Mit tegyek ha ennyire szerelmes vagyok?

Sziasztok.

Ez egy hosszú leírás lesz, ahol ki kell fejtenem a fél élettörténetemet. Rengeteg lesz a mesélés, sok türelem fog kelleni hozzá, de sokat segítenétek vele!

Tizenhat éves fiú vagyok, tizedikes. Átlagos értékrenddel. Hetero vagyok. Véleményem szerint jóképű vagyok, de nem vagyok szép testalkatú ember. Tavaly lettem egész életemben előszőr igazán szerelmes. Sok szép lányt ismerek, de a crushom pont az osztálytársnőm.

(Bocs a kifejezésért én sem szeretem. Crush = kiszemelt, aki bejön neked. Ezt csak a semi-boomerek kedvéért írtam le.)

Önmagában kissé kínos, hogy pont egy osztálytársnőmbe szerettem bele. Sok ismerősöm el is ítéli a gondolatot. Sajnos nem tudok mit tenni, ő a legempatikusabb, legszebb lány akit jelenleg ismerek.

Amit rólam kell tudni az az, hogy kisgyerekkorom óta folyton a megaláztatásban volt részem. Elvesztettem minden önbizalmam, mindig kigúnyoltak és elítéltek, mert nem vagyok társalgós típus. De nem vagyok sem emocionális, sem depis. Végtelenül empatikus tudok lenni, együttérzek mindennel és mindenkivel. Minden embert szeretek, ezt megtartom mindig magamnak. Nagyon kevés barátom van, de azok igazi emberek.

A lány városi, nn pedig falun élek, onnan ingázok reggelente suliba.

Ezen kívül egy enyhe szociális fóbiában szenvedem.

(Rettegek az emberi reakcióktól, véleményektől, stb.

Ezeket nem szoktam kimutatni, kevesen veszik csak észre.)

Bekerültem középsuliba, online időszak alatt a lánnyal néha segítettük egymást online felelés alatt, nagyon keveset beszéltünk Messengeren. Mikor véget ért az online, szorongva sétáltam a folyosón minden reggel. Megismertem pár új embert, közben a szemem sarkából figyeltem napról-napra a lányt, figyeltem azt, ahogy neki is barátai lesznek. Tizedik osztály elején kemény "pszichoanalízisbe" kezdtem, folyamatosan figyeltem a lányt (feltűnés nélkül), és sikerült kiderítenem, hogy mennyire egy szerethető személyiség.

Eltelt az idő, második félévben feleszméltem arra, hogy kezdeni kéne valamit. A szociális fóbiám és zavaraim miatt nem vagyok valami jó személyes társalgó, beszélőpartner, így elkezdtem vele nagyon banális dolgokról beszélgetni. Eleinte nagyon keveset beszéltünk. Két-három naponta szóltunk egymáshoz. Egy alkalommal megegyeztünk abban, hogy online is beszélgetünk többet. Így is történt, napról-napra.

Egyszer kirakott egy insta storyt, valami olyasmi volt a szöveg, hogy "mondd el most, amit sosem mertél elmondani eddig". Egy poszt volt, amit valami angol idézetes oldalról osztott meg a storyába. Kaptam az alkalmon, és akkor közöltem vele, hogy nagyon bejön nekem. A reakció annyi volt, hogy "köszöni, hogy elmondtam, de ő most nem kedvel senkit úgy". Ez nekem nagyon rosszul esett. Azt gondoltam, hogy hazudik valami randomságot, miközben neki is megvannak a kiszemeltjei.

Ez a szomorúságom hamar elmúlt, miután egyik közeli barátomtól értesültem valamiről: a lány visszautasított időközben (ameddig nem beszéltünk) 2 másik (szerintem nálam jobb) pasit is. Rögtön bevillant, hogy lehet nem velem van a baj (xd).

Nemsokára elkezdtünk újra beszélgetni, és egyre kedvesebbnek tűnt. Azért lett egyre odafigyelőbb/barátságosabb/kedvesebb velem, hogy ne érezzem rosszul magam miatta, illetve észrevette, hogy úgymond gátlásos vagyon néhány téren. Ezért nagyon hálás vagyok neki, amit vele is közöltem. Ez a kedvesség őszinte volt, de akkor nem úgy értelmeztem ahogy kellett volna: nem sokkal ezután felkértem arra, hogy jöjjön el velem sétálni egy parkba és utána a Mekibe étkezni (more like kajáni). Mikor személyesen kérdeztem, azt mondta, nem tudja, hogy szeretne-e eljönni. Később ráírtam online, és akkor ez volt a válasz: "tudom, hogy nagyon akarsz próbálkozni, de tényleg nincs esélyed, ne haragudj ://".

Azóta több, nálam is sokkal mainstreamebb pasi bepróbálkozott nála, de nem jött össze egyiknek sem. Ez nem azt jelentni, hogy a lány beképzelt. Sőt, ellenkezőleg. Hanem valami oka van annak, hogy nem akar párkapcsolatot. Még nem tudom, hogy micsoda. Azt nem tudom, hogy ő maga mennyire mainstream, erről sosem beszélt, de sok jó barátja van. Biztos sok jó másik srácot is ismer.

Az még fontos infó, hogy szerintem egyáltalán nem jó megoldás, ha ilyenkor az ember elkezd friendzone-olni. Gondolkoztam rajta, de semmi értelme ezt tennem. Mindenképp undoríto szerintem, hogy a buzgó "barátságomat" egy olyan emberre erőltessem rá, aki visszautasított már.

Főleg, hogy ezt hátsó szándékkal tenném. Szóval nem tettem/teszem.

Ezek után nekem hatalmas lejtőn indult lefele az életem. Mindjárt a végére érek a lejtőnek, ugyanis hajlandó lennék az életemet is kioltani, ha nem jön össze a dolog. Csak rá tudok gondolni, tudom azt, hogy nem ismer annyira, amennyire kellene. Nem vagyok elég bátor kezdeményező. Nem merek odamenni. Zsákutcának tűnik a dolog. Mióta megint beszélünk (egyre többet, sőt, nagyon sokat) szóba sem merem hozni megint a köztünk lévő relációt. Egyre kedvesebb megint, de nem kérdeznék rá újra, ugyanaz lenne a vége és elcseszném a (talán) utolsó esélyem. Messengeren sokat lelkiztünk, elmondtam neki, hogy mennyire szarul vagyok lelkileg (kesőbb jöttem rá, hogy pont miatta van, ezt nyilván neki nem mondtam el). Ő is elmondta, hogy régebb őt is sokat zaklatták és gúnyolták.

Köszönöm szépen, ha elolvastad! Köszönöm előre a válaszokat is!

(BIZTOS VAN OLYAN INFÓ, AMI LEMARADT, MOST NEM JUT ESZEMBE, A KÉRDÉS UTÁN VÁLASZKÉNT LEÍROM.)