Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a teendő, hogyan viszonyúljak a dolgokhoz? Édesanyám eltiltotta tőlem a párom... (17 L)
Sziasztok, az utóbbi pár hétben lassan 2 éve tartó kapcsolatomban egy kisebb szünetet kellett tartanunk párommal, egy nagyon csúnya veszekedés miatt.
Tudni illik, kapcsolatunk elején történt egy veszekedés melyen elcsattant egy pofon (ebből semmiféle sérülés, vagy maradandó kár nem lett), a családom erről nem tudott, mert egyáltalán nem tartottam fontosnak elmondani, elvégre már lassan "ifjú felnőtt" leszek. Párommal megbeszéltük ezt az esetet, kiegyeztünk, kompromisszumokat kötöttünk. Édesanyámmal tökéletesen kijöttek az első találkozás óta, nagyon jó volt majdnem mindegyik rokonommal a kapcsolata.
Az eset után egy évvel, tehát most párommal egy nagyon csúnya veszekedés után úgy döntöttünk, jót tesz egy kis szünet, elvégre nagyon össze voltunk nőve. Ezen az estén beszélgettem nénémmel, akiben bíztam természetesen annyira, hogy elmondjamneki ezt a múltbéli kisebb "affért".
Természetesen, mint a rádió ment a közvetítés (sajnálom, nem tudom most ezt szebben említeni) és édesanyám közölte velem, hogy a párom soha többé nem teheti be a lábát ebbe a házba, és hogy felesleges beszélgetnem vele.
Mi azóta természetesen együtt vagyunk, mindennap tartjuk a kapcsolatot, és bár emiatt a veszekedés miatt nem tudunk, hogy lépni, de folyton cukkolva vagyok a családom részéről, hogy ez az egész csak a "rózsaszín felhő" és a "hormonok" miatt van.
Hogyan viszonyúltok ehhez?
hogyan tudnám ezt az egészet, úgy mond elsimítani és elérni, hogy ez a "kitiltás" eltörlődjön?
Válaszotokat előre is köszönöm!
Kérem a rosszakarókat kíméljenek ebben az esetben, köszönöm!
Eltiltani egy majdnem felnőtt lányt a párjától sokkal károsabb mint amit el akarnak kerülni vele. Ugyanis csak azért is benne marad a kapcsolatában. Ez tény, én is csináltam :D
Mondjuk én túl büszke vagyok ahhoz hogy eltűrjem hogy valaki kezet emel rám, bárkinek visszaütnék hogy aztán örökre otthagyjam. Megtettem "családtaggal" is. Élvezem ahogy próbálja elérni hogy megbocsássak, de ez nem fog bekövetkezni. Neked is valami ilyen taktikát javasolnék. Aki egyszer megüt az még nagyon sokszor meg fog.
Később nem csak egy pofon lesz hanem keményebb dolgok,majd meglátod ha ilyen naiv maradsz.
Soha nem lennék egy percig se tovább olyan emberrel aki megüt,soha,erre nincs mentség.
Ezt neked is megkéne értened,láss túl a rózsaszín szemüvegen!
Bármennyire szereted - megütött kétszer is.
Saját, jövőbeli érdekedben - szakíts vele.
Jóakaród vagyok.
Ffi.
Kezet emelt rád, erre nincs mentség.
Megértem az anyukádat, én is így reagálnék, ha lányomra kezet emelne a barátja.
Szakíts vele! Fogsz találni jobb srácot, aki megbecsül téged
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!