Az ember miért nem tud sose boldog lenni?

Szerintem a kérdezőnek igaza van. Tartós boldogsára az ember képtelen, átmeneti boldogság van.

Pl. Fizetésemelést kapsz --> boldog vagy (1-2 hónapig) --> elkezded keveselni az új fizudat is

Évekig kuporgatsz --> Veszel egy szép házat --> 3-4 hónapig örülsz, aztán jönnek a hibatalálások (beázik a tető, drága a fűtése stb.)

Veszek 1 autót, örülök, 1 hónapon át 2 naponta lemosom, aztán elkezd macerálni, hogy van ennek egy gyorsabb, nagyobb kiadása is már, jó lenne majd lecserélni arra

Én azzal értek amit a buddhizmus állít, hogy az emberi boldogtalanságot a vágyaink okozzák. Előbb-utóbb semmi nem elég jó és mindig valami új után vágyakozunk, emiatt pedig boldogtalanok leszünk. A boldogság kulcsa ezért szerintük a vágyakról való lemondás (nirvána állapot.) Csak ezt elérni piszok nehéz.

Magát a boldogságérzést egy pozitív VÁLTOZÁS váltja ki.

Utána a megmaradt pozitív állapot már nem.

Vagyis állandó boldogsághoz állandó pozitív változás kéne.

És bizonyára abba is bele lehetne fásulni.

A boldogság alkalmi jutalom, az emberi létezés eme jutalomért való hajtásra van beállva, ha ez állandó lenne, mi hajtana előre?

Sem evolúciósan, sem filozófiailag nem jó a folyamatos boldogság. Tespedéshez vezet.

És igazán, a boldogság is relatív, mindig van egy mihez képest. Ha állandó állapot lenne, észre sem vennénk.

Vagy simán most is van állandóan és ezért észre sem vesszük, csak hajtjuk a következő nagyobbat.

Wadmalaccal maximálisan egyetértve...

A reward rendszernek ez a lényege, bár irónikus módon sokszor ez sodor minket a vesztünkbe.

Konstans boldogság amikor a reward rendszered folyamatos ingerlés alatt van. Ez pedig a heroin.

"Konstans boldogság amikor a reward rendszered folyamatos ingerlés alatt van. Ez pedig a heroin."

Vagy legalábbis egyéb függőség. Például az extrém sportolók többsége az egyre nagyobb adrenalin- és endorfin-fröccsért megy egyre messzebbre a veszély-bevállalásban.

És az ilyen fokozott boldogság-lövések éppen növelik a különbséget a boldogság-pillanatok és az átlagos közérzet közt, ezzel előkészítve a depressziót a csúcspillanatok közt.

Vagyis a túladagolt boldogság épen a legjobb út a tömény depresszió felé.

Annyival kiegészíteném, hogy hálistennek a normális tevékenységekkel nagyon nehéz elérni valódi függőséget.

Mondjuk úgy, a heroin és a kokain nagyságrendekkel magasabb szinten felemeli a tresholdot és instant csökkenésnek indul a receptorok szintje - mint mondjuk a "természetes" addikciók.

Gyakorlatilag (extrém) sporttal fizikailag lehetetlen elérni azt a szintű rewardot amit drogokkal. Illetve a természetes reward óriási munkába kerül, így utána nem okoz depressziót.

Ezért vannak elvétve adrenalinfüggő depressziós extrémsportolók, akik amúgy genetikailag is addiktív személyiségek (bármire rá tudnak függeni). Viszont egészséges embereknél nem alakul ki ilyen mértékű függés.

Pl a sziklamászás, falmászás amit én is űzök. Nehéz elérni a rewardot, és az is napokig tart utána. Természetesen az ember a természetéből fakadóan újabb és újabb kihívásokat akar.

Ellenben a drogoknál nincs sem erőfeszítés, sem befektetett munka, sem eredmény... csak és kizárólag a reward rendszer meghekkelése. Ami aztán azonnal durva következményekkel jár.

Hasonlókat tudok írni, mint az előttem szólók.

A boldogság nem állapot, hanem állapotváltozás. Hogy egy anyagi természetű példát hozzak fel, mikor van egy régi telefonod, ami lassú, problémás, és veszel egy új telefont, akkor a boldogság érzését élheted meg. De ugyanannak a telefonnak a birtoklása 1 év múlva már különösebb örömöt nem fog okozni, hiába van vele minden rendbe, hiába ugyanolyan gyors, ugyanolyan jól használható. Egyszerűen addigra megszokottá válik, kvázi természetessé. Vagy hogy egy kevésbé anyagi természetű példát hozzak fel, gyerekkorban maga a nyári szünet közepén kevésbé érzed magad boldognak a szünettől, mint abban a pillanatban, amikor véget ér az utolsó nap az utolsó óra az iskolában.

Vagy egy újabb anyagi természetű példát hozzak, az, akinek 120 ezerről 150 ezer forintra növelik a fizetését, az boldog. Akinek két éve 150 ezer forint a fizetése, az semleges. Akinek 180 ezer forintról csökkentik a fizetését 150 ezer forintra, az szomorú, elkeseredett. Pedig ugyanazt a 150 ezer forintot viszik haza a hó végén, mégis teljesen más az érzelmi állapotuk, mert azt nem a fizetés értéke, hanem az értékének változása határozza meg. Más megközelítésben annak, akinek 150 ezerről növelik a fizetését 200 ezer forintra, az sokkal-sokkal boldogabbnak érzi magát, mint az, akinek 300 ezerről csökkentik a fizetését 250 ezer forintra, pedig ez utóbbi még mindig többet keres.

A boldogság változás. És mivel változás, nem folyamatosan fenntartható. Merthogy a folyamatos változást az ember idővel állandóságnak éli meg. Aki pl. vásárlásfüggő az ebbe a hibába esik. Megvesz egy új ruhát, és boldognak érzi magát. De a boldogság megkopik, amit úgy próbál pótolni, hogy vesz még egy új ruhát. Idővel viszont a folyamatos változás – az új és új ruhák változása – állandósággá válik, már örömet nem okoz, viszont kényszert igen, mert ennek az elmaradását meg boldogtalanságként éli meg.

Nem a boldogságot kell keresni. A boldogság ahogy írtam nem egy fenntartható állapot. Viszont a jó hír az, hogy másik oldalról a boldogság elkerülhetetlen is. Nincs az a nehéz helyzetben lévő, depressziós ember, aki ha csak egy-egy pillanatra is, ne élné meg a boldogság érzését is.

A kulcsszó az elégedettség. Ezt kell elérni. Azt, hogy az tudd mondani, hogy lehetne az életed jobb is, lehetne az, ami a tiéd több is, de mégis, neked az, ami van, az, amit elértél az elég. Ha többet kapsz az élettől az nagyszerű, de ha nem, akkor sincs benned hiányérzet, elégedetlenség, ami a boldogtalanság és a boldogságra való szomj forrása.

Vagy más szemszögből a derű az az állapot, amire törekedni kell. A derű nem azonos a vidámsággal, boldogsággal. Inkább a boldogtalanság, elégedetlenség, a negatív érzések hiánya. Derűsnek lenni persze könnyű akkor is, mikor jól mennek a dolgok, de nehezebb megdolgozni azért, hogy az ember akkor is meg tudja őrizni a derűt, mikor nehézségei vannak. Beleestél a verembe? Sírhatsz, félhetsz, ordíthatsz, pánikolhatsz. De ezektől nem fogsz kijutni a veremből, tehát teljesen felesleges. Nem, örülni sem kell neki. De mondhatod azt, hogy íme itt egy újabb próba, amilyennel még nem volt dolgod, nézzük azt, hogy milyen lehetőségeink vannak. Maradhatsz nyugodt, kiegyensúlyozott, meglehet benned az a bizonyosság, hogy ez csak átmeneti probléma, nyilván előbb-utóbb ki fogsz te onnan jönni, és minden rendben lesz. És közben ha megjelenik egy szivárvány a verem szája felett, akkor megállhatsz egy pillanatra, és megcsodálhatod a szépségét.

Csak ezt ne keverd össze a hurráoptimizmussal, a „lásd mindenben a jót” felfogásával. Nem, verembe esni nem jó. Ez egy probléma. A problémát meg meg kell oldani, ami tervezéssel, erőfeszítéssel jár. De ezt mentálisan csináld, az érzelmi állapotodat meg függetlenítsd ettől. És hidd el, ha találsz karókat, amit be tudsz verni a verem falába, akkor is meg fog születni a boldogság érzése, mikor már látod, hogy eljutottál már a félútig. Még mindig nem vagy kint, de haladsz, a helyzet változott, jobb lett. Illetve itt is tanulhatsz dolgokat, pl. érdekesnek találhatod, hogy ha a karókat kicsit ferdén vered be, akkor mennyivel megnövekszik a teherbírásuk, és ez mennyire érdekes dolog.

Tulajdonképpen ez a boldogság is, találni egy olyan tevékenységet ami rendszeres kihívással jár, pl egy kreatív munka és egy sport ami fokozatos fejlődést és heti rendszeres rewardot jelent. 2-3 edzéstől és természetes neurotranszmitter, adrenalin, endorfin fröccs segít elűzni a depressziót, szorongást, negatív gondolatokat... de túlfüggést sem okoz, mert az agyad nem tud annyit termelni, (közelében sincs) mint egy drognál, legyen az etil-alkohol vagy kokain.

Tehát a boldogság, egyrészt stabil egzisztenciális és párkapcsolati háttér (ez manapság álom szinte) illetve egy kihívásokkal teli munka és rendszeres sport, + élmények.

A boldogság inkább egy kiegyensúlyozott élet, elégedettség.

Természetesen ezt nagyon keveseknek sikerül elérni.