Reménytelen szerelem. Bele fogok őrülni ebbe. Mit tegyek?

Reménytelen szerelem. Szerelmes lettem egy lányba, még soha sem voltam ennyire oda valakiért, mint érte. Egy a baj, a távolság... Miért ilyen igazságtalan az élet? Egyfolytában a képeit nézegetem, és egyszerűen nem tudok betelni vele. Bűntudatom van, hogy nem láthatom őt, nem lehetek vele, nap mint nap, sokszor úgy érzem, belül meghaltam. Nélküle nem vagyok egész. Megöl a magány és a tehetetlenség. Sokszor úgy érzem felrobbanok, és beleőrülök, hogy minden nap szembe kell néznem azzal a tudattal, hogy nem lehet az enyém... Mintha belennék zárva egy börtönbe és fogva tartana valami, iszonyat rossz érzés, hogy nem tehetek ellene semmit, pedig olyan boldog lehetnék vele, nincs is nagyobb vágyam minthogy láthassam őt és vele lehessek. Szétvet az ideg, kínoznak a gyötrő gondolatok egyfolytában, nem tudok másra gondolni csak rá, számomra ő az igazi, ő a tökéletes, reggel ő az első gondolatom, mindig ő jár a fejemben, soha sem voltam még oda így senkiért... Hogyan tudnék megszabadulni ezektől a gyötrő gondolatoktól amik fogva tartanak? Már annyira elegem van, úgy érzem felemészt a magány, és örökre ebben a tehetetlen állapotban maradok, bele fogok őrülni ebbe... Miért nem születtem én is ott ahol ő, akkor lehet, hogy tudnék vele találkozni minden nap, olyan jó lenne vele lenni szinte örökre csak vele lennék egy másik univerzumban... de ez reménytelen. Próbáltam elfelejteni, de nem megy, ha meglátom a szerelmes párokat az utcán, akkor mindig Ő jut az eszembe rögtön... Ő nem egy olyan átlagos lány, ő egy csodálatos kincs, ha a képeit nézegetem, mindig azt kívánom, hogy bárcsak ott lehetnék vele, láthatnám őt, vele lehetnék, és úgy érzem, hogy belül meg vagyok kötözve, valami nem engedi, hogy vele lehessek, nem tudom, miért ilyen igazságtalan a sors. Megöl a magány és a tehetetlenség, bele kell törődnöm ebbe a gyötrő egyedüllétbe, és ez minden nap kínoz, ettől nincs rosszabb érzés, amikor valaki nem lehet a tied... Mit tudok tenni az ilyen esetben? 16/F.