Miért olyan baromi büszkék az angolok a hosszú íjukra?

itt megtalálod a választ:

[link]

"...miszerint mi indokolta ennek az egyszerû fegyvernek a sikerét? Két szempont is indokolja a sikert:

• A hosszúíj azért vált hatékony fegyverré, mert — bár technikailag nem ez az íjtípus volt a kérdéses idõszak leghatékonyabb íja — ez volt a legalkalmasabb: aránylag olcsó, könnyen és gyorsan elkészíthetõ robosztus fegyver, ami alkalmas a sorozatgyártásra, nagy távolságból hatékony, minden vértezeten áthatol és nagy a „tûzgyorsasága”. Ezek azok a kritériumok, amelyeknek minden gyalogsági fegyver megfelel mind a mai napig.

• A másik indok az , hogy szinte ez volt az egyetlen fegyver, amely sikerrel vehette fel a harcot a kor legfélelmetesebb, legütõképesebb csapattestével, a lovon támadó lovagsereggel.

Ezeknek a nehézvértezetû lovasoknak akkoriban senki sem tudott ellenállni. Kivételt talán csak az íjászok képeztek, akik 200-300 méteres biztonságos távolságból „támadták” a lovasokat. Ráadásul azok még visszavágni sem tudtak, csak a fogukat csikorgathatták vagy az öklüket rázhatták a távoli ellenség felé. Próbáljuk egy kicsit beleképzelni magunkat az agincourt-i csata helyzetébe. 1415 október 25.-ét írunk és a csatamezõn egymással szemben áll az angol és a francia sereg. Az elõbbi 1000 lovaggal és 5000 íjásszal, míg az utóbbi több, mint 18000 katonával, akik közül mintegy 3000 a lovag. A csata kimenetele nem lehet kétséges, a franciák könnyû öldöklésre számítanak. Az angol íjászok azonban az erdõszélen masszív karósövényt állítanak fel és várják a támadást. Amint az ellenfél lõtávolba ér, olyan nyílzáport zúdítanak rájuk, amit a szemtanúk így írnak le: ...az angolok nyilai elsötétítették a Napot (...) mintha jégesõ hullott volna... Igazuk volt. A lovasoknak legkevesebb 2-3 perc kellett a mintegy 300 méteres távolság leküzdéséhez. Ezalatt nem kevesebb, mint 5000x24, azaz 120 ezer (!) nyílvesszõt „kaptak a nyakukba”. És mind képes volt arra, hogy átüsse csillogó vértezetüket. Ha csak minden tizedik vesszõ talált is el valakit, az is 12 ezer találat 2-3 perc alatt. A kézitusa még el sem kezdõdött, de a francia sereg már meg van tépázva. Sebesült emberek, lovak mindenütt és.... A többit már a képzeletre bízom..."

úgy néz ki, az angolok joggal voltak büszkék az íjaikra...

elméletben lehetett jobb, de a gyakorlatban nem vált be.

nem véletlen, hogy a kalandozásaink csak addig voltak sikeresek, amíg a nyugatiak össze nem szedtek egy tisztességes sereget- akkor aztán úgy elvertek minket, hogy a fal adta a másikat...

a magyar (és általban a visszacsapó ijaknak) igen nagy hátránya volt, hogy:

- a gyártása nehézkes volt és igen hosszú igeig tartott

egy visszacsapó íj elkészítéséhez hónapok kellettek, míg az egyszerű íjat néhány óra alatt el lehet készíteni.

- a kifeszítéshez és a célratartáshoz jóval nagyobb erő szükséges, mint az egyenes íjéhoz, ergo a harcos sokkal hamarabb elfárad. csökken a tűzereje (az angol íjból a megkövetelt teljesítmény a percenkénti 24 lövés volt- és ezt hosszú ideig tudták teljesíteni!)

mindezeken túlmenően a magyar nyílhegyek nem voltak alkalmasak a páncél átütésére.

összefoglalva:

bár messzebbre hordtak, mint az egyenes íjak, de éles helyzetben, páncélozott ellenféllel szemben nem voltak versenyben- így a gyakorlati próbán megbuktak...

A magyar visszacsapó íjak mindenben jobbak voltak mint az angol hosszúíj. Nyilván a páncélátütő képességükben is jobbak kellettek, hogy legyenek. Viszont a kor csúcstechnológiájának számítottak, az angolok pedig egyszerűen nem értettek hozzá, így nem is tudtak ilyet csinálni, ezért nem használták.

Amúgy az angol hosszúíj egyik titka volt, hogy tiszafából készült, ami csak az angol éghajlaton nő akkorára, hogy elég erős ágai legyenek, amiből íj is készíthető. A tiszafa szállítószövetei ugyanis éppen a visszacsapó íjhoz hasonló kompozit szerkezetet alakítanak ki, így lehetett csatadöntő fegyver a hosszúíj.

Amúgy hozzátenném, hogy az angol hosszúíj elkészítése is négy évbe került, kb annyiba, mint a visszacsapó íjé, nem ezért volt olyan elterjedt fegyver.

„A magyar visszacsapó íjak mindenben jobbak voltak mint az angol hosszúíj. Nyilván a páncélátütő képességükben is jobbak kellettek, hogy legyenek.”

Sajnos, éppen a leglényegesebb tulajdonságban volt a magyar íj gyengébb: a páncéltörő képességben, ez nem „nyílván” kérdése – ez ténykérdés. (a magyar íj legfeljebb néhány tíz méter távolságból, míg a longbown akár 200 méterről is átütötte a páncélt…)

Azt helyesen írod, hogy a tiszafának hasonló a szerkezete, mint a rétegelt építésű íjnak, éppen ezért, az angolok nem azért nem építettek rétegelt szerkezetű visszacsapó íjat, mert nem tudtak, hanem azért, mert nem volt szükségük rá.

Azt viszont nem tudom, hogy honnan veszed, hogy a longbown elkészítéséhez négy év kellett…

Még valamikor az 1900- as évek elején, kísérletképpen, eredeti minta alapján és korabeli technikák alkalmazásával készítettek, a korabelivel teljesen megegyező hosszúíjat – 105 (százöt!) perc alatt…

(azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy a magyar íj elkészítéséhez sem kellett négy év)

A tiszafa pedig nem csak angliában fejlődik ki eléggé, mert pl. nagyon sokáig spanyolországból importálták az alapanyagot, majd, amikor ott sikeresen kiirtották a a fafajtát, akkor a mai olaszországból- egyiknek sem kimondottan „angolos” az éghajlata. Mindemellett készítettek hosszúíjat más, „közönséges” fafajtákból is, olyannyira, hogy rendelet írta elő, hogy minden tiszafa íj után, négy db. más fafajtából készült íjat kell készíteni.

az előző vagyok...

természetesen az angol hosszúíj neve LONGBOW és nem lonbowN...

sorry