Hogy lehet olyan DNS tesztet csináltatni, ami megmutatja az ember származását?
Küldesz pár száz dollárt ezeknek (már a szolgáltatásuk hazánkra is kiterjed): [link]
Ők küldenek egy pálcikát amit bekapsz, visszaküldöd. A nyáladból vet DNS mintában megnézik, hogy neked mely markerek vannak meg és, hogy azok mely régiókra jellemzőek, így kiderül honnan és milyen népcsoportból származol. Az oldal szerint tízezer évre visszamenőleg tudják megállapítani, valamilyen módszerrel azonban képesek akár százharmincezer évre visszamenőleg is megbecsülni.
Hát, azért én megnézném, hogy egy marker-eloszlásból bármiféle biztos tippet adnak. Azért ebben benne van, hogy elmondod, hol élsz, és ahhoz viszonyítanak, vagyis ha pl. bevándorló vagy, akkor így jártál, tippelgetnek egy sort. Maga az ötlet jó, mert később összeáll egy teljes adatbázis, amit lehet használni, de egyénenként akkora variabilitás lehetséges, hogy közel sem biztosak az ilyenek. Egy apasági teszt tud 95%-os eredményt adni (meg akár 99%-osat is), egy populációgenetikai tesztnél a 60% már nagyon jó eredmény. Helyette jobb a családfakutatás, az biztosabb, és ehhez mérve lehet ilyen DNS-teszteket csináltatni.
Nem egy jó kép, semmit sem látni rajta, de kb. elmondja a lényeget. Bizonyos népcsoportok igen heterogének (különféle színek egy-egy oszlopban), és ezek a markerek más népcsoportokban is megvannak, adott esteben gyakoribbak is. De mi van, ha te a másik népcsoport leszármazottja vagy? És ez még csak egy egyszerűsített kép, gyakorlatilag csak az elszigetelt populációknál mondható biztosra az alléleloszlás, mert kb. Európa teljes népessége az ilyenekre homogén (ilyet végeztek a magyarookon is, semmiben nem különbözünk mondjuk a franciáktól, bár csak Y-os vizsgálat nem volt, és egyesek szerint azt még kéne). Namármost akkor ha megnézik a DNS-edet, mit mondhatnak? Hogy európai, feltehetően közép, vagy keleti vagy? És az őseid negyvenezer éve ugyanitt élnek? Mert egy átlagos európaira ez mind igaz.
Egyéb apróbb elváltozások, jellegek alapján tudnak valami behatárolást adni esetleg, de én szkeptikus vagyok. Ez csak populációkra működik biztosan, és még akkor sem mindig (pl. két német populáció nem különíthető el egymástól, de pl. a magyarországi romák az ország két végéből nagyjából igen).
Az alábbiakban részletezett vizsgálatokat a DDC (DNA Diagnostic Center) laboratóriumban végzik el, mely az Amerikai Egyesült Államokban, Cincinnati közelében helyezkedik el. A DDC laboratórium teljes körű magyarországi képviseletét szakértői irodámon keresztül magam látom el.
A lehetőségek:
1. Apai leszármazás (Paternal Lineage (Y-STR) Testing). Az Y kromoszóma generációkon keresztül igen kis mértékben változik, ezért hosszú időn át megőrzi az eredeti környezetére jellemző szerkezetet. Meghatározott területek STR analízise alapján megállapítható az illető úgynevezett Y-haplo-csoportba tartozása, és ez alapján behatárolható a geográfiai eredet, származás.
2. Anyai leszármazás (Maternal Lineage (mtDNA) Testing). A mitochondriális DNS vizsgálat alapján az anyai származási vonal geográfiai eredete tisztázható. Itt is a megfelelő DNS haplo-csoportok megállapítása a vizsgálat lényege.
A Haplo-csoport valójában a haploid genotipusok alapján kialakított, geográfiailag és rassz-sajátságok alapján összesített csoport. A haplotipus az egyed genetikai sajátosságait hordozó génszakaszok (allélek) összessége. A laboratórium (a DNA Diagnostic Center, DDC) közel két évtizede végez DNS alapú származási vizsgálatokat (főként apasági vizsgálatot) - ilyenkor az esetek többségében rögzítésre kerül a vizsgált személyek rassz-hovatartozása, illetve a vizsgált személyek lakhelye is - ebből a jelentős méretű adatbázisból később lehetőség nyílt bizonyos sajátosságok, haplotipus csoportok ("haplogroup") megalkotása, amihez viszonyítva adják ki egy-egy vizsgált személy eredményét. Ez a besorolás mögött tehát számos tudományos munka, közlemény, illetve hatalmas mennyiségű DNS vizsgálat áll. Magyarországról nézve jelenleg még nem túl gazdag az állomány, mert az országon belüli elkülönítés nem lehetséges - azonban számos kérdésre a vizsgálat választ tud adni.
Az anyai vonalon vizsgálható a mitochondriális DNS (mtDNS), hasonló módon. A mitochondrium a sejt belsejében működő energia-központ, amely önálló genetikai állománnyal (saját DNS-sel) rendelkezik, ezt közvetlenül az anyától örököljük, így ez végigvonul az anyai leszármazási vonalon. Ezért ennek a vizsgálatával az anyai leszármazás ugyanúgy vizsgálható, mint az Y kromoszóma esetén az apai.
A mintavétel szájüregi nyálkahártya hámsejtek bélyeggyűjtésével történik (ezt hétköznapi nyelven nyálmintának szokták hívni) - 4 db mintavevő pálcával kel a szájüregbe benyúlva a nyálkahártyán 8-10 törlőmozdulatot végezni, majd nedvesen nyálasan a mellékelt papírborítékba őket bedobálni. Kérésre postán küldünk ilyen mintavevő csomagot, illetve előre megbeszélt időben a mintavételt itt szívesen el is végzem. A borítékot a házi mintavétel után le kell zárni, szobahőmérsékleten pár óra alatt ez megszárad, és ettől kezdve károsodás nélkül pár hónapig feldolgozható - így postán is küldhető, így lehet visszajuttatni hozzánk. A levett minta feldolgozása 4 hét, általában a 30 - 35 napra adunk eredményt. Az árakról, elérhetőségről a www dnskozpont hu oldalon tájékozódhat.
1. 23andme.com
- 2016 év vége felé frissítették a csomagjaikat. Választhatsz, hogy vagy csak a származással kapcsolatos kérdésekre akarsz választ kapni(99 dollár), vagy származás + egészségügyi visszajelzést is (199 dollár).
- 23andme laborja megkérdezi, hogy honnan származol a TE tudomásod szerint + jelenleg melyik országban vagy stb. Kérdőíveket kell kitölteni egészségügyi résszel kapcsolatban is. Sokat. Nyálmintából analizálnak. A tesztet sokszor lefuttatják, amíg több szinten nem ad reliáblis, megbízható eredményt (konzervatív, standard és spekulatív eredmény)
a.) A konzervatív eredmény, amelyet a gépi elemzéssel 90% bizonyossággal mérnek, igen pontos technológia. bárki, bármit mond! Rengeteg genetikai elemzés és tapasztalat áll már mögötte. Nem csak saját adatbázisból dolgoznak, hanem egyetemesen gyűjtött, megbízható forrásokból.
Így amiben nem biztos a mérőeszköz/ a labor, arra nem ad választ ebben a tekintetben = "unassigned" kategóriába rakja az analizált részeket. Ennek oka, hogy vagy ismeretlen eredetű népek génjeit hordozod, akikről nincs adatbázis; vagy olyannyira összemosódnak benned a jellegek, hogy értelmetlen behatárolni és tippelgetni, mire utalhat az adott "lenyomat".
Másfelől pedig éppen ellenkezőleg - rámutat ez az elemzési eszköz pontosan behatárolható elemekre a szekvenciákon, így biztos eredményt is ad egyúttal!
b.) Ezt viszik tovább a standard nézet kialakítására (75%-ra biztos becslés) és spekulatív nézetre (50%-ra biztos). Előbbi az arany-középút. Utóbbit a labor dolgozói a tapasztalataik és az általad adott információk által határozzák meg.
A kapott százalékokat értelmezd a következőképpen:
Szülőtől 50-50%-ot örökölsz
Nagyszülő 25%
Dédszülő 12,5%
Ükszülő 6,25%
Szépszülő 3,125
Ősszülő 1,56% stb
Ez csak a tökéletes felezés szabálya. Az, hogy a te szülőd mennyit örökít át a nagyszülődből, az közel sem biztos, hogy 25%-ban jelentkezik benned! Lehet, hogy csak 10%-ban, és lehet, hogy a nagyszülőd is csak 10%-ot örökölt a sajátjától és így tovább. Vannak úgy nevezett "zajok" is. Például ha a teszt azt adja ki, hogy 0,2%-ban vagy afrikai, akkor ne vágj hátast, hogy fekete vér van benned. Csak így manifesztálódott egy bizonyos származás - a gének szimpla rekombinációjáról van szó. Lehet, hogy sem a gyerekeidben, se a szüleidben nincs jelen ez az arány, de rajtad éppen kiütött.
Szignifikáns arányokat akkor vegyél komolyan! Például, ha az több, mint 1%, illetve az az egypárhány százalék több konkrétabb népcsoport vegyüléséből áll össze, akkor bizony, nézz végig a családfádon... mert arra enged következtetni, hogy az utóbbi 200 évre visszamenőleg (kb. 10 generációig) valóban volt ilyen ősöd.
Az arányok testvérek esetén is markánsan eltérhetnek.
A tesztet akkor tudod jól értelmezni és magadra vonatkoztatni, ha tudod, hogy mit keresel.
Én is megcsináltattam a tesztet, mert sok kérdésem volt a biológiai identitásommal kapcsolatban. "Magyarok" vagyunk. Mondták mindig, csak ezt hallottam, más népcsoportokat meg szidtak otthon. Viszont a család egy része pár generációval ezelőtti bevándorlóktól származik, amit persze sutyiban kezelünk. Ahány nagyszülő, annyi felől jöttek. Van olyan, aki túlontúl egzotikus a családban és voltak hézagok a családfában. Lényeg, a lényeg. Nekem is volt kérdésem, és úgy állj hozzám hogy olvass utána a témának, és az eredményeket egyszerre biztosan, másfelől pedig szkeptikusan kezeld!
Az én eredményem nem meglepő módon azt adta ki, hogy olyan haplocsoportokkal rendelkezem, amely berber-spanyol-libanoni népekre jellemző, másfelől a szardínaiakra. Ezért javarészt mediterrán térségbe tartozom a származásom alapján.Van bennem K-ázsiai vér (kínai-maláj-indonéz és egyéb erről a területről származó ázsiai).
Magyarország területét - Kelet-európát csak 14%-ra tette... puff neki.
További %-okat felesleges ide írjak, de bizonyos arányok igen magas mivolta és az eredmények megerősítettek, hogy pontosan az a pár korábbi generációnyi kis hézag adja a választ az egyik dédszülőm kevert származására.
Kisebb etnikumokat, mint székely-cigány-sváb stb. nem fognak pontosan leírni neked, mert ezek subgroup-ok (alcsoportok nagyobb nemzetiségekhez tartozva) vagy kevertek, de így is behatárolható régióhoz tartoznak.
Szóval, csak akkor csináltasd meg a tesztet, ha tudod is értelmezni! Különben felesleges pénzkidobás véleményem szerint.
2. National Geographic genography project
2016 év vége felé 199 dollárba került. A teszt szintén hasonlóan elemez, viszont egészségügyi visszajelzés nincs.
Előnye, hogy több népcsoportot és etnikumot! vesznek figyelembe. Ebből a szempontból kisebb lesz a fent említett "unassigned" eredmény. Ők nem kérdezik, honnan jössz, vagy mit tudsz magadról - így nem fognak ez alapján spekulálgatni. Bővebben írják le a származásodat.
Vannak még egyéb elemző laborok. De ez a kettő amit én ajánlanék az adatbázisuk és tapasztalatuk alapján. A magyar közvetítő irodák sokszor drágábbak, hasznot is raknak rá. De a többi már a te döntésed.
Remélem, hasznos volt a válasz :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!