Miért érzek így?

1 éves kapcsolat. Külsőre minden "klappol", imádjuk egymást, de én belülről szenvedek. 20F 19N. Az igazat megvallva az elejétől fogva minden rendben van köztünk, sok a közös tulajdonság, jó programok vannak, soha nem unatkozunk egymás mellett. Viszont én magamban mindig képes vagyok aggódni valami miatt. Például a barátom anyja elég nyomulós, szereti becézgetni(kicsim, szerelmem), még a kapcsolat elején kettesben sorozatoztak, sokat ír neki, s ez engem nagyon aggaszt, borzasztó gyomorgörcsöm van akármikor hazamegy (már mindig megyek vele). Ha külön vagyunk szintúgy mindig aggódom, nem tudom elfoglalni magam mert csak rá tudok gondolni és nehezen végzek el alapvető dolgokat. Együtt edzünk, ha már egyedül megy újra gyomorgörcs. Ha nem ír vissza x időn belül már aggódok. Szeptembertől egyetemista lesz és elköltözik messze (150km), csak hétvégén fogok találkozni, s emiatt már stresszelek hogyan fogom túlélni. Nyilván szólok neki, ha zavar valami és nagyon megértő, segít nekem akármi van. Viszont ezek a gondolatok, hogy ugyan most mit csinál, kivel beszélhet, miért nem ír, miért ez, miért az, miért? egésznaposak akármit csinálok (suli, edzés, otthon, stb.) és elég nehéz már. Ilyen helyzetben mit tegyek, min változtassak magamon? Nem szeretném elveszíteni szeretem teljes szívemből. Nem értem miért érzek így, olyan boldogok vagyunk.