A fiam nem talál párt 17,5 évesen ez miért?

Higgyétek el, hogy nem pátyolgatom feleslegesen, engedném bárhova, szerintem is ráér, sőt! Suliból is mindig írt, én mondtam engem hagyjon, ott vannak a srácok, beszélgessen. De azt mondta kiközösítik , kinevetik, szekálják. Mindig arra neveltem mondja el ha baj van, hát szólt. Pszichológushoz vinném, de nem szeretné. Közben azt mondja nem boldog, és hogy nincs értelme semminek. Anyu depressziós volt, félek örökli.

Amikor az apu meghalt, utána pszichológushoz kellett vinni (10 éves volt), amikor én nagyon beteg lettem 12 éves volt, akkor is. Ő így született. Nagyon érzékeny. A férjem elég erős jellem, ő sem tud rá hatni, mindig azt mondja mi vagyunk a példaképei.

Mi ilyen jég hátán is megélők vagyunk, vagány gyerekek is voltunk, de ő máshogy él meg mindent. Csak attól félek, hogy rosszul éli meg és nem tudja helyén kezelni majd a dolgokat.

Nem tudom most mi lenne neki jó.

Én is tudom, mondom neki hogy nem kell elkeseredni, és hogy más sem talál, sőt sok nem is keres ... Szerinte nem ér rá. Kiidegel ez a dolog, mert mondom keressen valami kikapcsolódást, vagy hogy változtasson valamin, de olyan érveket hoz fel huh. Pl anyu te se gondolod hogy a nők majd egy 30 éves szűz hapsit akarnak majd, hát ha ő sokáig egyedül marad akkor belebetegszik. Megfelelési kényszeres, sosem mondjuk tanuljon, ő saját magával kapcsolatban tart fent durva elvárásokat. Tényleg féltem, rossz ezt látni, hallani. Másnak anyu miért jár a boldogság én miért nem kaphatok valakit aki azért szeret amilyen vagyok.

Ne pátyolgassam. Hmmm. Erre mit mondjak neki? Húzz a szobádba?