Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudok kiigazodni az exemen?
Na szóval elég hosszú de dióhéjban leírom.
Egy irtó rendes emberről beszélünk, legalábbis akit szeret azzal nagyon kedves. Én szakítottam a nyáron vele, vagyis inkább közös megegyezés alapján mert nem volt annyi időnk egymásra, mindketten nyaraltunk stb. Elvileg nagyon megsértődött rám valamiért mert kibeszélt a közös barátainknak. Egy iskolába járunk ééés pár hete mondta a legjobb fiú haverjának, hogy újra össze kéne velem jönni (de a fiú azt mondta neki hogy én már nem érzek iránta semmit és nem is kedvelem). Valamikor hozzámér meg ölelget szoktunk beszélgetni és szokott szurkálódni is de csak így kedvesen tudjátok. Amikor olyan van hogy másokkal beszélgetünk és ő is odajön mindig mellettem áll meg, ma is ez volt és elkezdte a vállával lökdösni az enyémet. Néha viszont rám sem bagózik. Igazából nem tudom mit érzek soha sem bántott szívesen újrakezdeném vele. Lenne értelme mert mindkettőnkre pozitív hatással volt a másik.:))
Én egyetértek az utolsóval, nem tudja mit érzel te meg lehet nem visszonzod, vagy félreérthető jeleket küldesz.
Viszont nekem ez a rész nagyon nem smakkol:
"Én szakítottam a nyáron vele, vagyis inkább közös megegyezés alapján mert nem volt annyi időnk egymásra, mindketten nyaraltunk stb. Elvileg nagyon megsértődött rám valamiért mert kibeszélt a közös barátainknak."
a) Ha valakit szeretek nem szakitok vele azért mert nyaralni megyek, most ha megint mész nyaralni megint otthagyod? :D
Vagy akkor mi lenne ha tavkapcsolatrol lenne szó?
b) Ha valakit szeretek, akkor harcolok érte, nem lehordom a barátoknak... Tisztelet létezik !!!
Konklúzió : Mindketten éretlenek vagytok egy párkapcsolathoz, DE ha megprobaltok változni és ha gond van megbeszelni lehet van értelme újrakezdeni.
Mondjuk én miután elmondott volna mindenek más előtt figyelembe se venném...
De hajrá, ha neked ilyen "jó, és rendes fiú" kell (mint írtad) és ugyanez a tiszteletlenseget kapod akkor vess magadra! :)))
Utolsó
Igen, igazad van köszönöm!:))
"nem volt annyi időnk egymásra, mindketten nyaraltunk stb."
Ne haragudj, de ti még nagyon éretlenek vagytok. Ne kombináld ezt túl. Próbáljátok meg még egyszer, de csak óvatosan nyaraljatok.:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!