Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megromlott a kapcsolatunk, legalábbis valami baj van vele. Mit tegyünk?
Üdv.
Mindketten úgy érezzük, hogy rossz irányba kezdett haladni a kapcsolat, kb. karácsony utántól/újévtől. Bennem ez úgy jön elő, hogy érzem, mintha valami hiányozna neki, erre próbálok rájönni, ami kikészítt, mert nem tudom. Próbáltam megoldani, de egyedül egy kapcsolatot nyilván nem lehet. Ő is elmondta, hogy néha (mostanában egyre többször) úgy érzi, hogy szeret, de nem olyan erősen, szerelmes, de nem úgy mint az elején. Azt hozta fel, hogy én túl komolyan veszem (ami egyébként igaz, hogy néha túllövök a célon), de eddig együtt terveztünk, most is tervezünk, csak ő nem éli bele magát annyira.
Azt beszéltük meg, hogy hétvégén rászánunk mindketten pár percet, hogy gondolkodjunk egyedül, mi a rossz nekünk/szerintünk, hogy minn kellene változtatnunk.
Vannak valami tippek-trükkök, amik képesek kicsit javítani a kapcsolaton?
Mindketten gyerekek vagytok még, ezen nincs mit javítani. Változtok, fogtok is még majd' tíz évig, ez teljesen természetes. A szerelem elmúlik, ez tény, nem csak közhely. Megunja az ember a másikat, egy idő után már nincs benne semmi izgalmas, miközben annyi lehetőség lenne a romantikára... valaki mással.
Egy kiegyensúlyozott felnőtt ember már boldog egy "unalmas", csak szereteten alapuló kapcsolatban, de ti még fiatalok vagytok, hajszoljátok a nagy szerelmet, a románcot. Főleg egy 16 éves... nem kell ezen stresszelni, ha már nem megy, nem kell erőltetni. Ilyenkor még élni kell az életet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!