egy normálisabb helyre."
Messzebb a régi bombakísérletektől?
Vagy miért?
Azzal, hogy a Földet megmentjük még nem oldódnak meg a problémák. Lesz egy tök szép, tiszta fenntartható kis életterünk, ami ugyan úgy ki van szolgáltatva a kozmikus veszélyeknek és egy végtelen élhetetlen óceánban sodródik.
Az űr veszélyes hely a Föld száméra. Kozmikus testek, gamma-viharok, A felfúvódó Nap, Ezek ellen védtelenek vagyunk. És azok is leszünk még nagyon sokáig. Egy Gamma kitörést lehetetlenség előrejelezni, mert fénysebességgel támad, és képes 1 mp alatt eltörölni végérvényesen az életet a bolygónkon. Minden nap figyelnek meg Gamma-kitöréseket a csillagászok, akár többet is. Szerencsére nagyon távoliakat. Szerencsére.........
A Föld csak életben tart minket, de az igazi életterünk az űr! Ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Nyugiban érezzük magunkat. Ami azt jelenti hogy naivak és buták vagyunk...
Kiépíthetünk egy szinte tökéletesen önfenntartó gazdaságot, ami a lehető legkevesebb ökológiai lábnyommal a lehető legfejlettebb életet tudja biztosítani. De attól még az ember energiát fogyaszt. Kell ivóvíz, oxigén, élelem. Ezeket nem lehet a végtelenségig újrahasznosítani. Előbb-utóbb lassan de biztosan elfogynak az erőforrásaink, amit a Föld tud biztosítani. Ez meg fog történni, a kérdés csak az, hogy mikor. És akkor bánhatjuk, majd hogy nem az űrkutatással foglalkoztunk....
Szerintem nem csak a bölcsőnket kéne foltozgatni, hanem végre felnőni és megtanulni életben maradni ott, ahol előbb utóbb muszáj lesz...
A cél a túlélésünk.
Az meg két dologra alapul.
Az egyik a mostani életterünk élhetőségének megőrzése.
A másik az új életterekre kiterjedés.
A kettő csakis együtt jelent garanciát a túlélésre.
Mindkettő kell.
"komplett Mexikót is?"
Nem.
Ők sokkal szerényebben élnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!