Szerintetek, miért nem tudok tovább lépni?

Volt egy illető, akit nagyon szerettem és még most is szeretem. És szerintem egy időben ő is így érzet irántam, de nem jötünk össze. Mert egy elég önbizalomhiányos,fura személy vagyok. Voltam már az előtt is szerelmes, de még soha senkit nem szerettem így ez előtt. És nem tudok elszakadni tőle, nem tudom elképzelni, hogy vége az iskolának és azután soha többet nem láttom. De persze rossz is nekem, hogy az iskolában mindennap látom. De valahogy még is jó. Ilyen kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. Abban reménykedem, hogy ha kijárjuk az iskolát, hogy néha azért látom, hogy időnként elmegyek mellette, össze találkozok vele. Ez nagyon őrült gondolat, de hogy hátha úgyan abba az iskolába fognak járni a gyerekeink és barátok lesznek és láthatom milyenek a gyerekei és remélem ráhasonlítanak majd. Meg persze őt is. Reménykedem abban, hogy később összehozz vele az élet, meg hogy talán rendszeresen is. És később már felnőtként talán együtt lehetek vele. Most, hogy kezdődik majd az iskola kicsit izgatott is vagyok, hogy megint látom majd. Várom is meg nem is. De tudom, hogy az iskola kezdéskor elkell rejtenem magamba mindent amit iránta érzek. Még magam elől is, mert csak szar lesz. És már nem vagyok ilyen lángoló szerelemmel szerelmes belé, de szeretem. Nem szűntem meg őt szeretni. De ez nem is az a sima baráti szeretet vagy kedvelés, ez más. Próbáltam másokra is figyelni az utóbbi időben, hogy hátha vele összejön, mert helyes vonzónak tartom, de valahogy ezek nem olyanok. De ezek mellett még meg van az a fejembe, hogy találkozni akkarok majd vele és látni a gyerekeit. És úgye ezek a nyitni mások felé nem jöttek össze. És már megint itt tartok, hogy ő jár a fejembe, és őt akarom. És megint egy szerelmi vallomás született meg a fejembe felé, amit egyik barátomnak el is mondtam, hogy hogyan érzek, de ezt nem szabad, vissza kell fojtanom, bármit is érzek, a saját érdekembe. Ő nagyon fontos volt nekem, még most is az, de néha úgy érzem, hogy nem akarom többet látni és nem bírom elviselni. És haragszom rá. Pedig ez már nem olyan mostani történet. Szerintetek is beteges már a ragaszkodásom és pszichológushoz kéne fordulnom vele?