Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Járnátok olyan lánnyal akinek a testvére autista?
Volt ilyen barátnőm.
Szokni kellett a szitut, meg voltak kicsit kínos pillanatok.
Pl egyszer hamarabb hazajött a tesója mint vártuk, és nem volt bezárva a szoba szex közben. Mi az ágyon épp benne voltunk a dologban, takaró nélkül, pucéran rodeóztunk ahogy kell. Bejött, köszönt, megkínált csokival, mintha csak a díványon ücsörögtünk volna filmnézés közben. Vettünk csokit, megettük, köszi, finom, majd kiment mintha abszolút normál szitu lett volna. De úgy, hogy közben még a farkam se tudtam kihúzni. Nem is merült fel benne, hogy ez kínos lenne.
De ha ezeken túllép az ember akkor semmi baj.
Nem a lány autista, hanem a testvére. Ne értsd félre, nem kötekedni akarok. Ha szereted akkor elfogadod azt is, hogy van egy testvére, akit estleg a szülei rábíznak a lányra, hogy vigyázzon rá. (Vannak autista orvosok is, meg jogászok.)
Nekem ez nem lenne akadály. Biztos vagyok benne, hogy nem állandóan a lányra van bízva, így lenne időtök találkozgatni, elmenni valahova. Nem nézne le senki emiatt.
Engem(ha fiú lennék) nem zavarna. De ha valaki autista az nem betegség hanem mentális zavar, szerintem nincs vele baj. Bár otthonba nem értem miért küldené az autista gyerekek nem szeretik a változást. Amúgy nekem volt egy olyan ismerősöm sokat voltam vele autista gyerek volt, nehezen szokott meg jó időbe telt, nekem is furcsa volt még akkor de már hozzá szoktam és a szülei is nagyon kedvesek voltak mindig hozzám.
Ezt így nem tudom miért mondtam el :D
Részemről nem okozna gondot. Vannak súlyosabb esetek, vannak akik meg igazából nem is tudják magukról, hogy azok, mert csak 1-1 jellemvonás utal rá, de szakember tudja kimondani a tutit.
Nekem volt valamilyen fogyatékos osztálytársam, nem tudom konkrétan mi baja volt. Az anyja se volt százas, de a 2 gyerek sem. A mozgásuk, a beszédük, meg a gondolkozásuk is elég furcsa volt. A másik gyerek személyisége nem tetszett, ez a full beképzelt, okoskodó, mindenkivel lekezelően beszélt. Az osztálytársam meg inkább jókedvű, vicces, barátságos, kedves volt, vele megtaláltam éppen a közös hangot. Sajnáltam is, mert amúgy jó gyerek, csak rossz szituban volt. Próbáltam tanítgani erre arra, hogy ne kezdjenek ki vele a többiek, meg kicsit jobban boldoguljon, még egy lány ismerősöm közreműködésével barátnőt is találtunk neki.
Van az ilyen emberekhez is egy bizonyos fokig türelmem.
Részemről nem okozna gondot, ha barátnőmnek hasonló testvére lenne, ha ő is ez a kedves ember lenne. Valamint ha páromhoz át is mennék, bíznék azért benne, hogy nem a tesójával lennék egész nap, mert ugye nem azért mennék.
Meg nem mindegy, hogy a közös életünket mennyire befolyásolná a dolog.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!