Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kicsit kiakadtam a pasimra, rosszul esett, jogosan? Vélemények?
Nála voltam ma, viszont hétfőnként nekem van online angolom magántanárral és ezért addig ő elfoglalta magát és játszott a gépen barátaival míg én tanultam. Fontos mert szeretném a közepet letenni ősszel angolból. Mikor vége volt az órának még játszott és fején volt a füles, mondtam neki lemegyek a földszintre konyhába kajáért. De előtte elmentem az emeleten még vécére kaksizni. Eltelik pár perc és Ő ezt nem tudta (azt hitte konyhában vagyok lent) és csak annyit hallok hogy kijön a szobából és a wc melletti fürdőbe bemegy telefonálni valakivel. Áthallottam a beszélgetést és egy csajjal beszélt.
Na több se kellett, ideges lettem. Kikopogtam a vécéből, hogy éreztessem vele, ott vagyok a közelben. Kiderült, hogy olyan csaj haverjával beszélt akivel régen több is volt köztük. Kiakadtam, de még neki állt feljebb, hogy mit hallgatózom. Mondom nem hallgatóztam, csak kaksiztam. Nem fogom befogni a fülemet... Ezek után hogy bízzak benne?
Bocsi kicsit szétszórtan írtam, de sietek munkába (szórakozóhelyen pultozok) és próbáltam leírni ami bennem van. Én 18 éves vagyok, ő 20.
Van ám pénz emeletes kéróra!!!
Ki birjátok majd fizetni a számlákat?
Hagyd a fenébe, úgyse találsz másikat,csak 1 szobás 7.emeletit.
#11
Egy éve vagyunk együtt. Eddig úgy gondoltam erős a kapcsolatunk igen! Arról nincs infom, hogy előző kapcsolatába csalt-e meg valakit, ilyenekről sosem beszéltünk, meg gondolom ha lett volna ilyen se dicsekedett volna vele. Én mindig hűséges voltam hozzá. Sokszor éjszakázom meló miatt szóval olyankor nem tudom mi történik.
#13
Nem azért vagyok vele mert emeletes házba lakik ami amúgy a szüleié...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!