Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem értek semmit. Mit csináljak?
Nos, van egy fiú, aki már régóta tetszik. Eddig úgy tűnt - legalábbis számomra, meg a barátnőim számára is - hogy én is tetszek neki. Régebben sokat beszélgettünk, sőt, volt egy nyári tábor, ahol megtudtam, hogy szerelmet akar vallani nekem. De aztán végül nem tette, és azt mondta egyik barátnőmnek - akivel szervezték a "bejelentést" hogy mégsem. De végülis utána tök normális volt, karácsonykor is, amikor a sulival kimentünk korcsolyázni, akkor is sokat beszélgettünk. Utána még januárban írta nekem, hogy azt hitte, hogy megváltoztam, de sajnos tévedett. Én meg egyszerűen nem tudtam, mi van. Mindegy, így a hónapok folyamán kérdezgették tőle, hogy bejövök-e neki, meg ilyenek, és mindig mást mondott. Egyszer nem, igen, egyszer talán, nem tudja. Meg elmondták neki, hogy én hogy állok hozzá. Aztán megtudtam, hogy a legjobb barátnőmnek is ő tetszik. Eddig persze nem mondta, de kiderült. De ez most részletkérdés.
A fiúval néha sétálgattam haza is, és egyszer megejtettem nála, hogy tetszik egy srác, de végül nem mertem bevallani. Viszont... Azóta nem beszéltünk. Meg akartam ezt vele beszélni, és elakartam csípni, amikor ment hazafele, de elfutott. Ezután barátnőm ráirt, hogy miért futott el, meg összetörtem, meg hogy tetszek-e egyáltalán neki... És azt mondta, hogy nem tudja. Meg hogy már elege van, hogy minden lány őt cseszteti.
Ezután egyik haveromnak elmesélte ezt, és teljesen leégetett, hogy elfutott a hülye elől meg ilyenek. Majd mikor felköszöntöttem, látta, de nem írt vissza.
És most egyáltalán nem értem mit miért csinál.
Ti mit gondoltok?
Tetszessz neki, mondtad, hogy tetszik neked valaki, ezert szomoru... (??)
Hany evesek vagytok?
De tudja, hogy nekem ő tetszik, mert a barátnőim mondták neki.
13
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!