100mm-es, vagy 125mm átmérőjű csőben hatékonyabb a hűtése a csőben lévő,57mm átmérőjű tárgynak, ha a venti mindkét esetben 200m3/h?
Köszi a választ, tudnál valami képletet adni, vagy segítenél merre felé induljak el?
Én abból kiindulva, hogy a szűkebb csőben a levegő sebessége gyorsabb, így a levegő hűtő hatása is jobban érvényesül, pont a szűkebb csőre gondoltam, mivel az intenzívebb légáramlás és a nagyobb mennyiségű levegő jobban hűt(?).
A test egyébként hőforrás, folyamatosan adja le a hőt.
Na, most az a helyzet, hogy ez nem fog tetszeni, amit írok: google, hőközlés/hőátadás/hővezetés szavak valamelyike, pdf vagy doc formátumban, egész jó kis hőközlés-jegyzeteket lehet találni :)
Mivel a térfogatáram megegyező, ezért nem áramlik több levegő egységnyi idő alatt, ezt ne felejtsd el :) Ugyanannyi áramlik, csak gyorsabban. Amiből (SZÁMOMRA) az következik, hogy nem biztos, hogy fel bírja a megfelelő hőmennyiséget oly rövid idő alatt venni a közeg. De persze az sincs kizárva, hogy tévedek és a kisebb cső a megfelelő, vagy ami a legjobb, hogy tök mindegy, milyen csövet használsz, ha elegendő levegő megy át rajta. Kéne egy olyan, aki jobban figyelt hőtan előadásokon :D
(Ha találsz valami képletet a jegyzetekben, akkor csináld azt, hogy felveszel egy max. értéket a hőmérséklet-változásra és azzal számold ki, mekkora tömegáramú v. térfogatáramú levegő kell. Mi mindig így számoltuk hőtanból az ilyen szarokat.)
Igen tényleg, csak a levegő sebessége nő, a megmozgatott mennyiség viszont nem.
Ha jól értem abból indulsz ki, hogy a levegőnek több időre lenne szüksége hogy felvegye azt a hőt, amit a tárgy sugároz, de szerintem ez ebben az esetben nem befolyásolja a hűtést. Hiszen a tárgy mindenképp leközli azt a hőt, amit a levegő aztán elszállít, ha gyorsabban szállítja el hamarabb, és gyorsabban, "jobban" hűt, ha lassabb a levegő mozgása, a meleg tovább marad az égő környékén.
Egy másik kérdés is felmerült, milyen hatással van ez a környezet hőmérsékletére.
Vegyünk egy konkrét példát mert így könnyebb lesz, a sugárzó tárgy egy izzó, ez egy üvegcsőben van, a cél a helység hidegen tartása.
Az optimális csővastagság a kérdés :)
Itt már közre játszhat az is hogy a kisebb átmérőjű csövön hamar kilép a helység levegőjébe a hő...
pf...:)
Nincs itt egy fizika tanár?
A hőátadási tényezőt alapvetően a levegő sebessége határozza meg (minél nagyobb a sebesség annál nagyobb a hőátadási tényező), ezért a kisebb átmérőjű csőben áramló levegő több hőt tud elszállítani.
Az izzó hősugárzással ad le hőt a csőnek is, ami tovább sugározza a hőt a szoba felé. A hősugárzás mértéke nem függ a távolságtól, így ebből a szempontból mindegy a cső átmérője.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!