Este mi az a sötétség a csillagok között?

#6: Sötét anyag: [link]

Idézet: „semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsát ki és nem nyel el”

A mondat második felét hangsúlyoznám most. Tehát a sötét anyag nem csak azért sötét, mert nem világít, hanem mert nem is árnyékol. Itt a sötét nem a színét jelenti, hanem azt, hogy nem mutatható ki mondjuk egy távcsővel. Egyetlen dolog van, amiből következtetünk a létezésére, az pedig a gravitációs hatása. De ez szépen le van írva a Wikipédia oldalon, hogy miért feltételezzük a létezését, miből következtetünk arra, hogy egyáltalán létezik ilyen sötét anyag.

De a kérdéshez nem sok köze van a sötét anyagnak. Mivel nem nyel el fényt, így a feltett kérdés szempontjából a sötét anyag irreleváns.

A sötét energia is jól érthetően le van írva: [link]

Erre meg az univerzum gyorsuló tágulása miatt van szükség. Valahogy meg kell nevezni azt az energiát, ami a gyorsításhoz szükséges. Lásd: [link]

Ennek se sok köze van a kérdéshez.

Igen, lehet ezt kissé misztikus dolognak tekinteni, de másik oldalról meg nagyon is jól ismert, jól kiszámítható, mérhető jelenségekről van szó, csak a működési mechanizmusa rejtély igazából.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

#14: Az, hogy el tudjuk-e képzelni a végtelent, illetve hogy ehhez képest mi mennyire vagyunk úgymond tiszavirág életűek, az megint irreleváns kérdés.

> De csak oda jutottunk, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak!

Ez maximum egy általános iskolástól fogadható el. A párhuzamosak nem találkoznak a végtelenbe. Nagyon sokat tudunk a végtelenről, rengeteg matematikus foglalkozott különböző oldalról a végtelen fogalmával. Pl. a komplett határérték-számítás is a végtelen egy bizonyos kontextusban való megragadása. Pl. ennek alapján a párhuzamosok nem találkoznak. A találkozáshoz az kellene, hogy a távolságuk nullára csökkenjen. Ha a távolság a két párhuzamos között 1, akkor a végtelenben lim(n->∞)1 = 1 lenne távolság, tehát a végtelenben a két párhuzamosok között ugyanannyi marad a távolság, tehát nem mondhatjuk, hogy találkoznak.

Igen, ennek ellenére vannak – alapvetően halmazelméleti – problémák a végtelennel, amelyeket a matematika segítségével még nem fogtunk meg úgy, hogy a válasz teljességgel megnyugtató legyen, de azt hiszem ezzel felesleges is foglalkozni, ha csak a „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak” kijelentésig jutottál.

> A Pontnak nincs kiterjedése!

> DEHÁT akkor ninics is?!

Tudom, hogy nehéz absztrakt fogalmakat megérteni, de azért valamelyest szemléltethető a dolog. Pl. most kicsit tegyük félre az atomokból álló világképet, és képzeljünk el egy tökéletesen homogén anyagból álló kockát. A kocka csúcsa egyetlen pont. Létezik? Kétségtelenül. Látható, megszámolható, hogy nyolc darab van belőle. De ettől még nincs kiterjedése, mérete.

A legtöbb gyerek általános iskolában túl is lép ezen, és vagy megérti, és akkor az jó, vagy nem és úgy lép túl rajta. Ezzel sincs semmi gond, az illető ettől nem lesz hülyébb, vagy kevésbé értékes, lehet hogy remek zeneszerző, vagy elismert történész lesz belőle.

De én egy kicsit furának érzem, hogy valaki tudományos kérdésekben válaszol, holott leragadt az általános iskolai alap absztrakt fogalmak értelmezésénél. Én sem értek mondjuk a hegesztéshez, vagy a reneszánsz irodalomhoz, nota bene nem is válaszolok ilyen jellegű kérdésekre.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

#16: Pedro adta a legjobb választ szerintem. Ugyan csak egy Wikipédia oldal alapvetően, de abból kiolvasható a feltett kérdésre a válasz.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

#17: Itt azért nem egy regényről van szó. A Wikipédia belinkelt oldal ráfér egy A4-es oldalra. Minek írnánk be, minek fogalmaznánk át, ha egyszer valaki leírta tömören, jól érthetően a kérdéskört?

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

#18: Azt hiszem nem érted a lényeget. Az Olbers-paradoxon nem valódi paradoxon. Amennyiben a világegyetemet végtelen idejű és végtelen méretűnek vesszük úgy, hogy időben is térben is kvázi homogén – Giordano Bruno féle „demokratikus” világkép –, akkor valóban ellent mondanának egymásnak a számítások és az, amit megfigyeltünk. Ez a paradoxon azonban feloldható, méghozzá úgy, hogy azt feltételezzük, hogy a világegyetem vagy térben, vagy időben véges, vagy nem homogén. Máshogy megfogalmazva pont ez volt az elméleti bizonyíték arra, hogy a világ nem úgy néz ki, ahogy azt Giordano Bruno leírta, és amit aztán a XVII-XVIII. században el is fogadtak. Innen már jócskán tovább is léptünk, azóta megismertünk a világról egyet s mást, így ma van fogalmunk arról, hogy egészen pontosan milyen is ez az időben és térben végesnek mondható világ. Pont ezekből az eredményekből jön az általad becitált sötét anyag és sötét energia is többek között.

"Az űrben Nincs semmi anyag úgyhogy a fény semmiről nem tud visszatükröződni!"

???????

:D

Az én véleményem:

A csillagok arányaikban kis elelmlámpaizzók lehetnek, a közvetlen környezetüket se tudják bevilágítani. Kb. mint a szentjánosbogár az éjszakában. Bezzeg ha valami fényszórót kapcsolnánk, akkor többet látnánk, nem csak a fényforrást. Bár ha a fényforrás közelében nincs semmi, akkor semmit se láthatunk, mert semmit se tud megvilágítani.

Nappal az égen, atmoszférán, légkörön megtörik a Nap fénye, ezért az eget kéknek látjuk. A csillagok fénye viszont nincs min megtörjön. Ha semmi nincs a fény útjában, akkor "semmit" látunk, azaz sötétséget. Földi viszonyok között ezt nem tudom, lehet-e kivitelezni, mert ha világosban eltávolítunk mindent a látómezőből, akkor is ott marad az ég, amit láthatunk.

Kb. ez lehet az oka.

"Az űrben Nincs semmi anyag úgyhogy a fény semmiről nem tud visszatükröződni!"

Nincs anyag az űrben?? A csillagközi por, gázok, stb nem létezik? Jéézus..

Szerintem annyira nem hülyeség ez a - "Az űrben Nincs semmi anyag úgyhogy a fény semmiről nem tud visszatükröződni!" - dolog.

Persze a "nincs semmit" tegyük jó nagy zárójelbe, és maradjunk meg a látható tartományba eső EM sugárzásnál.

Eszembe jutott egy nagyon hülye példa, de kíváncsi vagyok mit szóltok hozzá.

Tegyük fel, hogy behelyezem jómagamat egy villanykörte társaságában a nagy semmi közepébe. Az egész világegyetemben nem létezik semmi, rajtam, a villanykörtén és a tér-időn kívül. Tekintsünk el minden lényegtelen részlettől, mint például, hogy miért vagyok életben, vagy mitől világít az égő... Ha az égő felé fordulok akkor nyílván látni fogom magát az égőt ahogy világít. Lenézek a kezemre, azt is látom mert megvilágítja az égő. Aztán hátatfordítok a villanykörtének és elnézek a nagy semmi felé. Akkor ott mit fogok látni? Igen, persze nyílván semmit. De a kérdés akkor az, hogy ezt a semmit feketeségnek vagy világosnak fogom e látni?

Az elmélet áthelyezve a csillagközi térbe hasonló, kiegészítve azzal, hogy ugyan úgy, ahogy a kis fényességű csillagokat sem látjuk szabad szemmel (vagyis "sötétséget" látunk a helyükön), úgy a kis koncentrációban lévő csillagközi pornak sem látjuk a visszavert fényét.

Este fogj pár gyertyát,tedd le egymástól pl 1-2 m-re a földre,gyújtsd meg ők,majd kapcsold le a lámpát,és menj távolabb. Mit tapasztalsz?

Talán segít választ találni a kérdésedre.

Elvileg minden kis mikrofokban van csillag.. elméletileg.. ha így van, akkor azért nem látod a fényüket, mert messze vannak. A vákum nem üresség és a fény nem ér el örökké amúgy sem, energia, amit elnyel minden kb...

A fény hiánya, a mély űr, amit látsz, ami olyan mély már, hogy nem ér el onnan ide fény. ....

Kezdjük azzal, hogy az Olbers paradoxon alapján nem lehetne végtelen sorok összege véges. A paradoxon logikai hibát tartalmaz.

A kérdéshez: minden problémához a megfelelő fegyvert érdemes használni. Lőhetünk ágyúval verébre, de ez vagy azért van, mert nem tudjuk megkülönböztetni az ágyút a csúzlitól, vagy azért, mert csak szórakozni akarunk.

Az éjszakai/nappali sötétség/világosság a naptól van, semmi mástól. A szemünk elől vagy eltakarja a föld, vagy nem. Nemcsak elvileg vannak mindenütt csillagok, hanem a valóságban is, ha nem fényszennyezett helyen vagyunk, ez eléggé nyilvánvalóan ötlik a szemünkbe. A mi szempontunkból az, hogy melyik csillag fénye ért ide, melyiké nem, érdektelen, ezzel nem is foglalkoznék. Az viszont igaz, hogy a csillagok szemünk tapasztalata szerint nem homogén módon helyezkednek el. Ennek az az oka, hogy a csillagokat nem egyenletesen "helyezték" egymás mellé, hanem a fizika törvényei szerint rendeződtek el a térben. Így aztán vannak helyek, ahol sűrűbbnek látszanak (pl. egy galaxist szemlélve), másutt ritkábbnak. Ha egy pontról nem érkezik fény szemünkbe, annak két alapvető oka lehet. Vagy nincs azon a képzeletbeli vonalon objektum (csak "kicsit" odébb), vagy nem érzékeli a fényét a szemünk (azaz kisebb a fényerő, mint amekkorát a szemünk "észrevesz". a kisebb fényerő vagy kisebb fénysugárzású csillagtól jön, vagy a csillag nagyon messze van).

Az univerzumnak pedig nem érzékelhető a széle. Az eddigi műszereink "látnak" egy véges határig. De nincs okunk azt hinni, hogy ott van a széle, mert mindig találtak ki újabb műszereket, amivel ez előzőnél messzebb láttak. Nem logikus azt gondolni, hogy lesz egy időpont, és attól fogva nem tudnak még jobbat alkotni. Ez a gondolamenet mondatja velünk azt, hogy az univerzum végtelen. Ezzel jól elboldogulunk. Ha végesnek hinnénk, meg kéne magyarázni, hogy mi lesz a következő műszerrel. Hát inkább az univerzumot képzeljük végtelennek, az természetesebb.