A fiatal kori élmények meghatározzák az ember agyának fejlődését, mennyire lesz (lehet) sikeres, boldog, jó kisugárzású?

Egyrészt az emberi agy egy roppant rugalmasan működő valami, más területek képesek átvenni funkciókat (ld. pl. stroke-on átesettek).

Másrészt nem annyira az agyi területek fejlődése, mint inkább a korai szocializáció határozza meg az érzelmi életet, és tény, hogy a korai kötődés zavarai nagyon nagy mértékben meghatározzák a személyiséget. Ezek pedig generációról generációra tovább örökített minták (ld. tranzakcióanalízis, sorskönyv, stb.)

Igazságtalanság, vagy nem: ez van. Viszont lehet ellene tenni. A személyiség a későbbi korokban is átstrukturálható (igaz, hosszas és fáradságos "munkával"). Az analízisvezért pszichodinamikus terápiák erre szoltálnak. A kora gyerekkori kóros mintázatokat, a belénk rögzült "kódokat" felül lehet írni. A sorskönyv nem végítélet, viszont ha annak vesszük, akkor ugyanúgy örökítjük tovább a mintázatainkat.

Mindenkinek egyéni döntése, hogy "kiszáll" a mókuskerékből, vagy csinálja tovább úgy, hogy nincs is tudatában. Én a kiszállást választottam.

# 2: Hibás megközelítés, ugyanis ha mástól várod a megoldást, soha nem fog megoldódni. A gond ezzel az ugyanis, hogy:

1. Az ember tudattalanul olyan társat választ, aki megfelel a rögzült (hibás) mintázatainak. Tehát viheti szépen tovább, ismételgetheti ugyanazokat.

2. Ha hibás kötődési mintázataid vannak (korai kötődés zavara), akkor nem is fogsz tudni biztosan kötődni, még akkor sem, ha lesz melletted olyan, akihez kötődhetnél.

Tehát az alapokat kell megváltoztatni, és ez minőségi változást hoz a kapcsolatokban is (már a kapcsolatok kialakításában is).

Én már tapasztalatból írom, hogy LEHET, de nem úgy, hogy majd szép tudatosan fejlesztgetem, mert úgy nem lehet. Eleve azért nem lehet, mert ezek a mintázatok annyira mélyen rögzültek (jellemzően már 6 hónapos korig!), hogy bizonyos kompetenciákban simán lehet, hogy megrekedtem egy csecsemőkori szinten (velem konkrétan ez volt), és akkor hiába tanulgatom én a felnőtt mintákat, ha már az alapok hiányoznak. Tapasztalatból írom, hogy egy pszichodinamikus terápia segít felismerni a kóros mintázatokat, és észrevétlenül (mindenféle tudatos fejlesztgetés nélkül) segít megoldásokat találni. Egyszerűen felszabadít a kóros sémák alól! Utána már lehet tudatoskodni is, meg tanulni, önfejlődni, de amíg azt se tudod, hogy miben kéne fejlődni (csak azt hiszed, hogy tudod!), addig értelmetlen.

Nekem volt régen egy orvosi problémám, folyton lázas voltam és fájdalmaim voltak. Szedtem én láz- és fájdalomcsillapítót, enyhítette is a tüneteimet, és azt hittem, hogy akkor most jól vagyok... pedig nem. Hónapokon keresztül éltem gyógyszereken, míg végre valaki meg nem találta a probléma gyökerét (gyulladás) és műtétileg el nem távolította a gyulladt gócot.

Te jelenleg lázcsillapítókat szedsz a tüneteidre. Pedig nagyon mélyen fel kéne tárni a probléma gyökerét, belenyúlni a szervezetbe, és eltávolítani. Különben újra és újra elő fog jönni, tüneteket fog okozni.

#5, "Az ember tudattalanul olyan társat választ, aki megfelel a rögzült (hibás) mintázatainak. Tehát viheti szépen tovább, ismételgetheti ugyanazokat. "

Nem feltétlenül választ ilyen párt. Ezt a kijelentést nem is lehetne alátámasztani tudományos megfigyelésekkel, maximum úgy, ha egy adott pár mindkét tagjáról nagyon beható vizsgálat készülne és legalább egy évtizeden keresztül követnék a változásokat, de még akkor sem lehetne biztosan állítani semmit, a környezeti tényezők miatt. Lehetséges, hogy valaki pont azért választ egy bizonyos fajta embert párjául, hogy az bizonyos tekintetben fejlessze őt.