Kezdőoldal » Tudományok » Alkalmazott tudományok » Hogyan tudnám betanulni a...

LeonScottKennedy kérdése:

Hogyan tudnám betanulni a tudatos álmodást?

Figyelt kérdés

Ez a kérdés azért jutott eszembe, mert a minap volt egy tudatos álmodásom.

Valami hülye zombis randomságot álmondtam éppen (nem rémálom), amikor egyszer csak eszembe jutott, "mi van, ha álmodok", és hopp, tényleg. Az álom nagy része sajnos már így is eléggé szétfolyt, de néhány részére azért még emlékszem. Próbáltam erősen összetartani, hogy ne jöjjek ki belőle, koncentráltam, viszont maga az álom, és a szabadságom viszonylag korlátozott volt, tehát nem tudtam azt csinálni, amit épp elképzeltem, csak a szokásos fizikai határokon belül, és az agyam által előre leképzett settingben tudtam létezni, járkálni, stb, de alapvetően ezen túl szabad akaratom volt. Annyira jól emlékszem, hogy kíváncsi voltam, milyen az álomban megérinteni egy falat - mennyire valóságos, ezt meg is tettem, és meglepően teljesen reális volt, hűvös, és szilárd érzete volt, pont, mint a valóságban. Illetve próbálkoztam "alkotni", mármint olyan dolgokat csinálni, amit a tapasztalt tudatos álmodók csinálnak, próbáltam repülni, de nem sikerült, gondoltam dolgokra, de nem jelentek meg. Egy bárban voltam egyébként, amire nem is gondoltam, az agyam egyszerűen csak azt képezte le valamiért, annak a falát érintettem meg, aztán bementem, elég ködös már, hogy mi volt bent / mit csináltam, de nem sokkal utána a koncentrációm kicsit szétesett és felébredtem :/.

Szóval egyfelől az lenne a kérdésem, hogyan tudnám betanulni a tudatos álmodást, úgy, hogy akkor tudjam előidézni, amikor akarom, másfelől az, hogy azon belül mégis a tapasztalt emberek hogyan csinálják azt, amit akarnak / hogyan kell úgy gondolni valamire, hogy az történjen.


2021. ápr. 30. 06:17
 1/6 anonim ***** válasza:
2021. ápr. 30. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Próbáld ismételgetni nap közben, hogy csak álmodsz és ezt fogod cainálni álmodban is és így rájössz.
2021. ápr. 30. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 Mojjo ***** válasza:
81%
Nem tudom, nagy rajongója vagy az alvási paralízisnek? Mert így lehet alvási paralízised...
2021. ápr. 30. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

#3:

Legkevésbé sem zavar. Az alvási paralízis és én régi ismerősök vagyunk.

2021. ápr. 30. 09:06
 5/6 Mojjo ***** válasza:
@4: Akkor jólvanakkor. Millió és egy oldalt, blogot, quora-topicot stb stb találhatsz, hogyan kell elsajátítani a tudatos álmodást. Nem illik és nem is szoktam ilyet válaszolni, de ez most tényleg csak google-gyakorlat.
2021. ápr. 30. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

#5:

Persze, ahogy már meg is tettem. Egy jó ideje. Ismerek jó pár technikát. Csak még lusta voltam belekezdeni. De alapvetően egész kiskorom óta jelen van a tudatos álmodás - alvás paralízis jelenség. Az alvás paralízisre pro tipp: csak pislogni kell párat, az felébreszti az agyat szinte rögtön. (arcizmok működnek, stimulálni kell azokat) Mumusos élményem azóta nem volt, hogy rájöttem erre a módszerre, de azelőtt sem féltem, mert tudtam a jelenség neurológiai és pszichológiai hátterét... így csak néztük egymást akkor, igazából egy idő után már vicces volt, mint félelmetes. De egyébként a mumus jelenség is viszonylag ritka, már kezdem hiányolni :/

2021. ápr. 30. 12:56

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!