Ha az angolok is germánok voltak, akkor miért féltek annyira 1066-ban az "óriás normannok"-tól?

1. Mert rokon népek voltak, de attól még nem ugyanaz a nép!

A viking normannok meg pont lesz*rták az ilyen etnikai dolgokat, ők a rokonnépekben (ha azok gyengébbek voltak) ugyanolyan kirablásra váró célpontot láttak, mint bármelyik másik népben.

A középkorban nem voltak nagyon etnikai tényezők. A vallás (hit) és a jogállás (szolga, szabad, nemes) számított. Egy viking és egy arab nemes közelebb állt egymáshoz, mint egy viking nemes és egy viking paraszt.

Nacionalizmus egyáltalán nem létezett, az csak a francia forradalom terméke!

Vagyis attól, hogy mindkettő germán nép volt, egyáltalán nem jelent semmit.

Meg a történelem alapból nem így működik, hogy "rokon nép aztán akkor nem bántjuk". Senki nem hal éhen vagy mond le a zsákmányról a rokonság kedvéért.

Egy az, hogy szerintem a normannok erről a rokonságról nem is nagyon tudtak! Honnan tudhattak volna? Az angolok nagyon régen, az 5. században vándoroltak Britanniába, a vikingek meg a 8-9. században jelentek meg. Azelőtt sosem találkoztak. A normannok honnan tudták volna, hogy rokon néppel van dolguk?

Mellesleg a frankok is germán nép voltak, szóval azok is rokonnépeik voltak...

Most ez az egészet vetítsd át a 20. századra, és képzeld el, ahogy 100 év múlva valaki így gondolkozik: "1914-ben a franciák miért féltek annyira a németektől, hiszen mindkettő keresztény nép volt"....VAGY..."1938-ban az osztrákok miért nem akartak csatlakozni Hitlerhez, hiszen mindkettő germán nép volt"

2. A normannok akkora el voltak frankosodva, vagy franciásodva. A nyelvük is francia volt már akkor. Tehát kultúrálisan sem sok közös volt bennük.

Ja, bocsi akkor félreértettem kicsit :D

Hát ennek meg haditechnikai és történelmi okai vannak.

Egyrészt a korabeli vikingeknek (a normannok is vikingek voltak ugyebár) voltak a legjobb fegyvereik Európában, plusz a végletekig fanatikusak voltak.

Másrészt, Angliában pont előtte zajlott le egy dán invázió is, tehát Anglia már eleve le volt gyengülve. Olvass utána a történelmének, Alig telt el 1 év a két invázió között, szerintem egyik nagyhatalom sem tudott volna kivédeni ilyesmit.

De ha utánanézel a hastingsi ütközetnek, akkor tudod meg a legtöbbet. Késhegyre menő csata volt, nem sokon múlott, hogy a normannok győztek.

Pár reakció az előbbi hozzászólásokhoz:

1. A normannok nem tartották vikingnek magukat. - igaz ők is a mai Dánia, ill. Norvégia területéről jöttek, mégsem hittek a közös származásban.

2. A korban nem volt mai (vagy inkább XIX. századi) értelembe vett nacionalizmus, de a tartományhoz (a szűkebb értelemben vett regnumhoz) való tartozás érzése legalább olyan fontos volt a kor embere számár, mint mostanság a nemzetéhez.

3. A norman, frank, bizánci, stb. nemes nem érzett összetartozást a pogány, azaz nem keresztény nemesekkel. (szlávokkal, baltiakkal, stb.) Ami pedig az iszlám nemességet illeti, nos olyan nem igazán létezett - az arabok, szírek, stb. városlakók voltak, földjeiket pedig csak szolgálati birtokként uralták, s akkor sem kaptak mellé kiváltságokat, azaz jogilag nem alkottak külön kategóriát (talán a Mameluk Egyiptom néniképp kivételt képezett ez alól – már amikor független volt.)

4. A normanok nem voltak hülyék, tudták, hogy az angol-szászok északról jöttek (ugyanúgy zömmel a mai Dániából, mint ők maguk) de ennek nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget - bár nem haltak volna éhen, ha nem foglalják el Angliát :)

Az Angolok nem hinném, hogy különösebben féltek volna az "óriás" normannoktól. Mi több egy részük eleve jobban örült volna a "hosszúkardúnak" nevezett normandiai Vilmosnak, mint Harold Godwinsonnak, akit félig-meddig trónbitorlónak tartottak.)

- A teljesség kedvéért nem árt tudnunk, hogy az 1066-ban elhunyt Edward a trónját nem Godwinsonra, hanem a vele közeli rokonságban álló normann hercegre, Vilmosra hagyta. Egyébként Harold 1064-ben, a Normandiai tartózkodása idején, a galliai britonok ellen vívott háború alatt támogatását ígérte Vilmosnak, mi több esküt is tett rá, hogy támogatni fogja. - Amit 1066-ban megszegett.

Szerintem, ha mindezt látjuk, akkor a normann invázió már jóval érthetőbb és közel sem tűnik olyan agresszív és rémítő cselekedetnek.

A normannok (hadseregük 2/3 részt egyébként frank és briton zsoldosokból állt) és az angolszászok kb. egyforma erővel rendelkeztek. (8-8 ezer fő) Egyik fél taktikája, illetve felszerelése, fegyverzete sem volt még csak hasonló sem a vikingekéhez.

Az angolszászok addigra egy meglehetősen defenzív taktikát alakítottak ki, ami abból állt, hogy a seregük 90%-át kitevő lándzsás-baltás-pajzsos (de páncélozatlan) parasztok pajzsfalba álltak össze, s megpróbálták azt tartani, ilyetén módon felmorzsolva az ellenséget, majd alkalomadtán ellentámadásba menni át.

A normannok a frank taktikát követték, azaz számszeríjászokkal akarták szétzilálni, reakcióra késztetni az ellenséget, majd pedig a gyalogsággal kísért nehézlovassággal széttörni annak meggyengített vonalait.

Amiben a csata eltért a normannok elképzeléseitől, az a számszeríjászok pajzsfallal szembeni alacsony hatékonysága miatt történt, ami miatt a szászok vonalai egyben maradhattak, s ez oknál fogva Vilmos nem vethette be rögtön a minden frank-típusú (azaz lovagi-) hadsereg fő erősségének számító lovasságot, hanem kénytelen volt a gyalogságot előreküldeni az angol vonalak "puhítására". - A hosszas közelharcból a normannok végül kivonták magukat - azaz visszavonultak. Ez volt a csatának az a periódusa, amikor az angolok azt hitték, hogy nyerhetnek, hisz a normann gyalogság „menekül”. A gyalogság visszavonulásának a valódi oka azonban nem a „vereségük”, hanem a "puhítás" sikeres kimenetele volt: az angol szárnyak már megtörtek, így a középhad kénytelen volt túl hosszú vonalat felvenni, ami így a Vilmos vezette lovasrohammal szemben már nem tudott lényegi ellenállást kifejteni. - A normannok mindvégig uralták a csatát. Amíg fő fegyvernemüket (a lovasaikat nem vetették be) addig az angolok úgy-ahogy állták a sarat, de végső soron a győzelemtől nagyon messze álltak.

De ez nem jelentett angol nemzeti tragédiát!

- Az Angol Királyság Angol Királyság maradt, a szász nemes is nemes maradt, s a jogfolytonosság sem szakadt meg a szász Angliával.

Az egyetlen dolog amit egy átlagos angol jobbágy (aki nyilván származását tekintve nem angol-szász, hanem briton volt)rémisztőbbnek láthatott a normann hódítóknál, mint a szászoknál az a séró volt. A szászok a szép hosszú hajat szerették, míg a normannok általában inkább felnyírták a hajukat.