Ha nem szeretné hogy találkozzak a családjával nem gondolja komolyan a kapcsolatunkat?

Nálunk is sok a vita, nem is szeretek itt lenni.

Imádom a barátom, de ha nem szükséges akkor jobb inkább kettesben vele. :D

Én is nehezen mutattam be otthon a barátom, nem miatta, hanem a családom miatt. Kellemetlennek élem meg a helyzetet, szégyellem picit (dolgozok az ügyön magamon). Én sem annyira szeretek otthon lenni, sok a veszekedés, gyakran nem jó a hangulat. Persze volt már többször nálunk, de mindig kicsit feszengős. De nálam is erőltetik a szülők otthon, hogy a fiúnak kéne jönnie, úgyhogy néha győzködöm, hogy jöjjön, hátha jobb lesz, de annyira ő sem szeret itt lenni. Vagy kettesben vagyunk, vagy náluk, az ő szülei nagyon kedvesek és befogadóak.

Szóval szerintem nem számít a nemek szerinti szereposztás, bár mint látod, én is megkaptam, hogy a fiú járogasson. Jó lenne, ha ennyi idő után azért lennétek olyan bizalmas viszonyban, hogy erről nyíltan tudjatok beszélni. Én elmeséltem neki, miért, és megértette, neki is el kéne mondania a valós okot. Ez a bizalmatlanság nem egy jó jel, de amúgy ha minden oké, akkor nem olyan nagy baj az, ha kevesebbet találkozol velük. Az inkább, hogy tereli a témát.

Én is pont ugyanígy vagyok. A barátom ismeri az egész családomat, mindig nálam vagyunk, én még senkijével nem találkoztam. Viszont tudom, hogy miért, és megértem. A szüleivel szar a kapcsolata, a tesóival csak megtűrik egymást, és alig várja, hogy elköltözzön otthonról. (Mondjuk én nem is nagyon akarnék találkozni velük)

De ha csak mélyen hallgat, még magyarázatot sem ad, az már elfogadhatatlan. Én megértem, ha valaki szégyelli előttem a szüleit/házát/bármijét, csak mondja el

Nem mindenki képes (még szerelmesként sem) kiteregetni az otthoni szennyest.

A fiúd talán éppen ezek közé tartozik. Ha azt látod, hog veled jól bánik, szeret, akkor nézd el neki. Később talán csak boldogan kettőtöké lesz a világ. Ezt kívánom!