Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak? (Többi lent)
Figyelt kérdés
Van az iskolában egy lány, ő 10.-es, én végzős vagyok. A termünk egymás mellett van, szóval elég gyakran összefutunk, ilyenkor általában "szemezünk" egymással, beszélni nem beszéltünk. Már tavaly év végén is tetszett, de akkor más sráccal beszélgetett, szóval úgy voltam vele, hogy hagyjuk. Meg hát volt is egy "friendzone" kapcsolat, amit én többnek tudtam be, szóval inkább abba fektettem az "energiát", mint kiderült értelmetlenül, de ez egy másik történet. Év elején úgy vettem észre, hogy ezzel a csávóval megszűnt a beszélgetőviszonya, már nem lógtak együtt a folyosón. Ám addig gondolkodtam, hogy mi a fenét csináljak, hogy közben bepróbálkozott nála más is, és hazafelé beszélgettek a buszon. Ez volt kb. másfél hete, azóta nem mentem azzal a busszal. Szóóval most nem tudom, hogy mi a szitu. Mit csináljak? Nem akarok beégni, mint az eddigi összes alkalommal más lányoknál.Tudom, gyökér vagyok, meg minden, de a kezdeményezés nem az én asztalom. Nem én vagyok a nők vágyálma, nem vagyok elégedett a külsőmmel. Ez is közrejátszhat. Mit kéne csinálnom2016. dec. 7. 16:47
1/2 anonim 



válasza:





Ne legyél már ilyen félős! Szedd már össze magad! Inkább megvárod h legyen még 20 barátja?? Beszélgess vele! NINCS VESZTENIVALÓD!! Lehet h amikor már lesz bátorságod, akk késő lesz! Ne halaszd el az összes lehetőséget! Vagy csak messziről akarod bámulni h hátha csoda történik? A külsőddel meg ne foglalkozz! Attól h magadnak nem tetszesz másnak még lehet h igen. Meg ha szemeztem... A lényeg h ne várj, cselekedj! Az élet rövid!!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!