Mit tegyek, ha nem merek hangosan visszaköszönni soha a lánynak, aki épp a kiszemeltem, ha nincs egyedül? Félek, a többiek véleményétől...

Annyira undorodom attól, hogy ennyire egy nyápic lúzer vagyok... Csak halkan merek köszönni, és olyankor a szemébe sem merek nézni. Csak ha egyedül vagyunk.

Egyszerűen attól tartok, hogy a társaság mit fog rólam gondolni. Szinte érzem, hogy mihelyt elmentem, megkérdezik szegénytől, hogy "Ki volt ez külsőre is csúnya, lúzer srác? Ugye nem a barátod?". A kiszemeltem mindig annyira gyönyörű, kedves, intelligens, okos, aranyos... Én meg a legtöbb nem vagyok. Ami talán egy kicsit, az is viszonylagos. Ők túl jók hozzám. Az én szintemen szerintem nincs is nagyon lány... Megismerkedtem velük tanulmányi versenyeken, magánsulikban stb. Ők kedvesek velem, mosolyognak rám, jókat beszélgettünk, de magam sem hinném el, hogy összejönnének velem.

Külsőleg és belsőleg sem vagyok a toppon...

Mit tegyek? Igen, tudom: egy férfiatlan, gyáva, bunkó lúzer vagyok, akinek nem lesz barátnője. Meg is érdemlem. Nem kell mondani.