Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire működik egy távkapcsolat? 20/L
Figyelt kérdés
Több, mint egy hete bevallotta egyik barátom, hogy tetszek neki, és randizgassunk. Én igent mondtam neki, mert ő is megtetszett nekem. 50km-re lakik tőlem, dolgozunk mind ketten, így randira még nem került sor, viszont minden nap beszélgetünk instagrammon. Telefonon nem szokott hívni, pedig néha várom, mert én rendszeresen küldök neki hangüzit. Habár minden nap írunk egymásnak, az mégis kevés, hisz csak ritkán tudunk úgy beszélni, hogy folyamatosan, mert nem érünk rá :/ Pl reggel írok neki egy jó reggeltet, ő visszaír, aztán szinte egész nap semmi, csak vagy 2-3 mondat, majd este váltunk pár szót, és elköszön, hogy megy aludni. Eleinte boldog voltam, de már nem tudom mi van most így velünk. Mivel mind a 2-en sokat dolgozunk, így csak havonta, 2 havonta egyszer tudunk majd találkozni. Írni mindig én írok többet. Szóval nappal, ha van egy kis időm, akkor én írok rá, hogy pl épp kávészünetem van. Sokára, de szokott válaszolni. Utána megint semmi. Azt ígérte, hogy ezen a héten kivesz egy napot, hogy eljöjjön hozzám. Nem vett ki. Pedig nagyon vártam. Olyan, mintha nem is hiányoznék neki. Pedig valamelyik reggel nem írtam rá, és este írta, hogy megijedt mi a baj, mert nem írtam jó reggeltet. Bizonytalan lettem. Arra gondoltam, hogy így nem fognak érzések kialakulni bennünk egymás iránt, hiszen nemhogy keveset beszélünk, de még találkozni is csak ritkán fogunk. Jól gondolom, ugye? Attól félek, hogy majd jön valaki, aki itt lesz a közelbe, több figyelmet szentel rám, és beleszeretek. Ha ez megtörténik, fájdalmat fogok okozni ennek a fiúnak.2023. dec. 5. 21:27
12/27 anonim válasza:
Ez már nem az a világ ahol az ilyen eseteknek is hinni lehet. Ez olyan mint azt mondják ha bemutat a szüleinek komolyan gondolja. De eközben lehet a szülei nyomják hogy na mutassa már be mert már annyi nője volt hogy nincs kivel elszámolni. Nem minden esetben de az tény hogy nem lehet erre a kis jelre adni. Ha pedig nem figyelsz a nagyobb jelekre, kibszhatsz a saját életeddel.
13/27 anonim válasza:
Tudom nehéz elfogadni, de hasonlítsd össze hogy mit beszél és hogy mit nyújt. Ha azonos legalább 90%ba (mert am bármi lehet) akkor jó. De ha már az elején ilyen akkor nem gondolja komolyan.
14/27 anonim válasza:
Mi 150-re lakunk, párom Felvidéken él, 2 éve vagyunk együtt. Érdekes, mi hetente látjuk egymást, vesz hétvégére. Bármi ünnep van, megyek vagy jön.
Döntés kérdése, de ez így köztetek eléggé gyenge.. :/
15/27 gabor49 válasza:
működhet ha gyakran utaztok egymáshoz
16/27 anonim válasza:
Itt nem a távkapcsolattal van a probláma, hannem azzal hogy a srác számára a ti kapcsolatotok nem annyira fontos.
Az én párom 700 km-re él tőlem, mégis együtt vagyunk már lassan két éve, minden este beszélünk videóhívásban, 5 hetente egy hétre tudunk személyesen együtt lenni.
17/27 anonim válasza:
16. Hétvégente nem találkoztak?:(
Mondjuk hülye kérdés, mert az pénzben is rengeteg.
18/27 anonim válasza:
50km az szinte semmi. De ha 80 lenne se lenne túl sok.
Nekem legalábbis nem volt az soha. Sőt általában 20-80 km körzetbe jártam nőkhöz mindíg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!