Segítséghez, pszichológushoz kéne fordulnom? 16/L

Elég szociális vagyok, eljárok társaságba szórakozni, nem vagyok későn érő, mégis én vagyok az egyetlen, aki fél attól, hogy valósággal romantikus vagy szexuális kapcsolatba kerüljön egy sráccal ?

Pedig nem tartom magam aszexuálisnak.

Tavaly nyáron voltam fesztiválozni, és a velem egy idős barátnőim elmentek konkrétan kijelentve pasizni, aztán meg faggattak, hogy én miért nem megyek és csinálom ugyanezt. Még nagyjából próbálkoztam is beszélgetni meg táncolni pár sráccal, de aztán rájöttem, hogy ez tök ijesztő. Nagyon sok ismerősöm örül neki, ha egy vadidegen emberrel smárol egy buliban, pedig a nevét se tudja. Tudom, hogy nem olyan nagy dolog, de nekem az lenne.

Azt i észrevettem, hogy mindig azok a srácok jönnek be, akik úgymond túl népszerűek. Nem tudatosan tetszenek az ilyen fajta srácok. Szerintem azért van, mert róluk tudom, hogy úgyse viszonoznák az érzéseim és ezáltal biztonságban érzem magam.

Folyamatos nyomás alatt is vagyok, mert mint mondtam, a barátaim többsége nem problémázik ilyeneken, a legtöbb nem szűz. Vannak hozzám hasonlóan tapasztalatlan ismerőseim is, de ahogy megfigyeltem, nekik csak nem jött még össze senkivel, mindig vissza lettek utasítva, de ettől függetlenül ők próbálkoznak, akarják. Én meg csak mondom, hogy bárcsak túl lennék már az első csókomon, de úgysem tudnám megtenni.

Voltak már, akik érdeklődtek irántam, de még akkor is, ha esetleg helyes, szimpatikus volt az illető, ellöktem magamtól, friendzone-oltam, mert megijeszt a gondolat is. A közelebbi barátaim egyfolytában össze akarnak hozni a haverjaikkal. Mindig nagyon kellemetlenül érzem magam olyankor. Nem tudják átérezni. Már itthon is furának tartanak, nővéremnek az én koromban már volt komoly barátja. Tudom, hogy vannak mások is, akik ennyi idősen még nem létesítettek semmilyen szexuális kapcsolatot senkivel, esetleg nem is igyekeznek, mert úgy vannak vele, majd eljön az ideje.

Csak nekem vannak ilyen trust issue-im? Igazából nem is tudom megnevezni, hogy konkrétan mi a problémám. Egyszerűen csak furának tartom, hogy annak ellenére, hogy nagy a szám, szoktam pasikról beszélni mindenféle megközelítésből, miért nem vagyok képes akár arra, hogy egy buliban smároljak valakivel, vagy arra, hogy ha elhív egy srác pl kávézni ne hazudjam neki azt, hogy van barátom, amikor nyilván nincs.

Lehet kicsit össze-vissza lett a dolog itt a végére. A lényeg, másnak is vannak hasonló érzései? Szerintetek érdemes lenne beszélnem erről az iskolapszichológussal? Vagy hülyeségnek gondoljátok, és magamban kellene legyőznöm valahogy zeke a gátlásokat?