Miért van ilyen gondolatom?

Kb három éve szerelmes lettem egy fiúba, teljesen oda voltam érte, talán túlságosan is, és mindig meséltem otthon a fiúról a tesómnak, aki mondta, hogy neki gyanúsan bunkó a fiú, és csak megszépítem a személyiségét. Aztán egy éve történt egy változás az életemben, és megismertem több embert, és rájöttem, hogy a tesómnak igaza volt. Szóval kiábrándultam, és vége. De ez a fiú végigkísérte egész alsós iskolaéveimet, mivel akkor gyerekszerelemmel szerettem, aztán újra beleestem, összegezve nekem mindig ő volt az egyetlen. Most osztálytársam a gimiben, és így kicsit nehéz. Mikor elkezdtem a gimit, észrevettem, hogy talán én is tetszem neki, de engem ő akkor már nem érdekelt. Elterjedt az osztályban, hogy nekem tetszik egy idősebb fiú, emiatt a gyerekkori szerelmem kerülni kezdett, én pedig kerültem őt, mert egyszerűen felejteni akartam. Nagyon látványosan menekülünk a másik elől, minden kettesben töltött perc kínos szenvedés. De a baj az, hogy mikor valaki (mondjuk egy barátom) ugrat a szerelemmel, nekem van-e, aki tetszik (kérdezik mindig a szüleim), szóval ha szóba jön a szerelem, ő az első, aki eszembe jut. Olyan, mintha nem lennék túl rajta, pedig tudom, hogy nem érzek semmit, mégis kísért a gondolata.