Ha van egy jó magas oszlop, és még hosszabb az árnyéka, (reggel v este) akkor miért van az, hogy az oszlop tövénél jó éles az árnyék, és minél messzebb nézem az árnyékot az oszloptól, úgy halványodik az éle?

Ahogy rásüt a nap, nem tudja megkerülni az oszlopot, ezért lesz mögötte árnyék. Elméletileg nyílegyenesen húz el mellette a fény, az árnyék éles, oszt' kész.

A valóság viszont nem ennyire egyszerű. Ha kicsi a távolság az oszlop és az árnyékot felfogó ernyő között, akkor tényleg ezt látod: éles a határvonal, egy darabig van fény, utána nincs.

Ha viszont nő a távolság, két jelenség rontja el ezt az ideális képet. Az egyik a fény elhajlása: az akadály mögött nem egy egyenes sávot "hagy ki", hanem behatol az árnyéktérbe, mert a hullámok már csak ilyenek. Ez elmossa az árnyékot, de csak akkor érzékelhető, ha megvan a kellő hossz az árnyékot vető test és az ernyő (jelen esetben a föld) között. A másik jelenség, ami talán jobban befolyásolja ezt, a fény szóródása. A levegő részecskéin, a páraszemcséken, a levegőben szálldosó porszemeken mind-mind szóródik a fény, így ha elegendő mennyiségű részecske van az árnyékoló és az ernyő között, akkor az árnyékoló mögé is jut fény, így elmosódik az árnyékkép.

"A fényforrás nem mindig pontszerű, a fény legtöbbször kisebb-nagyobb felületről árad; ekkor a fényforrás minden egyes pontja egy-egy árnyékkúp csúcsa, ilyenkor az árnyék már nem egyformán sötét. Teljes árnyékban van az a tér, amelyik valamennyi árnyékkúpra nézve közös; ide egy fénysugár sem hatol be. Ezt olyan terület veszi körül, melybe a fényforrás egyes pontjai bevilágítanak: ez a félárnyék, amely a szélei felé világosodik.

Ha a fényforrás látszólag kisebb az árnyékvető testnél, a teljes árnyék hátrafelé szélesedik. Ha a test a kisebb, mint a fényforrás, akkor a teljes árnyék szűkül és az árnyékkúp csúcsa ott van, ahol a fényforrás és az árnyékvető közös érintői találkoznak. A félárnyék mindig hátrafelé szélesedik."

[link]