Hogy léphetnék túl ezeken az álmokon?

Tudni kell rólam, hogy engem bármilyen trauma vagy érzelmi megrázkódtatás ér (nem csak szakítás ugyebár), azt az álmaim fokozzák. 1,5 éves kapcsolatom ért véget pontosan 2 hete, de nekem eddig ez volt a leghosszabb kapcsolatom. Most vagyok 18 éves. Közös megegyezés alapján szakítottunk, a fő oka a távkapcsolat volt, ami sajnos nem kicsi (150 km). Tényleg, okom nem lehet panaszra, nagyon kitartott mellettem, heti szinten jött legalább 2x, én is mentem amikor csak tudtam, a szünetekben/munkaszünetekben pedig ott is maradtunk 1-1 hetet/hónapot egymásnál. De sajnos, mint sok embernek, nekem is van egy hülye mániám, egy olyan dolog, amit még lehet, hogy ki kell nőjek. Igen, ez a féltékenység. Minél jobban elmélyült ezzel a férfival a kapcsolatom, annál inkább nem tetszett nekem ez az egész távkapcsolat helyzet. Abban a korban vagyok ugyebár, amikor a nők elkezdenek a jövőre is gondolni, hogy lesz, mint lesz. Úgyhogy röviden ennyi az oka a szakításunknak, nyilván nem kell jobban kifejtenem, ez az eset már közhelyes szakításnak számít manapság. Viszont én annyira szeretem Őt, nem bírom egyszerűen elengedni. Olyan szinten, hogy már az álmaimban is megjelenik, de minden egyes éjjel. Már teljesen felkavar a gondolat, hogy el kell aludnom, amikor minden a régi, minden szép még vele, annyira szeretném ha együtt lehetnénk még és a jövőmet tervezgetném vele. Dehát, nem tervezzük egyikőnk sem elhagyni lakhelyét és már mindketten kicsit belefáradtunk ebbe a távolságba, ezért jobbnak láttuk elengedni egymást. Viszont ezek az álmok... Esküszöm, nem gondolkodok rajta állandóan, jó, néha eszembe jut, de biztosan ez is csökkenni fog idővel. Viszont próbálom mindig terelni a gondolataim, próbálják a barátaim, a családom, ezáltal nem gondolok rá napközben. Éjjel, vissza minden. Aztán reggel kelek sírva, hogy miért keltem fel, annyira csodás volt az álmom.