Mi a véleményed az alábbi cikkről?

Hogyan lehet tervezettségre következtetni?

Nem csupán az evolúció tagadásával, hanem a természeti törvények és a véletlen kizárásával, beazonosítva az értelem nyomait.

Kanadában a Viktória kikötőbe komppal érkező utasokat a parton virágokból formált felirat fogadja: „ÜDVÖZÖLJÜK A VIKTÓRIA KIKŐTŐBEN”. Aki látja, rögtön tudja, hogy a szöveget valaki tudatosan megtervezte. Életünk tele van hasonló, tervezettségre vonatkozó következtetésekkel, nélkülük nem is tudnánk normálisan működni. De hogyan vonjuk le következtetéseinket? Milyen logikát alkalmazunk ehhez?

William A. Dembski matematikus-filozófus egy sor hasonló, tervezettségre való következtetést elemezve azt állapította meg, hogy ezek a következtetések logikailag nem csupán ember alkotta dolgokra alkalmazhatóak, hanem természeti jelenségekre is. Az első fejezetben már láttuk, hogy ez a gondolat nem radikálisan új: tudósok, filozófusok és teológusok évszázadok óta vélik úgy, hogy a természetet tervezettség jellemzi. Dembski munkája mégis nagy vihart kavart, mert újfajta matematikai és filozófiai precizitással érvelt.

Mit értsünk intelligens tervezettség alatt, és hogyan ismerhetjük fel?

Következtetés a tervezettségre

Az amerikai média az intelligens tervezettség elméletét általában úgy határozza meg, hogy a természetben néhány dolog túl bonyolult ahhoz, hogy a véletlen műve lehessen. Ez a definíció két szempontból is hibás. Először is: attól, mert valami bonyolult, még lehet a véletlen műve. Ilyenre lépten-nyomon találunk példát. Ha például a Viktória kikötő kertésze szabadságra megy, előfordulhat, hogy a szél avartakaróval fedi be az üdvözlő feliratot. Könnyen lehet, hogy az összehordott levelekből álló avar mintázata bonyolultabb, mint a virágoké, mégsem mondhatjuk rá, hogy tervezés eredménye.

Másodszor: ha valami nem véletlenszerű, attól még nem biztos, hogy tervezés eredménye. A nátrium- és klóratomok elrendeződése a sókristályban nem véletlenül alakul ki, hanem az atomokra ható természeti törvények következtében. A kristály rendezett, de ettől még nem mutatja a tervezettség jeleit – legalábbis nem abban az értelemben, mint az „ÜDVÖZÖLJÜK A VIKTÓRIA KIKÖTŐBEN” felirat.

Csak akkor következtethetünk tervezettségre, ha egy rendszer valószínűleg nem jöhetett létre sem véletlenül, sem a természet szabályszerűségei következtében. Dembski ezt írta 1998-ban kiadott, The Design Inference (Következtetés a tervezettségre) című könyvében: „Amikor egy jelenséget értelmezünk, három magyarázattípus közül kell választanunk: törvényszerűség, véletlen, és tervezettség. […] Amikor egy eseményt tervezés eredményének tulajdonítunk, azt azért tesszük, mert úgy látjuk, hogy sem törvényszerűségekkel, sem véletlenekkel nem lehet ésszerűen megmagyarázni. Vagyis „ez a két eljárás: a törvényszerűség kizárása és a véletlen kizárása képezi a tervezésre való következtetés lényegét.” (1)

Dembski „magyarázatszűrőnek” nevezett folyamatábrája segítségével illusztrálta a tervezettségre való következtetés logikáját, amiről így ír: „Az első lépés mindig a törvényszerűség mérlegelése. Ha valami szabályszerűségek révén megmagyarázható, akkor a véletlen és a tudatos beavatkozás automatikusan kizárható. Másodikként mindig a véletlen lehetőségét vesszük számba. Ha valami nem magyarázható meg szabályszerűen bekövetkező folyamatokkal, azonban véletlenek révén igen, akkor automatikusan kizárható a tervezettség lehetősége. A magyarázatok tehát hierarchikus sorrendben követik egymást. A törvényszerűség áll az első helyen, utána következik a véletlen, végül pedig a tervezettség.” (2) (5. ábra)

A legbonyolultabb lépés a folyamatban a véletlen kizárása. Ha valami nem összetett, könnyen lehet véletlenek eredménye. Ha például pár tucat betűt véletlenszerű sorrendben egymás mellé helyezünk, könnyen előfordulhat, hogy találunk a sorban értelmes kétbetűs szavakat, például azt, hogy „AZ”. Ennek az előfordulása nem lenne meglepő, hiszen a nyelvünkben bőségesen akadnak ilyen kétbetűs szavak.

Dembski magyarázatszűrőjének második lépésében minden olyan dolgot a véletlen eredményének nyilvánítunk, amelyet nem természeti törvények idéztek elő, ugyanakkor nem elég összetettek ahhoz, hogy tervezettséget igazoljanak.

Például mi lenne, ha egy kalapból találomra kihúznánk egy pár tucat betűt és szóközt, kiraknánk őket, és a következő betűsor jönne ki:

WDLMNLT DTJBKW IRZREZLMQCO P

Maga a huszonöt betűből és három szóközből álló sorozat igencsak valószínűtlen. Ha ismét megpróbálnánk ugyanezt produkálni egy kalapból, vakon kihúzott betűk segítségével, még billiószor billiószor billió próbálkozás sem lenne elég. A sorozat tehát rendkívül összetett, mégis inkább a véletlen eredménye, mint valamiféle tervezettségé. A szűrés harmadik lépése azt a célt szolgálja, hogy az ilyen esetekben ne következtessünk tévesen tervezettségre. Ebben segít minket Dembski „specifikusság” fogalma. A specifikusság egy olyan minta, amely az elemzett jelenségtől függetlenül létezik. Dembski ezt mondja róla: „Lépten-nyomon történnek velünk meglehetősen valószínűtlen események. A feldobott pénzérmék egy bizonyos sorozata […] jogosan magyarázható a véletlennel. Ha azonban valaki előre leírta, hogy milyen fej-írás sorozat fog kijönni […] akkor kétségeink támadnak afelől, hogy az esemény véletlenül következett be. Más szóval, nem csupán egy esemény puszta valószínűtlensége, hanem az esemény és a mintázat egybeesése késztet minket arra, hogy a puszta véletlennél többnek tulajdonítsuk a jelenséget.” (3)

A fenti véletlenszerű betűsorozatról tehát nem mondanánk, hogy tervezett. Ha viszont ezt a betűsort látnánk kirakva: NEKEM ÚGY TETSZIK, MENYÉTHEZ, akkor joggal következtetnénk arra, hogy megalkotóját tudatos szándék vezette.

Nemcsak azért, mert igen valószínűtlen (az előző sorozathoz hasonlóan ez is billiószor billiószor billió esetből egyszer jön ki átlagban), hanem azért is, mert megegyezik egy tőle független mintával, ebben az esetben Shakespeare Hamletjének egy sorával. A betűsor tehát egyidejűleg összetett és mintakövető is.

Dembski szerint az ilyen „specifikus összetettség” tervezettségre utal: ha a szóba jöhető magyarázatok közül precízen kizárjuk a szabályszerűséget és a véletlent, a specifikus összetettségből következően a tervezettség marad az egyetlen lehetséges magyarázat.

Ingyen ebéd márpedig nem létezik

Dembski a Design Inference c. könyvében azzal fejezi be gondolatmenetét, hogy a magyarázatszűrő „láthatóvá teszi azt a bennünk zajló folyamatot, melynek során intelligens tervező jelenlétére következtetünk”. Egyetemes emberi tapasztalat, hogy ha specifikus összetettséggel találkozunk, azt intelligens tervezés eredményének tekintjük. Ingyen ebéd ugyanis nem létezik. Ha a természetben bukkanunk mintakövető és összetett jelenségre, akkor bizonyos, hogy az is egy értelmes valakitől ered. Dembski szerint: „Az intelligens tervezettség alapvető állítása lényegre törő és könnyen érthető: léteznek természeti rendszerek, amelyek nem magyarázhatók meg csupán irányítatlan természeti erőkkel, és amelyek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, melyeket bármely más esetben az értelemnek tulajdonítanánk.” (4)

Azzal, hogy az ’intelligens’ jelzőt hozzátesszük a ’tervezettség’ kifejezéshez, két dolgot érünk el. Először is, egyféle rendezettség létrejöhet természeti erők hatására (például amikor a hullámok a homokos tengerparton fodros rajzolatot hoznak létre), vagy valaki által (például amikor valaki szórakozottan egy bot végére rovátkákat farigcsál). Az eredmény egyik esetben sem tekinthető tervezettnek. Ha azonban az „intelligens” és a „tervezettség” szavakat összekapcsoljuk, egyértelművé tesszük, hogy a kérdéses mintázat egy céltudatos elme tevékenysége folytán jön létre. Ezen kívül az „intelligens” jelző világossá teszi, hogy a tervezettség nem látszólagos, ahogy azt a darwinisták vélik, hanem valós tény.

Az értelem jelenléte nem jelenti a természeti törvények megszegését. Amikor eldöntöttem, hogy leírom ezt a bekezdést, egyetlen természeti törvényt sem szegtem meg. Természetes élettani folyamatok segítségével mozdítottam meg ujjaimat, és ismert mechanikai, illetve elektronikus folyamatok révén jegyeztem le a szavakat. Az intelligencia működése nem érvényteleníti, hanem kiegészíti a természeti törvényeket. Ezért kezeli Dembski a tervezettséget a harmadik lehetséges magyarázatként a véletlen és a szükségszerűség mellett.

Az intelligens tervezettség nem feltételez tökéletességet sem. Néhány darwinista azért kritizálja az intelligens tervezettséget, mert szerintük a természet világának néhány eleme jobban is sikerülhetett volna. Más szóval azzal érvelnek, hogy ha valami nem optimális, akkor nem lehet tervezett. Ám az optimum elérése nélkül is lehet valami tervezett. Ha egy autó úgy van megépítve, hogy felrobban a benzintankja, ha hátulról nekimegy egy másik jármű, akkor lehet, hogy rosszul volt megtervezve, de ettől még az autó tervezett marad. (5)

A kérdés továbbra is az: vajon található-e a természetben specifikus (mintakövető) és összetett – így intelligens tervezettség eredményének tekinthető – dolog vagy jelenség. A kilencedik és tizedik fejezet azt vizsgálja, hogy az élőlények milyen tulajdonságai lehetnek tervezettek, a tizenegyedik fejezet pedig ugyanezt a kérdést teszi fel az univerzum egészére vonatkozóan.

A darwinisták szerint az élőlények esetében a specifikus összetettség nem az értelemnek köszönhető, mivel megmagyarázható a mutáció és a kiválasztódás együttes folyamatának eredményeként. Richard Dawkins beprogramozta a számítógépét, hogy az a következő véletlen betűkombinációból induljon ki: WDLMNLT DTJBKW IRZREZLMQCO P, majd véletlenszerű változások (mutációk) segítségével, egy lépésben egy betűt vagy szünetjelet kicserélve csak azokat hagyja meg, amelyek a maguk helyén megegyeznek a Hamletből vett részlet megfelelő betűivel: NEKEM ÚGY TETSZIK, MENYÉTHEZ. Ha véletlenszerűen rakjuk egymás után a betűket és a szóközöket, akkor átlagban billiószor billiószor billió esetből egyszer sikerül létrehozni ezt a szekvenciát. Ehhez képest Dawkins arra jutott, hogy az általa alkalmazott „evolúciós algoritmussal” ez már negyvenhárom lépésben megvalósítható. Ebből arra következtetett, hogy „a darwini evolúció véletlen mivoltába vetett hit nem csupán hibás, hanem homlokegyenest ellenkezik a valósággal. A véletlen lényegtelen elem a darwini receptben. A legfontosabb tényező a kumulatív kiválasztódás, ami alapjában véve nem véletlenszerű.”(6)

Természetesen Dawkins csalt, mivel előre meghatározta a célt. Ezt azzal a megjegyzésével el is ismerte, hogy a betűsorozatot minden lépésnél hozzámérte „egy távoli ideális célhoz”, habár „az evolúciónak nincs távoli célja. Nem létezik távoli cél”. Ennek ellenére Dawkins kitartott amellett, hogy „ennek a szempontnak a figyelembevételével” módosítaná a számítógépes modelljét, még mindig létrejöhetne a kívánt eredmény – habár ezt soha nem valósította meg. „Nem emlékszem, kicsoda – írta Dawkins –, de valaki már kimutatta, hogy ha elég idő állna rendelkezésre, egy majom is meg tudná írni Shakespeare összes műveit úgy, hogy egy írógép billentyűit ütögeti.” (7)

Itt most elegendő annyit megjegyezni, hogy Dawkins evolúciós algoritmusa nem hozott létre specifikus összetettséget – az már eleve adott volt. Számítógépes kísérlete nem az irányítatlan darwini evolúciót bizonyította be, hanem az intelligens tervezettséget. Dembskinek igaza volt: ingyen ebéd márpedig nem létezik.

Dembski magyarázatszűrőjén kívül más módszerek is léteznek, amelyek segítségével tervezettségre következtethetünk. Például Timothy és Lydia McGrew filozófusok másokkal együtt úgy gondolják, hogy a természetben lehet tervezettségre következtetni, de ők ehhez inkább „a legjobb magyarázatra való következtetés” módszerét alkalmazzák. Paul Thagard filozófus szerint: „Amikor következtetéssel egy tudományos elmélethez jutunk, nemcsak az elmélet és az adatok közti kapcsolatot kell megvizsgálnunk, hanem a különböző konkurens elméletek adatokhoz való viszonyát is. A következtetés azt a lépést jelenti, amikor több elmélet közül azt választjuk ki, amelyik a legkielégítőbb magyarázatot nyújtja.” (8)

Dembski veszélyes ideája

1995-ben Robert Sloan, Újszövetség szakértő tudós lett a Baylor Egyetem rektora, aki az intelligens tervezettséget olyan összekötő kapocsnak tekintette, amely képes áthidalni a világi tudományos élet és a Baylor keresztény gyökerei közötti egyre mélyülő szakadékot. 1998-ban meghívta Dembskit, hogy hozzon létre egy kutatóközpontot, amely az intelligens tervezettség ellentmondásos témakörére koncentrál. Ahogy a Baylor igazgatója megjegyezte: „Ez jó lehetőséget teremtett arra, hogy megerősítsük: a Baylor olyan hely, ahol ellentmondásos témákat is meg lehet vitatni”. (9)

Dembski aláírt egy ötéves szerződést, és megalapította a kiváló kémikusról és tudományfilozófusról elnevezett Polányi Mihály Központot, majd hozzálátott, hogy 2000 áprilisában megszervezzen egy konferenciát A természet természete címmel. A konferencia központi kérdése a következő volt: „Vajon a világegyetem elégséges-e önnön magyarázatához, vagy fennmaradásának és működésének megértéséhez szükség van valamiféle rajta kívül álló tényezőre?” A meghívottak listáján szerepeltek keresztények és ateisták, neves filozófusok és tudósok is. Néhány baylori tanszék azonban zokon vette, hogy egyáltalán létrejött egy ilyen központ. Ugyanígy reagált Barbara Forrest, egy másik államban élő ateista filozófus.

Forrest a Dél-Kelet Louisianai Egyetem tanára, valamint a New Orleans-i Világi Humanista Egyesület tagja, amely ellenez minden olyan törekvést, amely „a világot természetfeletti fogalmakkal próbálja magyarázni”. Egy hónappal a tervezett konferencia előtt Forrest ötoldalas üzenetet küldött számos meghívottnak. Ebben arra figyelmeztette őket, hogy vallási-politikai indíttatású kreacionisták egy olyan konferenciára csábítják őket, melynek az a burkolt célja, hogy meg nem érdemelt „tudományos elismertséget” kölcsönözzön mozgalmuknak, amely „az evolúcióelmélet romba döntésén” munkálkodik. (10)

A konferencia ennek ellenére minden tekintetben sikeres volt: két Nobel-díjas részvétele mellett háromszázötven tudós gyűlt össze a világ minden tájáról, és négy napon át zajlottak az előadások és a pezsgő tudományos viták. (11) Az intelligens tervezettség kritikusai is szép számban képviseltették magukat – habár a baylori biológia-tanszékről senki nem jött el, mert a tanszék bojkottálta az eseményt. A siker ellenére a konferencia után pár nappal Baylor kari tanácsa azt javasolta, hogy Sloan rektor zárassa be a Polányi Mihály Központot.

Néhány héttel később Washingtonban a Kongresszus néhány tagja részt vett egy nem hivatalos találkozón, melynek témája az intelligens tervezettség elmélete volt. A hír hallatán nyolc baylori darwinista tiltakozó levelet írt Mark Souder kongresszusi képviselőnek: „A tudomány főáramának más képviselőihez hasonlóan a jelenséget mi is az intelligens tervezettség álruhájába bújtatott teremtéstannak tartjuk. Mások úgy nevezik: alattomos kreacionizmus.” A levélírók azért kritizálták az intelligens tervezettség támogatóit, mert „bírálják a darwinista és a materialista világnézetet”, amelynek pedig (a levélírók véleménye szerint) az amerikaiak a faji megkülönböztetés és a nemi egyenlőtlenség, a csecsemőhalandóság, a himlő és a gyermekbénulás feletti győzelmet köszönhetik.

A levél visszafelé sült el, amikor Souder a Képviselőházban alaposan megkritizálta a baylori darwinistákat: „Ideológiai előítéleteknek márpedig nincs helyük a tudományban, a Kongresszus tagjai közül pedig sokan nem szeretnénk, hogy a kormány cinkos legyen az ilyesmiben.” Souder végül ezzel zárta szavait: „A Kongresszus tagjai lévén, talán bölcs lenne feltennünk a kérdést: vajon egyesek, akik a tudományt összetévesztik saját kedvenc filozófiájukkal, nem élnek-e vissza a tudomány tekintélyével bizonyos tudományos kérdésekben? Vajon a tudományos közösség tényleg üdvözli az új eszméket és eltérő véleményeket, vagy csak hirdetik ezeket a szép szavakat, és közben a materializmushoz való hűséget erőltetnek mindenkire?” (12)

Sloan rektor először ellenállt a kari nyomásnak, és nem engedte bezárni a Polányi Mihály Központot. „Igen fonák helyzet – mondta –, hogy a tudományos közösség tagjai, akiknek a jogait régen meg kellett védeni a fundamentalista ideológiai nyomással szemben, most másokat nyomnak el.” Sloan sommásan megjegyezte, hogy a kari tanács álláspontja „a mccarthyzmusra emlékeztet.” [McCarty amerikai szenátor az 1950-es évek elején üldöztette azokat, akik nem tettek esküt, hogy nem tagjai a kommunista pártnak. – A szerk.] A kari tanácsnak mindezek ellenére sikerült kikényszerítenie, hogy Sloan kinevezzen egy bizottságot, amely felülvizsgálja a Polányi Mihály Központ státusát. Mivel a kari tanács gondoskodott róla, hogy a bizottság csupa Dembski-ellenes biológusból álljon, nem volt meglepő, hogy megerősítették a kari tanács arra vonatkozó javaslatát, hogy zárják be a központot. Dembskit elmozdították állásából (bár szerződése lejártáig a Baylornál maradhatott mint független kutató), végül pedig Sloannak is távoznia kellett. (13)

A baylori lecke világos: A darwinisták nem tűrik az intelligens tervezettségről szóló nyílt vitákat. Ha a szokásos tudományos fórumokon nem sikerül ellehetetleníteniük a más véleményen lévőket, akkor a megfélemlítés és a kiközösítés eszközéhez folyamodnak. A későbbi fejezetekben láthatjuk majd, hogy ez a stratégia lépten-nyomon felbukkan. Ha a jelenlegi, „politikailag korrekt” tudományos közegben bárki is karrierre vágyik, az intelligens tervezettség szakmai szempontból veszélyes rá nézve. Ezt Dembski tudja a legjobban.

Shakespeare és a gépelő majmok

Dawkins nem tudta, honnan származik az ötlet, hogy egy majom, ha elég idő áll a rendelkezésére, le tudja pötyögni írógépen Shakespeare összes műveit. Valójában az ötlet atyja Émile Borel francia matematikus volt, aki 1913-ban rámutatott, mennyire valószínűtlen az a feltevés, hogy ha egymillió majom naponta tíz órán át veri az írógépet, végül le fogja írni a világ könyvtáraiban található összes könyvet. Borel a példával azt kívánta szemléltetni, hogy bizonyos események bekövetkeztének rendkívül elenyésző a valószínűsége. Dawkins és a darwinisták a gépíró majmok példázatát ehhez képest arra használják, hogy ennek épp az ellenkezőjét igazolják: azt, hogy véletlenszerű folyamatok valóban létrehozhatnak információt. A „végtelen számú majom tétele” kimondja, hogy végtelen számú gépelő majom (vagy véges számú, de végtelen időn keresztül gépelő majom) a jövő egy bizonyos pontjáig le fogja írni William Shakespeare összes műveit. (14)

Ha elméleti alapon nézzük, végtelen számú majom, végtelen idő alatt valóban leírná Shakespeare összes műveit – valahol a végtelen mennyiségű értelmetlen szövegbe ágyazva. De a világunk nem végtelen. 2003. július 1-jén feltettek az internetre egy majom-Shakespeare-t szimuláló programot. A szimulátor természetesen nem valódi majmokkal működik, hanem egy beprogramozott véletlenszerű betűgenerátorral. A programban minden „majom” másodpercenként leüt egy betűt, miközben a majmok száma néhány naponta megduplázódik. A szimulátor összehasonlítja az eredményt Shakespeare műveivel, és jelzi az egyezéseket – de megvárja, amíg magától jön létre egybeesés, vagyis Dawkinsszal ellentétben nem tűz ki előre egy adott mondatot, ami felé terelné a folyamatot.

Másfél év elteltével a majom-Shakespeare-t szimuláló program által létrehozott leghosszabb egybeesés huszonnégy betűből állt, Shakespeare IV. Henrik című drámájának második felvonásából, ami 2738-szor billiószor billiószor billió majomév eredményének felelt meg. [Egy majomév a program beállítása szerint eltelt évek és a majmok számának szorzata. – a szerk.] Egy évvel később a leghosszabb egyező sor már harminc karakteres volt, miközben a majmok száma billiószor billióval nőtt. (15)

A világegyetem tehát nem elég nagy vagy idős ahhoz, hogy az összes „majmot” befogadja, még ha csak egyetlen Shakespeare-szonettet kellene is legépelniük – amely elenyésző terjedelmű Shakespeare összes műveihez képest. A majmok pedig a valóságban nem gépelnek be megállás nélkül másodpercenként egy betűt. Vajon mi történik, ha valódi majmokkal hajtjuk végre a kísérletet?

2003-ban, a dél-nyugat angliai Plymouth-i Egyetemen néhány tanár és diák elhatározta, hogy ezt is kiderítik. Fogtak egy számítógépet, és bevitték a tőlük mintegy száz kilométerre lévő Paington állatkertbe, betették hat makákó közé a majomházba, és várakozni kezdtek. A gépet először egy hím elkezdte kövekkel dobálni. „Ezenkívül nagyon szívesen ürítettek székletet és vizeletet a billentyűzetre”, tette hozzá Mike Phillips, aki az egyetem digitális művészetekkel és eljárásokkal foglalkozó intézetét vezeti. Egy hónap alatt a majmok öt gépelt oldalnyi szöveget produkáltak, ami majdnem kizárólag S betűkből állt. Semmi olyat nem alkottak, ami csak távolról is emlékeztetett volna akár csak egyetlen szóra. (16)

A kísérlet alatt a majmok sok ingyen ebédet elfogyasztottak, ám mintakövető összetettséget nem hoztak létre. Sem Shakespeare-t, sem azt, hogy „ÜDVÖZÖLJÜK A VIKTÓRIA KIKÖTŐBEN”. Egy árva szót sem.