Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hol vannak intelligens fiúk?
Sziasztok, én 16 éves lány vagyok, és sajnos a koromnál érettebb. Az a problémám, hogy bárkivel találkoztam eddig, aki tetszett volna, egyszerűen nem volt intelligens. Tudom, beképzeltségnek hangzik majd, amit írni fogok, szóval előre le szeretném szögezni, hogy nagyon dolgozom rajta, hogy ne nézzem le azokat az embereket, akik átlagos 16 éves módjára élnek.
De. Nekem fontos, hogy akivel együtt vagyok az okos, de legalábbis művelt legyen. Olyan, akivel lehet beszélgetni könyvekről, komolyabb filmekről, akinek érett világnézete van, hozzá tud szólni a dolgokhoz normálisan. Nem kell, hogy egy zseni legyen, de ne csak ivásról, bulizásról, meg videójátékokról lehessen beszélni vele. És a korosztályomban, bármennyire is próbálok nyitott lenni és keresem ezt a típust, egyszerűen senki ilyet nem találok. Néha annyira fárasztóan buták tudnak lenni a kortársaim, olyan felszínesek és szűk látókörűek...
Sajnos, legalábbis ebből a szempontból sajnos, én bölcsész, értelmiségi családba születtem, ezért már így neveltek, imádok olvasni, oda vagyok a művészfilmekért, szóval ilyesmik... Még ha be is jövök egy fiúnak, tíz perc után otthagy azzal, hogy olyan a szókincsem, mintha nem is magyarul beszélnék, neki én túl intellektuális vagyok.
Próbáltam már nem foglalkozni azzal, hogy eltérnek a prioritásaim a többi tiniétől, de hiába, egyszerűen belefáradtam, hogy az ő szintjükön maradjak, előbb utóbb újra önmagam leszek, és akkor megint semmi beszédtémánk nincs.
Van esély rá, hogy találok valakit aki intelligens, vagy ilyen korban még ne reménykedjek? Hol lehetne ilyenekkel ismerkedni? Illetve ha magamon kellene változtatnom, akkor hogyan tegyem?
A válaszokat előre is köszönöm!
#16
Első válaszban írtam, hogy nem jó a helyesírásom.
Ennyi erővel te meg akkor gyúrj a szövegértésre....
Ha magamból indulunk ki(minden nagyképűség nélkül, csak a környezetem megítélése alapján írok, mint "egy intelligens ember XD), akkor sehol, nagy ritkán járok bulizni, mondjuk akkor teljesen állat vagyok :D de am meg kertészkedem, elvagyok itthon magamban, mélázgatom, gondolkodom, elmegyek biciklizgetni, vagy másodmagammal vagy egyedül (ennek ellenére nagyon társasági ember vagyok, szeretnek az emberek, az más kérdés, h nem bizto,h én is őket:P)Nem vagyok csúnya, szeretek stílusosan öltözködni, de ahogy te is keresem AZ intelligens lányt, csak nagyon kevés igazán intelligens ember van vagy nem is tudom, h tudnám megfogalmazni :)
Am azt nem értettem soha, h az intelligenciában mit számít, h ki hány könyvet olvas, vagy hány oldalt képes megtanulni. Ez fordítva van, nem az olvasástól lesz valaki intelligens. Találkoztam már szakmunkás emberrel is, aki intelligenciában sok embert lever, és olyan éltanulóval is, akinek az élete a tanulás, mégis az életben egy unintelligens gyökér. :D 21/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!