Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért írt rám most?
Sziasztok! Ez egy kicsit hosszú sztori. Szóval még kilencedikes koromban elkezdtem beszélgetni egy sráccal az évfolyamomról, és tök jól kijöttünk, de soha nem beszéltünk élőben. Csak hívásoztunk mindig. Nekem ő nagyon bejött, és ezt el is mondtam neki, amire ímmel-ámmal elmentünk egyszer együtt kajálni (ő dobta fel). Utána viszont egy hétig egyáltalán nem írt, suliban sem köszönt csak elsétált mellettem, csak egy héttel később írt valami rövidet. Én erre (nem tudom, hogy jogosan-e), de megsértődtem, és letiltottam. Viszont elkezdtek irkálni nekem az ő barátai, hogy minek tiltottam le, amitől nekem lelkiismeretfurdalásom lett és visszatiltottam, majd bocsánatot kértem. Nem akartam, hogy megszakadjon a kapcsolatunk, ezért attól függetlenül, hogy nekem még mindig bejött, azt mondtam maradjunk barátok, mert azt éreztem, hogy ez a randis dolog kellemetlenül érintette. Viszont ezután még rosszabb lett, mert elkezdett folyamatosan arról dumálni, mit kritizálnak a kinézetemen a haverjai, meg hogy előnytelen képeket küldtek rólam valami random csoportjukba, és bár mi állítólag még barátok voltunk, mégsem zavarta ez őt egy kicsit sem. Azt még tudni kell, hogy nekem nehezemre esett a kezdeményezés, szóval mikor egymásra írtunk, az 25% én és 75% ő volt. Viszont egyre kevesebbet beszéltünk, és élőben még mindig semmit a kínosság miatt, szóval pár hónap szenvedés után úgy döntöttem, hogy ez az én mentális egészségemnek nagyon nem tesz jót, és azt mondtam neki, hogy inkább békén hagyom. Őt ez egyébként látszólag zavarta egy picit, de aztán úgy tűnt totálisan elfeledkezett róla. Kövi évben amikor kezdődött a suli, a folyosón a barátai a nevemet üvöltözték mikor elmentem mellettük, emiatt borzasztóan ideges lettem, és nem köszöntem neki. Ezért rám írt, hogy semmit nem akar de mégis miért nem köszönök neki. Én akkor jó nagy hülye lévén ezt nem mondtam el neki, csak azt mondtam hagyjon békén, viszont ettől megint nagy lelkiismeretfurdalásom lett, és egy hónappal később megpróbáltam vele elég bénán, de kibékülni. Ezt ő tök érthetően lesöpörte, de én nagyon szarul éreztem magam, ezért karácsonykor megint megpróbáltam, amire nem kaptam megint reakciót. Ezután feladtam, mert rájöttem, hogy zavarom, és utána se nem köszöntem neki, se semmit nem próbáltam az irányába kommunikálni. Azóta eltelt egy év megint, és ugye nulla kommunikáció volt köztünk. Viszont most rám írt, hogy nosztalgiázni akar, és hogy szerinte semmi oka nincs, amiért ne beszélhetnénk. Jogosan érzem megbántva magamat ezen? Mármint miért kerülte ki mindkét békülési kísérletemet anno, és mi mégis a célja ezzel? Tudta régen, hogy nekem bejött, azt is, hogy én neki nem és hogy ezért nem beszélek vele évek óta. Mármint barátok maradhattunk volna, de tőle még egy normális visszautasítást se kaptam, csak került a randink után, meg esélytelen lett volna hogy élőben dumáljunk, ha ennyire lenéznek a barátai. Vagy csak én gondolom túl, és beszélhetek vele nyugodtan? Egyáltalán mi célja lehet ezzel
17L
Valószínűleg épp nincs csaj most a láthatatáron és bepróbálkozott. Lehet kell neki egy kis önbizalom, lényegtelen. Egyébként végig egy játékban voltál vele: ő hülyének nézett, besértődtetek egymásra, kibékültetek a bűntudatod miatt és ugyanez ment újra.
Barátok sosem voltatok, sosem működött köztetek semmi. Elsősorban azért, mert a randik után ő nem tudott veled normálisan viselkedni, paraszt volt. Hogy a haverjai mit csinálnak, arról nem tehet, de veled végig szrrágóskodott, tehát ezt nem tudja lesöpörni magáról.
Tökéletesen tetted amikor először letiltottad, csak engedtél a bűntudatodnak és a gyökér haverjainak, ami miatt szenvedtél is rendesen. Ugyanez folytatódna ha visszaírnál megint és próbálnátok "rendezni" a rendezhetetlent, ezért én azt tudom neked javasolni, hogy lépj túl rajta - ne olvasgasd miket ír, ne engedd hogy a lelkiismereteddel szórakozzon.
Csak nem értem mivel érdemeltem ezt ki. Mert szó szerint senki mással nem viselkedett így, csak velem. Meg mi önbizalomboost azon, ha olyasvalakinek jöttél be aki a barátaid szerint ronda?
De egyébként nagyon szépen köszönöm mindkét választ, igazán sokat segítenek! Nem fogok neki válaszolni
Ne keress okot me bele őrülsz hogy miért te,
Jah ezzel ne pazarold az idődet, ez a pali se tudja szerintem mitakarna veled
Ha jól értem, akkor 2 évet ölel fel a történet, tehát kb. 14-15 évesen kezdőtt az egész.
Ebben a korban sokan úgy gondolják, hogy ciki ráköszönni egy lányra. Főleg közönség előtt. Igen, nyomi dolog a barátok előtt nem köszönni, mert a barátoknak nem tetszel. De ebben az életkorban ez teljesen gyakori viselkedés. A gyerekek gyerekesek, ez már csak ilyen.
Én sem köszöntem rá 15 évesen a volt osztálytársamra, akivel az utcán találkoztam. Ő se rám. Mert mindketten nyomi gyerekek voltunk még. :) (Már akkor is éreztem, hogy ez gáz viselkedés.)
Felesleges sértődöttnek lenned, mert te arra a gyerekre vagy megsértődve. Lehet, hogy ő éppen most lépett túl ezen a szakaszán és kezd normálisan viselkedni. Eddig igazából te sem tettél semmit, hogy megbeszéljétek a dolgaitokat.
Te egy 14-15 éves gyerektől vártál el felnőtt viselkedést.
Semmit sem veszíthetsz azzal, ha egyszer leültök dumálni.
“fel). Utána viszont egy hétig egyáltalán nem írt, suliban sem köszönt csak elsétált mellettem,”
Itt megálltam az olvasásban, mert ez kulcsmondat arról, hogy egy komplexusos bunkó. Nekem nem kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!