Mi történne ha 195-ös iq-um lenne?
Nem bírná ki azt az agyam? Vagy mi?
Elnézést a helyesírási hibákért?Nem tudom hogy van-e benne de ne ezzel foglalkozzatok!
„Másrészt meg mivel magyarázod, hogy 10 évesen 100 körül volt az IQ-m egy (korcsoportos) teszt szerint, legközelebb 17 évesen töltöttem ki IQ-tesztet, akkor 131 volt, majd néhány éve megint kitöltöttem egyet, azon 127 volt az eredményem, legutóbb pedig, mikor az IQ-ról beszélgettem valakivel, hirtelen felindulásból kitöltöttem a Mensa tesztjét, azon száztizenakármennyi lett az eredményem,
Az IQ végleges értéke kb 17 éves korra alakul ki, tehát a 10 évesen mért (akármilyen korcsoportos) tesztet szépen feledhetjük is el. Nem véletlen, hogy a Mensa nem vesz fel senkit 17 év alatt. Tehát ez az az életkor, amikor még változik az IQ, azaz változik a korcsoport többi tagjához mért helyzet.
A 131 és a 127 a igazából nem tér el jelentősen (nekem is 4 pontos tűréssel adták meg az értékemet), pont azért, mert minél magasabb, annál nehezebb mérni. Nem tudjuk, hogy milyen szórású volt ez a két korábbi teszt, de ha 24-es (a régi, elég elterjedt fajta), akkor az pont 116-118 körüli értéknek felel meg a Mensa új, 15-ös szórású tesztjén. Tehát íme a magyarázat: 17 éves korodra kialakult a kb bő 100 + 1 szórásnyi IQ-d, ami azóta is változatlan, bizonyos hibahatárral mérhető.
Nyilván az IQ-tesztre is rá lehet gyúrni, viszont ezt leginkább magának a konkrét tesztnek az ismételgetésével tudod megtenni, ezért is nem lehet a Mensáét egy éven belül kétszer kitölteni. Sőt, készíthetsz mikrokamerával felvételt, otthon elemezheted, majd megtanulva kitöltheted újra. De igazából a magas IQ éppen azt jelenti, hogy egy másik fajta teszten, gyakorlás nélkül is eléred ugyanazt az eredményt. Aki orrba-szájba tölti a netes teszteket, míg a 100-as értéke felmegy 120-ra, az magát veri át. Amint elmegy egy hivatalos tesztre, megkapja a 100-as értékét. Tehát aki IQ-teszt gyakorlással fejleszti magát, az lehet hogy egy ugyanolyan teszten magasabbat mér, de más teszteken marad ugyanott. Ez olyan, mintha valaki egy adott márkájú súlyzóval edzve nem erősödne meg, csak az adott márkájú súlyzóból tudna egyre nagyobbat megemelni. (Elég irreálisan hangzik, de ez van.) Az IQ-tesztre gyakorlás ilyen.
„Ha valóban olyan okos vagy, beláthatod, hogy vagy a testi erős analógiád hibás, vagy mégiscsak fejleszthető a szellemi erő.”
Ha el tudnád olvasni amit írtam, és nem csak a belekötés szándékával jönnél, akkor persze látnád, hogy a testi erő egy korlátozott analógia volt. Pusztán azt hivatott megmutatni, hogy AHOGY a testi tulajdonságok között is van TÖBBFÉLE (sőt ezek között van fejleszthető és nem fejleszthető, pl a magasság), ÚGY a szellemiek közt is van. (Próbálom a lényeget kiemelni neked.) Valamiért ma az IQ túl van dimenzionálva, mondom ezt én is Mensa tagként. Az analógia pontosan működik a maga helyén:
Sokan úgy gondolják, hogy a magas IQ azt jelenti, hogy az illető minden szellemi párbajban nyerő. Ez olyan irreális, mintha azt gondolnák, hogy aki nagyon erős, az minden fizikai párbajban nyerő. Nyilván nem igaz az utóbbi, ahogy az előbbi sem. Remélem, így már számodra is érthető az analógia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!