Most akkor mégis mit érez? Vajon mi játszódott le benne? Fog ez valaha változni?

Kedves Mindenki!

Egy számomra igen nehéz, és sok fejtörést, és sírást okozó bonyolult dologban kérnem ki a véleményeteket. Ha van energiád, és végigolvasod, nagyon köszönöm! Ha esetleg van véleményed, vagy tapasztalatod is, és leírnád, akkor még hálásabb lennék! 🙂

A történet már több, mint fél éve kezdődött, egy véletlen külföldi találkozás révén. Ennek a pár perces találkozásnak az lett a vége, hogy elérhetőséget cseréltünk a sráccal. Ezalatt kiderült, hogy melyik nap fognak hazautazni a családjával, de én még az országban maradtam több, mint egy hónapig, szóval mivel nagyon közvetlen volt a találkozás, merészkedtem raírni, hogy biztonságos utat kívánok nekik hazafelé. Itt kezdődött el az azóta is tartó minden napos írogatások sora. Minden jól ment, nagyon sokat beszéltünk. Azután én is hazakerültem, és továbbra is ment a napi szintű beszélgetés. Találkozni akkor még nem tudtunk, mert nekem akkoriban nagyon sok programom volt, és nem is voltunk egy városban. Utána lassan, de eljött az első alkalom, hogy találkoztunk, mivel szerencsére az én városomba jött tanulni. Kb havonta tudtunk találkozni, mert mindkettőnknek elég sok minden van. Ő meg egy teljesen új szituációba került, és az élete egy új fejezetébe lépett, sok minden van most neki. Ezek a talik nagyon gördülékenyek, jó hangulatúak voltak. Mindig nagyon udvarias volt. Nem hagyta, hogy bármiért fizessek, mindenhol előreengedett, meg ilyenek. Mindig mondta, hogy milyen jól érzi magát. Igazán szorossá vált a kapcsoltunk, mindent meg tudtunk beszélni, és meg is tudunk most is. Brutálisan őszinték vagyunk egymással. Sosem konkretizáltuk, hogy milyen értelemben talákoztunk, de nekem mindig az jött le, hogy nem vagyok közömbös számára. Számomra ő már az első pillanattól sokat jelentett, ami idővel szerelemmé nőtte ki magát. De részéről nem tudtam, hogy mi a dolog. És itt jön a bonyodalom. Eddig mindig úgy jött le, hogy érdeklődik irántam, de nem lépett, amit elfogadtam, mert elég sok minden van most neki. De azért én úgy voltam vele, hogy tudnom kell, hogy mi van, ezért egyszer megkérdeztem, hogy nem szeretne-e többet. A válasza az volt, hogy de, szeretné, és örülne ha megpróbálnánk. Viszont mondta, hogy maradjunk abban, hogy várunk addig, amíg visszajön a városba, és vége van a vizsgáinak. Én ezt teljesen megértettem, meg egyáltalán nem volt gond, hogy várjak. Meg továbbra is minden nap beszéltünk. Aztán nemrég jött az üzenet, hogy van valami amit meg kéne beszélnünk, és nem szeretne vele tovább várni. Na ekkor én már tudtam, hogy valami rosszat fog mondani. Közölte, hogy sokat gondolkozott, és nem érzi úgy, hogy szeretne egy kapcsolatot, meg ez teljesen az ő hibája, nem érzi úgy, hogy kezlni tudna egy kapcsolatot, de nem szeretne tőlem semmit sem most, és miután megkérdeztem, kiderült, hogy egyenlőre később sem. És ez így hidegzuhanyként ért, mert én akkor mondtam neki, hogy legyen őszinte, nem baj, ha nem, csak tényleg szeretném tudni. De így meg tökre beleéltem magamat, vártam, szóval ez így nagyon rosszul érintett. Azt mondta, hogy nincs más lány a dologban, de most senkivel sem tud többet elképzelni. De néha meg annyira nem egyértelmű amit ír, párszor úgy tűnik, hogy megijedt, meg azt tudom, hogy semmi tapasztalata sincsen, mondjuk nekem sem, meg mondja, hogy én nem csak egy barát vagyok, hanem annál sokkal fontosabb, és sokat jelentek neki, de néha meg tökre egyértelmű, hogy tényleg nem akarja. De van, hogy írja, hogy sosem lehet tudni, hogy mi lesz. Abban maradtunk, hogy maradunk barátok, továbbra is talakozunk, meg ilyenek. Reménykedem benne, hogyha többet talákozunk majd, mert eddig élőben csak párszor találkoztunk, esteleg megváltoznak az érzései. Mert én nem akarom ezért megszakítani vele a kapcsolatot, mert tényleg nagyon jóban vagyunk, és tényleg szeretem, de ha egyszer barátnője lesz, én azt tuti, hogy nem fogom tudni végignézni. Borzasztó az állandó tudatlanság, és hogy nem egyértelmű, hogy mit szeretne, főleg, hogy nem szemtől szemben mondta. Egy szöveg mögött meg bármi lehet. Esetleg félelem, valamilyen gátlás. Meg ő kicsit olyan, hogy nem hisz eléggé magában, és bennem az is felmerült, hogy nem gondolja elég jónak magát hozzám. De tényleg én régen talakoztam már ilyen okos, kedves sráccal. És imádom, hogy simán elhülyéskedünk, de a komoly dolgokról is nagyon jól tudunk beszélgetni. Meg azt tudom, hogy nem szeretne ha megszakadna a kapcsolatunk, és ezt én sem szeretném, mert az még rosszabb lenne, ha barátként is elveszítem, de ez így most nekem nagyon nehéz. Már sokat beszéltünk erről az egészről, de nem akarom mindig ezeket a dolgokat felhozni, mert ha igaz, hogy nem érez semmit akkor azon nem tud változtatni egy csettintésre. Sokan mondják, hogy hagynom kéne az egészet a fenébe, de én úgy vagyok vele, hogy azt meg el tudom fogadni, hogy csak barátok legyünk, de ha barátként is elveszítem, az sokkal rosszabb lenne. Aztán meg idővel, ha találkozgatunk, és rájön, hogy nekem úgy jó, ahogy van, akkor talán mer majd jobban nyitni felém. De adok neki időt, nem azért szeretnek vele lenni, hogy mindenképpen legyen valakim, hanem mert vele tényleg jónak éreznem a dolgokat. Szóval most nem az a lényeg, hogy barátom legyen, hanem, hogy vele működjön a dolog. Addig meg támogatom, és ott vagyok neki barátként. De ez a bizonytalanság, hogy mi van valójában őrjítő. Nektek mi a véleményetek? Tényleg nem érez semmi többet barátságnál? Vagy esetleg csak fél? Miért jutott el egy igentől egy nemig? Miért kellet ezzel ilyen sokat várnia, és hitegetni? Min gondolkozott? Ezekre ő sem igazán tudja a választ, vagy csak nem mondja el?Azt tudom, hogy nem akart szándékosan bántani, és elmondása szerint nincs velem semmi baj, és reméli mindig jóban leszünk. Esteleg attól tart, hogyha nem működik a kapcsolatunk, akkor a barátságunknak is vége, és ezt nem szeretné kockáztatni? Én már nem tudom mi van... Kéne vele erről személyesen is beszélni, és nézni a reakcióit? Csak nehogy sok legyen...

Köszönöm, ha idáig eljutottál!

18/L (19/F)