Csak nekem borzasztó rossz érzés magányos farkasként, hogy újra jönnek az ünnepi időszakok, én meg most is egyedül vagyok?

Az előző kb. 4-5 évben biztos fogadalmam volt az új évre, hogy szerzek végre egy barátnőt, akivel szeretjük egymást, szerelmesek leszünk stb. Minden évben visszarévedek, hogy ez most sem sikerült... Idén több kiszemelt csaj ghostingolt, ott hagyott a fenébe, azután, hogy már volt puszi is vagy bókolt nekem korábban. Megint más egyszerűen lerázott, elutasított. Valaki kedvesen, valaki bunkón, az eredmény szinte-szinte azonos, csak utóbbinál még jobban lecsökkent az önbizalmam, ami már amúgy sincs nagyon. Megint másokat meg elkaptak előlem, úgy, hogy tényleg szerelmes voltam a lányba. Néha olyan emberek, akiktől ezt nem vártam volna... Most is volt mindjárt két igen fájó visszautasítás, lekoptatás vagy lecserélés olyan lányoktól, akik tényleg tetszettek. Ők kedvesek voltak (nyilván nem akárkibe szeretek bele úgy igazán), de irtó sz@rul éreztem magam, különösen akkor, amikor a lány közölte, hogy ő mindig barátként tekintett rám, nem is tudott volna másként, de nagyon kedves, nagyon okos, jó srác vagyok, lehet esélyem barátnőt találni...

Legjobban az szomorít el, hogy kb. minden barátomnak van már valamilyen tapasztalata lányokkal. Szinte mindnek volt már vagy van romantikus kapcsolata is, mindnek vannak lány barátai stb. Pedig amblock inkább egy olvasós, introvertáltabb vagy legalábbis nem macsós, inkább jó fiús, ambiciózus, célokra (legyen az tanulás vagy munka) fókuszáló fiúcsapat vagyunk. Én taszítom a lányokat. Még lány barátaim sincsenek igazán. :-(( Úgy érzem tényleg selejtes vagyok. Nálam kevésbé előnyös kinézetű, még kevesebb önbizalommal rendelkező, még jófiúsabb barátaimnak is van már ilyen tapasztalata. Antiférfi lennék? Én lennék az omega? Egyáltalán nem azért írom ezt, mert ha másoknak van, akkor azt akarom, hogy nekem is legyen, mintha valami anyagi dolog irigyléséről beszélnék. Igenis a szerelmet szeretném, nem mások miatt, nem irigylek senkit, ellenben az önbizalmamnak nem tesz valami jót, hogy én ilyen sikertelen vagyok e téren... És nem önkéntesen vállaltam egy magányos időszakot, vagy nem azért van ez így, mert most így látom jónak.

Borzasztó érzés, hogy a családból is minden korombelinek már volt, nekem meg nem. Különösen most, hogy jön a karácsony, majd a Valentin-nap, majd a húsvét (magyarán azok az ünnepek, amik nem az év őszi-nyári időszakában vannak és alapvetően a családdal, illetve a szerelmesek a párjukkal töltik) stb.

Mit tegyek? Csak nekem ilyen sz@r ez ilyen szempontból? Ti hogy birkóztok meg ezzel?