Mi az oka annak, hogy olyan későn fedeztük fel az elektromosságot és felhasználását?
1800-at írtunk, mire Volta feltalálta a kémiai elemet, mint folyamatosan áramot biztosító áramforrást, túllépve a kizárólag elektrosztatikai ismereteken (szikrázás), amiket már valamilyen szinten már a görögök is ismertek.
1820-30 volt, mire találtunk is neki pár primitív felhasználási módszert, és 1890 mire az átlagember életének is a része lett, legalábbis a legfejlettebb országokban.
Ezzel szemben már az ókorban is ismertük olyan szinten a matematikát, aminek megértéséhez már több év tanulás kell, nem elég a "józan paraszti ész", 1300-ra már ismertünk olyan mechanikus szerkezeteket, amik annak ellenére, hogy nem elektromosak, jóval bonyolultabb a felépítésük, mint a 19. század első elektromos találmányainak (pl. nyomdagép, rokka), a 18. század felére pedig még nagyobb bonyolultságú gőzgépek jelentek meg.
Ezzel szemben olyan elekromos eszközöket, amiknek a felépítését, működését egy gyerek ne értené meg csak a 19. század végére tudtunk létrehozni (pl. transzformátor, generátor, mikrofon, elektroncső).
Hogyhogy ilyen sokáig hiányzott az elektromosság az ember felfedezései közül?
Nagyjából úgy kell elképzelni, ahogyan Semjén Zsolt rángatta vissza a 21. századi modern kereskedelmet a sötét középkorba a vasárnapi boltzár diktátumával.
Mindig vannak kártékony emberek a hatalomban, akik hősként szeretnének meghalni, vagy más érdek miatt fogják vissza a fejlődést.
A vallás tipikusan ilyen volt, amivel irányítani lehetett a "nyájat" Isten barmait, de ma már ez idejét múlt, bizonyítékok híján pedig hiteltelenné vált.
Ezért bukik meg minden olyan politikus, aki a vallással próbál politizálni és nem tudja Isten szerepét a helyén kezelni.
Igazából a technológia és a gazdasági környxezet együttes fejlődésében látom az okot. két fémből készült egyszerű galvánelemet már az ókorban csináltak, viszont huzalt - ami a tekercselt villamosgépek alapvető kelléke - csak a 19. században vált tömegtermékké.
A gépek működésének alapjait a verselemzésen túl leíró differnciált és integrálszámítást Leibnitz és Newton után terjedt el, és vált általánosan ismerté (akkor még infinitezimális számításként).
Általánosan elmondható, hogy ahoz, hogy egy nagy találmány megszülessen, masszív gazdasági kényszernek, technológiai háttérnek és tudományos háttérnek is rendelkezésre kell állnia. Ezek csak a 19 században álltak egyszerre rendelkezésre, és el is terjedt.
#2 Válaszadó erre varrjál gombot!
Jedlik Ányos bizony bencés szerzetes volt.
Voltak ugyan a Katolikus Egyháznak negatív hatásai pl. a Galilei per, de összességében inkább enyhén pozitív a mérleg.
Kedves utolsó! Ugye te sem gondolod komolyan, hogy Jedlik mélyen hitt a vallási hókusz-pókuszban.
Ráadásul, azon tudósok, akiket mondjuk az egyház etet a hívők pénzén, nem fognak szembe menni vele.
Szóval az ezerből egy ellenpélda, inkább csak mellettem érvel, de próbának nem volt rossz. ;-)
Az ezerből egy ellenpélda nem állja meg a helyét. Voltak még tudósok is, akik hívők voltak, és akik ateisták. Ez nem érv.
Alessandro Volta
André-Marie Ampère
Gregor Mendel
Márpedig a vallás, az egyház vetette vissza az emberiséget gyakorlatilag az őskorba! Az egyház miatt halt ki fél Európa (pestis).
Elutasított véresen megtorolt mindent, ami nekik ellent mondott.
Az ókorban a görögök már tudták, hogy a Föld kering a a Nap köröl, hogy véletlenül sem lapos.
Alexandriában az ókorban nagyjából meghatározták a Föld kerülületét.
Vízvezeték, puskapor, iránytű.... mind az ókor szüleménye.
Aztán jött az egyház, a lakosság legnagyobb rézse primitív, tudatlan befolyásolható, a saját ürüléküket az ablakon kizuttyantó csőselékből állt.
Tisztelt Kérdező, elnézést kérek! Az, hogy a #2 Válaszadó a napi politikát cibálta a tudományos rovatba kicsit kizökkentett.
A #3 Válaszadó nagyon jól tárgyalta a kérdést.
Csak annyit tennék hozzá, az embereknek fogalmuk sem volt, hogy az elektromosság milyen jelentőséggel bír.
Királyi, főúri udvarokban néha egy tudós kiselőadást tartott a delejről, esetleg néhány kísérletet is bemutatott a kardnyelő, és a tánc között. Sokáig csak ennyi volt.
Csak lassan változott a helyzet. Napóleon már személyesen intézkedett, hogy az Akadémia megkapja az anyagiakat egy új nagy teljesítményű volta-oszlop építésére.
- - - -
#2 Válaszadó! Ha vallást akarsz gyűlölni, rossz ajtót rugdosol. Vannak kártékony szekták pl. jehovások, hitgyüli, prasnya Riska - azok valóban tudomány ellenesek.
#8 Válaszadó! A puskaport a kínaiak találták fel, de mivel nem adtak belőle, Schwarz Berthold újra feltalálta (1330) .
Egy ferences-rendi barát.
Ezen a héten feltaláló szerzeteseket gyűjtök :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!