Milyen érzés a szerelem?

Olyan, amit nem lehet szavakkal leírni. Amikor már nem számít semmi csak hogy Ő boldog legyen, amikor mindent megtennél Érte bármi áron, amikor akkor vagy igazán boldog ha látod, vagy mellette vagy.

De ez így telefonon/gépen keresztül nem jön át, ezt csak megzapasztalni lehet. Szerintem nem rossz dolog, még akkor sem ha sok gyötrelemmel jár.

Ez persze csak az én véleményem.

Csak a viszonzatlanról tudok mesélni, meg úgy általánosságba véve.

Amikor még csak tetszett, akkor sokat néztem őt, amikor már a tetszés és a fellángolás közötti állapotban voltam, akkor minden éjszaka vele álmodtam, aztán már elkezdett folyamatosan egész nap ő járni a fejemben, napokig nem aludtam, mert a beszélgetéseink jártak a fejemben, a mosolya, az arca, egyszerűen az éreztem, hogy egy igazi, tökéletes srác, de nem akartam elhinni, addig a pontig nem hittem a szerelemben. Előtte is éreztem már fellángolásokat, de max egy hét alatt kiment minden fiú a fejemből, de ez más volt, sokkal erősebb érzések fogtak el vele kapcsolatban, mint előtte bárkinél.

Tudta, hogy ez valami más, de nem akartam bevallani saját magamnak, mindig féltem a szerelemtől, féltem, hogy viszonzatlan lesz, hogy megbántanak, nos végül megtörtént, ez mind sorban. :)

Megláttam és a szívem rögtön hevesen dobogott, gombóc volt a torkomban, remegett a kezem, ha rám mosolygott nem tudtam megszólalni, csak szótlanul álltam és vigyorogtam, ha mellém ült, azt sem tudtam, hogy és mit tegyek, hogy ne lássa, hogy reszket a kezem.

Amikor megölelt, akkor szinte megállt az idő, azt kívántam, hogy bár soha ne engedne el, minden egyes perc öröm volt vele. Akkor voltam boldog és jókedvű amikor láttam, és beszélhettünk. Amikor miattam jött be betegről.

Amikor az egész hétvégét végig buliztuk.

Amikor hazajöttem még mindig ő járt a fejemben, nem tudtam koncentrálni a tanulásra, nem tudtam egy filmet megnézni, mert magam előtt csak Őt láttam a lelki szemeimmel, nem ettem, de boldog voltam.

Aztán ez enyhült hónapokkal később, a kapcsolatunk is megromlott, már nem vert 300-zal a szívem, ha megláttam, már nem volt gombóc a torkomban, már tudtam koncentrálni, stb.

Aztán amikor visszautasított, soha nem kívánom senkinek azt a fájdalmat...

Magamba zuhantam, megkérdőjeleztem annak az értelmét, hogy éljek, nem sírtam, nem akartam gyengének látszani, de olyan volt, mintha a lelkemet kitépték volna a testemből.

Próbáltam feldolgozni, nem láttam őt majdnem 2 hónapig, rettenetesen hiányzott, aztán megkezdődött a suli és rögtön első nap mellém ült, és megigazította az ing gallérom. Ez bearanyozta a napom.

Azóta is beszélünk, mert nincs más választásunk, és konkrétan azt, hogy szerelmes vagyok belé máig nem tudja, de tudja, hogy nagyon bejön Nekem és eszméletlen jó pasinak tartom.

És még mindig szeretem, ha nem látom, akkor sokat gondolok rá, ha mellettem ül, azért még mindig remeg a kezem, de már igazából az lenne a furcsa, ha nem szeretném, hozzászoktam már az érzéshez.

És máig bármit megtennék, csak azért, hogy vele legyek.

Remélem válaszoltam a kérdésedre.

/L