Mit tennétek a helyemben?

A barátommal több mint 1 éve vagyunk együtt és ez idő alatt nagyon sok szép közös emléken mentünk keresztül, de sajnos ma már a sok vita elnyomja ezeknek a többségét. 4 év a korkülönbség van köztünk, szóval eleinte féltünk mindketten, hogy mégis hogyan fogunk együtt működni, de több-kevesebb sikerrel megoldottunk minden problémát egészen 2018 utolsó pár hetéig. 2019 nem indult nekünk valami sikeresen és bíztatóan, ugyanis szinte végigveszekedtük a '18-as december egy részét, aztán '19-be is vitával és sok sírással léptünk át. Ez az év nem a mi évünk az már biztos. Egyre többet veszekedünk és képesek vagyunk a legapróbb dolgokon is nagyon összekapni. Szeretem és ő is engem. Pont ez az egyik probléma, hogy amióta egyszer "átvert",(hazudott, de megjegyzem nem nagy dolog csak bennem mégis hagyott némi űrt) azóta megváltozott a nézetem felé, de nem nagy mértékben. Sokszor úgy érzem, hogy meg van kötve a kezem, mert pl.: a rég nem látott barátommal szerettem volna találkozni hétvégen csak 3 órácskára. A haveromnak van barátnője félreértés ne essék. Na én meg is kérdeztem, hogy neki ez probléma-e, de ő azt válaszolta, hogy nem. Akkor megörültem és egyből le is szerveztem a találkát. Aznap még elkeztünk ezen veszekedni, mert rájött, hogy ez az ötlet neki mégse tetszik, vagyis eddig se tetszett csak nem akart megbántani. Sok vita után lemondtam a találkozót. Ezek voltak az indokai, hogy miért ne találkozzak a haverommal: Ha van barátod, akkor rá szánd az idődet (mégegyszer leírom, csak 3 óráról lett volna szó); Ő se megy más lányokkal beszégetni(,de én nem is tiltanám neki, hogy a lánybarátaival beszélgessen néha-néha); Így is olyan keveset van itthon és azt a kis időt is együtt kéne töltsük (kollégista). Na igen tömören ennyi a mostani veszekedés tárgya és ezért érzem úgy, hogy sokszor meg van kötve a kezem. Nem azt mondom, hogy nem vagyok boldog, de nem felhőtlenül, sőt. Tudom, hogy nélküle üres lennék, mivel szeretem és ő az első barátom és vele volt minden először. Ő is nagyon kikészülne idegilgleg, ha mi szétmennénk, de ezalatt a 4-5 hónap alatt túl sokszor próbáltuk helyrehozni a dolgot sikertelenül. Sok élményre boldogan gondolok vissza. De sajnos eljutottunk újra arra a pontra, hogy nem tudjuk hogyan tovább. Próbáltam megfogalmazni érthetően a gondolataimat így sírás közben. Azért fordulok hozzátok, mert teljesen tanácstalan vagyok. Néhol biztosan túloztam egy keveset bár nem szokásom, de most pár dolog csak kitört belőlem. Előre is köszönöm!