Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek után tudnék megint csak barátként tekinteni rá?
Van egy srác, akivel anno nagyon jóban voltunk, tényleg csak barátság volt közöttünk. Azután rájöttem, hogy nekem ez egy kicsit többet jelent. Ezek után folyamatosan őt bámultam, mosolyogtam rá, szóval megpróbáltam jeleket küldeni neki. Úgy tűnt, kölcsönös a dolog, egyre többször akart velem kettesben lenni, hébe-hóba még úgy is intézte, hogy összeérjen a kezünk... vagyis azthittem, de kiderült, hogy csak én képzeltem bele többet mint ami valójában volt.
Én vártam, de a srác csak nem akart lépni, úgyhogy eldöntöttem, hogy én veszem kezembe a dolgot. Aznap, mikor be akartam vallani neki, hogy mit is érzek, kiderült, hogy összejött egy másik lánnyal. Teljesen idiótának éreztem magam, nagyon sokáig csak sírtam, de erőt vettem magamon, és megpróbáltam talpra állni.
És itt jön a bökkenő. A kezdeti elhatározásom csak addig tartott, amíg rá nem jöttem, hogy ezentúl is találkoznom kell vele. Olyankor próbálom kerülni, nem a ránézni, nem szólni hozzá, pár napja viszont volt egy rövidke beszélgetésünk, amit ő kezdeményezett. Csak egyszavas válaszokat adtam, de így is majdnem elsírtam magam.
Ezek után szerintetek lehetne megint olyan a viszonyunk mint régen, mielőtt még beleszerettem, vagy ez már esélytelen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!