Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kezdjek magammal egyedül, mert semmilyen lány nem illik mellém, ilyen tulajdonságokkal?
Azt eddig is tudtam, hogy a bulizós, sikítozós, féleszű lányokkal nem egy világban élünk.
Most megpróbáltam egy félénkebb,, nem külsőséges lánnyal, aki inkább művész lélek vagy ilyesmi. Nos, ő is teljesen az ellentétem.
Nekem nincs lány esetem, én ezt el is fogadnám, csak a magány így fel fog emészteni, ha csak nem kezdek valami újba, de nem tudom már mit tegyek.
Valaki olyan lenne esetleg aki nagyon hasonló élet háttérrel rendelkezik mint én, de ez eleve nagyon kevés eséllyel van, mellette hogy tetszünk is egymásnak, illetve jól kijöjjünk, hát eléggé esélytelennek érzem már.
Minden lánnyal olyan üresnek érzem magam, meg magányosnak, hiába vannak velem.
Valamiért azt érzem, hogy mindenkinek nagyon eltér a világa az enyémtől. Én mindíg magamnak való voltam inkább, attól hogy volt sok barátom, és sosem piszkált senki, még magányosnak éreztem magam, és egyedül a világban.
Biztos van valami betegségem vagy csak, meg a kiskori traumák stb miatt lettem ilyen, de ezekkel már késő bármit kezdeni.
Nem tudom mit várok ettől a kiírástól, de gondolom ilyesmire tervezték ezt az oldalt.
19f
Kicsit en is igy erzem magam. "Kicsit"...ehh... Nagyon.
En nő vagyok, eléggé masvilaginak erzem magam, vagyis az atlag srácokhoz kepest
19 évesen még nagyon fiatal vagy. Elötted az élet, ha 29 éves vagy azért megértem a félemedet, de 19 évesen most kezdödik még csak az élet elötted.
A probléma, hogy az emberek többsége csak a kinézetet nézi. Talán kezdj el olyan lánnyal ismerkedni aki habár nem tetszik kinézetre de jófejnek tartod, és ha mást nem barátságot is eltdusz képzelni.
Ne aggódj! Először is, gondokt át, hogy mi foglalkoztat. Ha ez megvan keress rá neten, vagy menj el egy olyan klubba, ahol sok olyan emberrel találkozhatsz, akiket ugyanez a dolog érdekli. És az itt megismerkedett lányokkal máris lesz egy közös pontod😀
Ha szeretnéd beszélhetünk erről priviben.
18/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!