Ezt már nyugodt szívvel mondhatom, hogy szerelem?

Egy nap megismertem egy lányt egy bizonyos társaságban. Már első látásra volt egy bizonyos érzésem iránta, de akkor még nem is gondoltam volna,hogy mi lesz. Azzal a társasággal sokszor voltunk együtt mindenfelé és ezáltal vele is ráadásul egyre jobban kezdtem "bele szeretni". Gondoltam akkor, hogy jaj ez is megint egy fellángolás stb. De utólag kiderült sajnos nem az volt. Ahogy egyre jobban próbáltam hozzá közeledni annál jobban kibontakoztak a dolgok és jött egy váratlan fordulat amire nem számitottam.(Mire eddig elértünk kb. 3-4 hónap telt el). Megtudtam,hogy a legjobb barátnője vonzódik hozzá és mit sem sejtve felvállaltam előtte és megmondtam a szemébe, hogy szeretem. Egyre jobban és jobban nehezebb volt és fájt. Miért fájt? Mert egyre jobban elakart tőle szakítani. Mindenemet rátettem. Próbáltam titokban találkozni vele és találkoztunk is. Érdekes egy lány. Mikor elmondtam neki mit érzek mélyen elkezdtünk beszélgetni és valami olyat éreztem és érzek is a mai napig ha csak meghallom a hangját, ha csak rátekintekm, amit szavakkal nem lehet leírni. Egy különös érzés. Tehát ezek a találkozások megint kb 3 hónapon keresztül mentek.(Már a 6-7 hónapot tapossuk és szenvedünk a csatatéren, de merő bátorsággal,és kitartással küzdünk tovább a célunkért). Ekkor már elvesztettem a fonalat. Akár hányszor találkoztunk egyszer sem volt csók. Igen lehet gyerekesen hangzik, de nem az. Sokat beszélgettünk ez szent, de ezt még mindíg nemtudom magamnak megmagyarázni azokat a perceket amikor csak egymással szemben ültünk és csak a másik szemét bámulva s elmosolyodva...? Igen én csak rá gondoltam de vajon ő mire? Ez a mai napig rejtelem. Szavak nélül láttam rajta,hogy érez valamit ő is, de még magának se merte bevallani. Mivel félt. És ezt elmondta. A legjobb barátnőjétől. Nemtudom miért nem mondta, viszont elég komolynak hangzott. És sajnos ezt csak ő tudhatja, hogy miért nem. Nem láttam és nem beszéltem vele 2 hónapon keresztül, ez már kb. a 8-9. hónap. Gondolván,hogy már elfelejtettem még mindig csak rá tudtam gondolni és álmatlan éjszakáimat is csak arra szenteltem,hogy kiderítsem az igazat. De nemtudtam. Próbáltam hát túltenni magam és találkozgatni lányokkal, és sikerült is, de ekkor valahogy semmit se érdekelve beszélni és találkozni akart velem,hogy beszéljük meg ezt az egészet. Érdekes nem? Hát találkoztunk. 20 percen keresztül egymáshoz se szóltunk egymásra se néztünk. Aztán valahogy elkezdtünk beszélgetni, viccelődni. És ez az egész pár percnek tűnt miközben majdnem a fél napot vele töltöttem. Ugye milyen jól hangizk? Happy minden!...Ez volt az utolsó olyan találkozásunk...elérkeztünk a mához. 10-11. hónapot taposom és még mindíg ugyanolyan rendületlenül szeretem mint az elején. A mai napig felteszem magamnak a kérdést, hogy "mi lett volna HA...". Személy szerint hiszek a sorsban. Lehet nemkéne, de ez már az utolsó támaszom. 10-11 hónap után mindent megpróbálva tüzön-vizen át harcolva érte ezt már csak a sorsra tudom bízni. Ez lett volna az én kis történetem nemtudom hányan fogják elolvasni, de ezt meg kellett osztanom veletek.:)

Még 1x köszönöm Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket!