Mi történik velünk?

Én 16/l ő 15/f

-hat hónapja járunk

-minden rendben volt ez előtt amit most leirok nektek

Suliidőben két napot találkoztunk,nyáron minden nap.Egyik nap,mikor már sokadszorra találkoztunk, nem éreztem,hogy szeretem.Volt egy kis vitánk ez miatt de lenyugodtunk.Másnap mikor találkoztunk újra éreztem,aztán megint nem.Eltelt 1 hét kb és ő se érezte,aztán elkezdtük egymást idegennek érezni.A csókja,a puszija,a kézfogása,az hogy hozzám bújik,még mindig örömmel tölt el,mindig ugyanugy izgulok,örülök ha meglátom a buszról vagy a buszon.kb ket napja sirok ha elmegy,pedig eddig elfogadtam hogy mennie kell,ma már kevésbé.Eddig ő volt ugy hogy sirt,ma már ő fogadja el hogy haza kell mennie.Nagyon jól megvagyunk egymással,tudunk szerelmesekként viselkedni,enyelegni,de legjobb barátokként is el tudunk hülyülni.Nem zavar benne semmi,számomra így tőkéletes,ő is így van velem.Nem vitázunk,előfordul néha egy két perces szóváltás arrol amiben nem értünk egyet de azt le is rendezzuk es minden ugyanolyan.Úgy szerettünk egymásba,hogy napról napra fél éven át egyre többet beszeltunk, rajottem hogy milyen gyonyoru lelke van és beleszerettem.először a lelkébe azután a testébe.

a kérdédeim ezek:

miért van az,hogy idegennek érezzük egymást?

miért van az, hogy nem érezzük hogy szeretjük egymást?

Nem hinném hogy csak úgy kiszeretne belőlem,fél éven át várt rám és bókolt nekem,nem adta fel.Én kb egy hónapon át tűrtem a kritikákat,vívodtam azal hogy nem vagyok biztos magambam,hogy szeretem de nagy munka árán legyürtem ezeket és minden renben volt köztünk