Jogos a szüleimtől?

Másfél éve vagyunk együtt a barátommal, ő 23, én 18 éves vagyok. Ő Pest közelében, én vidéken, kb 2-3 óra buszútra lakok tőle.

Kb. kéthetente találkozunk, olyankor két napra is akár, általában egyszer ő, egyszer én megyek hozzá, bár ő szerintem többször jön hozzánk, tekintve, hogy van autója.

A problémám az, hogy a szüleim meg vannak győződve róla, hogy én elcseszem az életemet azzal, hogy már most lekötöm magam valaki mellett, hogy én még semmit nem éltem, minden jóból kimaradok.

És emiatt, ahányszor a barátommal találkozásra kerül a sor és a szüleimmel kell beszélnem tiszta idegesség vagyok. Állandóan ezen vitáznak velem, komolyan, szinte a sírás szokott kerülgetni már, hogy ennyire harcolnom kell mindig.

Mert tényleg nem értem mi a gond. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért szólnak ebbe bele ennyire. Találkozásra általában már a kedvem is elmegy az egésztől, mert folyamatosan bűntudatot érzek, mintha valami rosszat csinálnék. Nagyon kell figyelnem magamra, hogy mi tudjak kapcsolódni ebből.

Mert engem ez lelkileg mindig nagyon megvisel.

Én megőrülnék, ha a gyerekemmel ezt csinálnám.

Ahelyett, hogy örülnének, hogy jól érzem magam valaki mellett, hogy találtam egy normális, intelligens embert magam mellé.

Nem értem ezzel miért teszek rosszat.

Vagy én gondolok mindent rosszul?