Ha a kondenzátorok többértékű memóriacellákként való alkalmazásánál a szivárgás a legnagyobb ellenérv, akkor miért nem resetelnek minden tárolás mellett egy szivárgásmérő kondenzátort, amiből visszaszámolhatnánk az eredeti, pontos értéket?

"ha 0.1% hibával tudunk megkülönböztetni feszültségértékeket, akkor 1,000 különböző feszültséget tudunk nagy valószínűséggel megkülönböztetni" Ezt gondold át kicsit...

A javaslat több sebből vérzik:

- a kondenzátor önkisülése számottevő, minél kisebb, annál jelentősebb ez a hatás (gyakori frissítésre lenne szükség)

- mind a beírás, mind a kiolvasás körülményes (D/A és A/D konverter kell hozzá) és lassú

- a kondenzátor alapvetően egy energiatároló eszköz, azaz ha információ tárolásra akarjuk használni, akkor sok energiát fogunk használni, minél gyorsabban akarjuk használni annál többet (érzésem szerint nagyságrendekkel többet mint a hagyományos memóriák azonos működési feltételek mellett, ezért sokkal nagyobbra kell tervezni, hogy a hőt el lehessen vezetni, illetve sokkal több energiát fog elpocsékolni)

Igazából lassú lenne, nagy lenne és sokat fogyasztana. Még akkora sikere sem lenne, mint a buborék memóriának volt...

Egyébként csak a történeti hűség kedvéért, az egyik első számítógépben /nem volt teljesen számítógép, de már majdnem/ egy egészen érdekes kondenzátoros megoldást használtak (Attanasoff és munkatársa Berry építette 1940 körül). Nem igazán vált be, és nem igazán volt tökéletes a megoldás.

Tovább a mai DRAM-oknál is az adattárolás egy kondenzátorban történik, egy (alapvetően MOS jellegű tranzisztor) csatorna - gate között kialakított kondenzátor feltöltésével tárolják az adatot. Ennek pont amit fent írtak, hogy az önkisülés miatt problémás, ezért állandóan frissíteni kell a DRAM-okat. Ez a frissitő áramkör már be van építve, de a korai DRAM-oknál (még a 1990-es években is) külön kellett frissíteni és ha a frissíés kimaradt akkor ott adatvesztés volt. Azt hiszem a kondenzátorban történő adattárolásról igen sok tapasztalat van.

0.1% hiba analóg technikával sose volt elérhető, megfizethető áron /vannak nagyon speciális mérési körülmények de irtózatosan drága/! A normál analóg technika esetén normális áron egy teljes mérés 2-3% pontos tud lenni, vannak extrémebb mérések (pl. elszámolási mérések) ahol 1% alatti pontosság kell és érhető el, de ott már az ár elkezd durván exponenciálisan emelkedni. Illetve marhára ne keverd a hibát a felbontóképességgel. Neked 0,1% felbontóképesség kell, ekkor lehet 1000 értéket elkülöníteni, viszont ahhoz, hogy ez határozottan elkülöníthető legyen a mérési hiba sávok nem érhetnek össze. És a mérési hiba kisebb kell legyen ennek a felénél azaz 0,05%-nál kisebb mérési hibát kéne elérni. Léteznek 10,12,16 bites AD átalalkítók, de eleve mindegyiknél az LSB-n van egy hiba így ha a "pontos" értékre vagyunk kiváncsiak akkor egy 10 bites AD valóján 9 bites, egy 12 bites 11 bites és így tovább. Viszont ez csak és kízárólag az AD átalakítási hibája. Nem beszélünk a nem linearitásáról, a zajról, és az AD-t megelőző áramkörök hibájáról. És itt az egész rendszer hibáját kéne megvizsgálni (és full scale). Hidd el olcsóbb a 10 db. DRAM cella mint egy ilyen irtózatosan komplex áramkört megépíteni.