Nem szeret a gyerekem, vagy legalábbis nem mutatja ki. Más tapasztalt ilyet, vagy csak a mi anya-lánya kapcsolatunk ilyen semmitmondó?

Pont egy hasonló kérdést akartam kiírni, mert az én kisfiam is ilyen. Igaz ő még 10 hónapos, de sose volt egy bújós típus. Nem szeret ölben lenni, sose tudtam pl azt se megcsinálni, hogy reggel odaveszem magunkhoz az ágyba, és összebújunk egy kicsit. Úgy gondolom, hogy egyszerűen ilyen fajta, mondjuk a férjem is nehezen mutatja ki az érzéseit. Más pedig azért panaszkodik, mert állandóan rajta csüng a gyerek.

Leírom a sztorinkat, kezdetektől fogva nagyon önálló volt a lányom, a szoptatások kínszenvedések voltak, mert nem akart megmaradni közben, amikor még nem mászott, csapkodott, aztán már négykézlábra állt és úgy próbált meg elmászni a mellemmel szájában, ő választotta el magát. Ezek után sem mutatott semmi extra érdeklődést irántunk, mindenre nyitott volt, de egy ember voltam a sok közül akit kedvelt, apa-anya egy szinten, nem volt 9hónapos szeparációs szorongás. Aztán elkezdett beszélni és 15hósan elkezdte mondani hogy szeje szeje és elkezdett ölelgetni mindenkit, majd jött egy eltolós korszak és beköszöntött 18hónaposan a szeparációs szorongás, ölelget, bújik, "szeretem a macit, szeretem a poharat, simizek mindent" és ebbe már belefér hogy a sok állat, tárgy szeretése közben odajön és ha nem is megölel de odacsücsül, hozzámdől, néha mondja h szeretem és az ölembe hajtja a fejét... Puszit nagy könyörgésre ad, idegenekhez repetáért is odamegy, de nem erőltetem, megkérdezem h adsz puszit? és ha enm hát nem. Amikor 13hó volt, azt hittem ilyen idegen maradok számára, de az idő beigazolta h mégiscsak szeret, csak annyi minden érdekli h nincs ideje megülni az ölemben. Mi sem veszekszünk, rengeteget foglalkozok vele, ő úgy látszik ilyen. Ezt el kell fogadni, semmit sem erőltetni és reméld hogy nálatok is eljön ez a pálfordulás, mi vagyunk rá az élő példa. Persze jobb lenne ha anyásabb lenne de én úgy fogom fel, h önálló és büszke vagyok rá hogy ha elesik, nem jön zokogva hozzám, hanem feláll és szalad tovább. Az életben ebből sokkal több előnye lesz így.

Anyám is ilyen volt kicsinek, nagymamám mindig mondja, hogy sosem engedte, hogy szeretgesség, puszilgassák. Egyébként mai napig ilyen, kicsit távolságtartó. Szerintem ilyen a természete, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeret titeket!

3.vagyok, sosem aludt el rajtam csecsemőként és kiságyban alszik, közöttünk nem tud, ez szerintem ki is marad az életünkből.A lényeg h az agyaddal tudd h szeret, mert SZERET!Pasikból is van aki kimutatja és van aki nem érezteti gesztusokkal de ott van ha kell és lehet rá számítani, nem rontottál el semmit. Egyszer egy anyuka írta itt hasonló kérdés kapcsán hogy a lánya ilyen volt mint a tiéd vagy az enyém, másodiknak kislányt akart és kapott egy extra bújós, extra anyás kisfiút, aki szereti, puszilgatja állandóan anyut és bepótol vele mindent. Őt így kárpótolta az élet.