Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit tennétek? A részletek lent.
Igazából az volt, hogy megtetszett a lány, még hetedikes koromba. Nem nagyon mertem beszélni vele. Aztán a nyári szünet előtt egyszer megvártam suli után. Persze amikor megkérdeztem, hogy mi az e-mail címe, azt monda "Nem jut eszembe."
Aztán most egész évben próbáltam erőt venni magamhoz. De az egyik bunkó osztálytársam szünetekben elkezdett ordítozni, hogy Mrs.'az én család nevem'. Szóval tisztázni akartam a helyzetet és amikor többször is lepattintott, akkor úgy gondoltam, hogy írok neki egy levelet. Ebben a levélben bocsánatot kértem tőle és beismertem, hogy nagyon tetszik.
De amikor odaadtam azt mondat, hogy nem akar megbántani.
Röviden ennyi lenne a sztori.
És azóta is bele vagyok zúgva. :(





Köszi. Igen nyolcadikos vagyok. És egyszer már visszautasított szóval nem lenne jó még egyszer belefutni abba :(
De azért próbálkozom majd.





A te korodban ha valaki visszautasít, azt hagyd. Majd lesz másik. 20 év fölött már más a szitu. Akkor már nyugodtan lehet újra próbálkozni. ;)
Ui.: Azért nem éri meg próbálkozni, mert 13-14 évesen azért mond nemet, mert egyáltalán nem jössz be neki :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!