Katólikus lányok! Ti hogy vagytok vele?

Nem voltam még igazából szerelmes (azt hiszem). De őszintén... Ha az lennék, és az érzelmeim viszonzásra találnának, biztos vagyok benne, hogy egy idő után nagyon nehéz lenne türtőztetni magam.

De... Ebben a parancsban nincs semmi rossz. Ártunk ezzel valakinek? Nem. Ez a parancs a házasság szentségét védi. Hiszen ez egy szent dolog, amit már nem lehet felbontani. Komolyan kell venni, egy életre választunk társat. (vagyis így kellene lennie, de annyi minden közbejön-hűtlenség, erőszak.. :( nagyon meg kell gondolni) Azzal, hogy várunk a házasságig, a partnerünknek is bizonyítjuk, hogy szándékunk komoly, s az első együttlét lesz a legnagyobb ajándék, amit a másik félnek adhatunk.

Nahát én fiú vagyok és mondhatni ateista ...

Én valahogy nem tudok együtt lenni egy hívő lánnyal. Túl ... idegen ez nekem. Alapból a személyiségem is olyan, hogy nagyrészt a logika és a racionális dolgok irányítanak és nem az érzelmek. A vallás pedig egy érzelmi alapú dolog, ami köszönőviszonyban nincs a józan ésszel. Elhiszem hogy csodálatos mentális orgazmusokat élsz át a templomban de nekem ez valahogy ... nem, nem megy. Próbáltam hinni istenben, próbáltam meggyőzni magam arról hogy létezik, próbáltam elhinni hogy ez az entitás egy valóban mindentudó, tejhatalmú valaki, de minél többet tudok meg az univerzumról, pszichológiáról, biológiáról, kémiáról, annál kevésbé tudom magam ebbe az illúzióba ringatni és ez kiábrándító. Aki nem látja át hogy a vallás egy nagyszerű politikai húzás az vagy nem akarja átlátni, vagy hülye, már elnézést. Szóval a konklúzió az hogy NEM, soha nem jönnék össze egy hívő emberrel, mert egymás idegeire mennénk, főleg ha próbálna téritgetni.